„Balázs Béla Stúdió” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
lásd vitalap, én elhiszem neki, hogy saját munka
sabl+korr
2. sor:
 
== Kezdetek ==
Néhány fiatal és lelkes rendező, kritikus és dramaturg kezdeményezésére 1958-ban megalakult számottevően filmesekből álló baráti társaság, amelyet Balázs Béla Stúdiónak neveztek el, a minisztérium Film- főigazgatóságának támogatásával. Írókat, képzőművészeket, zenészeket is meghívtak a stúdióba, hogy közösen vitathassák meg a frissiben elkészült vagy a Magyarországra került filmeket. Maga a szervezet nem volt egységes, azokat a fiatalokat és tapasztalatgyűjtőket csoportosította, akik összegyűltek filmvetítésekre, baráti beszélgetésekre és néha egy-egy rövidebb film elkészítésére. Eleinte csak röpke koncepciók, pillanatnyi elhatározások alapján készíttettek filmeket, így aztán néhány kevésbé jól sikerült film is készült. 50 év alatt 271 rendező 511 filmet készített. Többféle műfajban is alkottak itt: [[kisjátékfilm]], [[nagyjátékfilm]], (nagyon rövid és nagyon hosszú) [[dokumentumfilm]], [[etűd]], [[animációs film]], [[kísérleti film]]. Minden generáció újabb és újabb elképzelést hozott, mely hatására a Stúdió filmjei nagyon sokszínűek, néha egymás világkének nézeteinek is ellent mondanak. Közös érdemük viszont a pozitív hatásuk a korabeli magyar filmelméletre.
Írókat, képzőművészeket, zenészeket is meghívtak a stúdióba, hogy közösen vitathassák meg a frissiben elkészült vagy a Magyarországra került filmeket. Maga a szervezet nem volt egységes, azokat a fiatalokat és tapasztalatgyűjtőket csoportosította, akik összegyűltek filmvetítésekre, baráti beszélgetésekre és néha egy-egy rövidebb film elkészítésére. Eleinte csak röpke koncepciók, pillanatnyi elhatározások alapján készíttettek filmeket, így aztán néhány kevésbé jól sikerült film is készült.
50 év alatt 271 rendező 511 filmet készített. Többféle műfajban is alkottak itt: [[kisjátékfilm]], [[nagyjátékfilm]], (nagyon rövid és nagyon hosszú) [[dokumentumfilm]], [[etűd]], [[animációs film]], [[kísérleti film]]. Minden generáció újabb és újabb elképzelést hozott, mely hatására a Stúdió filmjei nagyon sokszínűek, néha egymás világkének nézeteinek is ellent mondanak. Közös érdemük viszont a pozitív hatásuk a korabeli magyar filmelméletre.
 
A [[Kádár-korszak]]ban született a Stúdió a hatalom kegyéből,de mégis meg tudta őrizni függetlenségét. A [[KISZ]]-hez hasonlóan fiatalos, pártos szerveződésnek szánták. Hamarosan kiderült, hogy nem követi az elvárt hivatalos szellemiséget.
A nagypolitikában bekövetkezett változás – többé nem a párthűség, hanem a művészi minőség a fontos, mivel ([[Aczél György|Aczél]] szerint ez hatásosabb propaganda – hatására 1961-ben újraalapították a Stúdiót. A többiekkel ellentétben nagy szabadságot kaptak: szabadon gazdálkodhattak, választhattak vezetőséget, nem volt bemutatási kötelezettségük.
A [[rendszerváltás]] után a Stúdió szellemisége nem tudott erős maradni. Már nem volt mi ellen lázadni. Lazultak a korlátok és már bárki készíthetett bármilyen filmet. A BBS tovább működött intézményként és még ma is működik.
 
A BBS-nek köszönhetjük a felismerést, hogy a dokumentumfilm nem lehet [[objektivitás|objektív]]. Ez is [[szubjektivitás|szubjektív]] műfaj. Mindezt a dokumentarista szociológiai attitűd kudarcaiból szűrték le. [[Bódy Gábor]]: ''Amerikai anzix'' című filmje kapcsán, ahol a dokumentálásban rejlő manipulációs veszélyt figyelhetjük meg.
 
 
=== Korszakok ===
==== 1959/1961-1969 ====
Az 1958-1960 között készült filmek nem sokat bizonyítottak, bár két film igazán maradandó értékű. Az egyik a Bán Róbert: [http://www.port.hu/festenek_a_gyerekek/pls/fi/films.film_page?i_film_id=40239&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2 ''Festenek a gyerekek]'', a másik pedig a ''[[Szorongó varázs]]''. Ennek a korszaknak ügybuzgó intézője [[Gerhárd Pál]] szinkronrendező volt. Ebben az időben gyakorlóműhelynek tekinthetünk a BBS-ra, mert a [[Színház- és Filmművészeti Egyetem|Filmművészeti Egyetem]] hallgatói itt próbálhatták ki először magunkat.
 
==== 1960-70 ====
A kezdeti fejetlenségből kilábalva 1960 őszétől újjáalakult a Balázs Béla Stúdió (BBS) pontos szervezeti szabályzattal, munkafeltételekkel és költségvetéssel.
 
''„Figyelemre méltó, hogy néhány lelkes fiatalember kezdeményezésében egy minisztériumi hivatal milyen éles szemmel látta meg a felnövő rendezői generáció irányításának és támogatásának lehetőségét. Minden túlzás nélkül mondható, hogy ez a kezdeményezés világviszonylatban páratlan” ([[''<ref>Nemeskürty István]] (1986)''</ref>
 
Az alkotói szabadságnak a biztosítására olyan szervezetet hoztak létre, melyben a film elkészítéséről vagy elvetéséről maguk a stúdió tagjai döntenek. 1961-ben 1,5 millió állt rendelkezésére a stúdiónak, a rendezők honoráriumot nem kaptak. Az elkészített filmet megtekintette a felügyeleti bizottság, ami a minisztérium Film-főigazgatóságából valamint a [[Mokép]]ből állt. A BBS egy olyan, az állam teremtett, helyet foglalta magában, ahol a fiatal és tehetséges emberek filmeket alkothattak. Nem külön intézményként vagy vállalatként, hanem tagjai a filmgyárban, mint asszisztensek működtek. Ez az időszak tekinthető a [[nagyjátékfilm]]ezés előiskolájának. Gyakorlóterepként funkcionált, mivel más művészeti ágakon tevékenykedő alkotók is beléptek a stúdióba, hiszen mindenki számára nyitott volt, így a periférián lévő művészek is lehetőséget kaptak.
Ez az időszak tekinthető a [[nagyjátékfilm]]ezés előiskolájának. Gyakorlóterepként funkcionált, mivel más művészeti ágakon tevékenykedő alkotók is beléptek a stúdióba, hiszen mindenki számára nyitott volt, így a periférián lévő művészek is lehetőséget kaptak.
 
==== 1980-as évek ====
31 ⟶ 28 sor:
Újra főként gyakorlóterepként működik a Stúdió, kísérleti filmezésműhelyévé válik.
 
A Balázs Béla Stúdió rövid idő alatt komoly szervezetté vált, világhírnévre tett szert. Az elkészült filmjeik külföldi fesztiválokat járták. Egy sereg újságíróval és hírneves rendezővel beszélgetnek és találkoznak a BBS tagjai. Mindezt a bonyolult és hivatalos munkát illetékes apparátus nélkül végzi. Az öttagú vezetőségen kívül csupáncsak egy gyártásvezető és egy titkárnő irányította az adminisztrációt, társadalmi munkaként. Gondoskodtak a saját továbbképzésükről: a filmtudománnyal [[interdiszciplináris]] szakterületek legkiválóbb képviselőit ( pl.: George Sadoul, [[Mihail Romm]], Henri Colpi, [[Andrzej Wajda]], Igor Talankin…) hívták meg, és az előadások után vitatkoztak. Intézményesen három külföldi városban vetítették le BBS filmjeit: [[Milánó]]ban, [[Párizs]]ban és [[Róma|Rómá]]ban.
 
== Hivatkozások ==
A Balázs Béla Stúdió rövid idő alatt komoly szervezetté vált, világhírnévre tett szert. Az elkészült filmjeik külföldi fesztiválokat járták. Egy sereg újságíróval és hírneves rendezővel beszélgetnek és találkoznak a BBS tagjai. Mindezt a bonyolult és hivatalos munkát illetékes apparátus nélkül végzi. Az öttagú vezetőségen kívül csupáncsak egy gyártásvezető és egy titkárnő irányította az adminisztrációt, társadalmi munkaként. Gondoskodtak a saját továbbképzésükről: a filmtudománnyal [[interdiszciplináris]] szakterületek legkiválóbb képviselőit ( pl.: George Sadoul, [[Mihail Romm]], Henri Colpi, [[Andrzej Wajda]], Igor Talankin…) hívták meg, és az előadások után vitatkoztak. Intézményesen három külföldi városban vetítették le BBS filmjeit: [[Milánó]]ban, [[Párizs]]ban és [[Róma|Rómá]]ban.
{{források}}
 
A Stúdióban készült filmek listája az a BBS honlapján megtalálható: http://www.bbsarchiv.hu/index.php
 
==Források==
 
* [http://www.port.hu/40_eves_a_balazs_bela_studio/pls/fi/films.film_page?i_film_id=56541&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=1 PORT.HU]
* Filmvilág{{cite journal|journal=Filmvilág|year=2010. |month=március |volume=LIII|issue=3|author=Schubert Gusztáv: |title=Filmsziget [|url=http://filmvilág.hu/xista_frame.php?cikk_id=10086]|accessdate=2011-03-18}}
* Filmvilág{{cite journal|journal=Filmvilág|year=2009. |month=december |volume=LII|issue=12|author=Gelencsér Gábor: |title=A kíséréstől a kísérletezésig- A Balázs Béla Stúdió ötven éve [|url=http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9987]|accessdate=2011-03-18}}
* {{cite book|author=Nemeskürty István|editor=Nagy András|title=A filmművészet új útjai|publisher=Magvető Kiadó|location=Budapest|year=1986}}
 
== Külső hivatkozások ==
* Filmvilág 2010. március Schubert Gusztáv: Filmsziget [http://filmvilág.hu/xista_frame.php?cikk_id=10086]
*[http://www.bbsarchiv.hu/index.php A Stúdió honlapja]
 
* Filmvilág 2009. december Gelencsér Gábor: A kíséréstől a kísérletezésig- A Balázs Béla Stúdió ötven éve [http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9987]
 
{{portál|Filmművészet}}
* Nemeskürty István: A filmművészet új útjai(1985)
 
[[Kategória:Magyar filmművészet]]