„Dante-szimfónia” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
4. sor:
Liszt az 1837 és 1839 között ismerkedett meg Dante ''Isteni színjáték''ával, amikor Itáliában tartózkodott [[Marie d’Agoult]] társaságában. Az irodalmi élmény hatására született 1937-ben felvázolt, de csak 1849-ben befejezett, [[Zongora|zongorára]] írt ''[[Dante-szonáta|Dante-szonátája]]'', de egy későbbi [[szimfónia]] vázlatait is rögzítette. Carolyne von Wittgenstein hercegnő levele szerint már 1847-ben vagy 1848-ban, Woronicében részleteket zongorázott belőle, de végül csak [[Weimar]]ban, 1856-ban készült el vele.
 
Három tételesnek tervezte szimfóniáját, és eredetileg vetített állóképeket, [[Dioráma|diorámákat]] is akart az előadás közben vetíteni, melyeket Bonaventura Genelli festőművésszel készíttetett volna el (ez utóbbi nem valósult meg). 1855-ben már ezt írta barátjának, [[Richard Wagner]]nek: ''„Már régen él gondolataimban egy Dante-szimfónia – az év folyamán meg akarom írni. – 3 tételben: Pokol, Tisztítótűz és Paradicsom – az első kettőt csak zenekarra, az utolsót kórussal. Ha ősszel meglátogatlak, valószínűleg magammal hozhatom, és ha nem találod rossznak, engedelmeddel Neked ajánlom.”'' Wagner azonnal válaszolt Lisztnek, és levelében lebeszélte Lisztet a ''Paradicsom'' megkomponálásáról, de a kórus alkalmazását is helytelenítette (túl direkt lett volna az utalás [[Ludwig van Beethoven|Beethoven]] ''[[Beethoven: 9. szimfónia|9. szimfóniájára]]''). Liszt – részben megfogadva a tanácsot – két tételt írt meg ''(Inferno, Purgatorio)'', a Paradicsom helyére egy rövid, kétrészes Magnificatot illesztett. A kórus alkalmazásáról azonban nem mondott le, nem kis részben [[Carolyne von Wittgenstein]] rábeszélésére.
 
Wagner erről és Liszt látogatásáról a következőképpen számolt be: ''„Először Liszt maga jött, […] Befejezte Faust- és Dante-szimfóniáját, és valóságos csoda volt hallanom, ahogyan partitúrából elzongorázta nekem a műveket. Minthogy biztos voltam benne, Liszt meggyőződött róla, mekkora hatást tettek rám művei, nyíltan lebeszélhettem őt a Dante-szimfónia elhibázott befejezéséről. Ha volt valami, ami meggyőzött a muzsikus mesteri költői koncepciójáról, az a Faust-szimfónia eredeti befejezése volt: a Margitra való utolsó, mindent legyőző emlékezéssel, törékenyen, légiesen ért véget, minden erőszakos figyelemfelkeltés nélkül. Ugyanilyennek tetszett a Dante-szimfóniáé is, amelyben a Paradicsomra csak a Magnificat finom megszólalása utalt, ugyancsak gyengéd, lágy lebegéssel. Annál jobban megijedtem, amikor ezt a szép elgondolást hirtelen félelmetes módon félbeszakította egy bombasztikus, plagális befejezés, amely, mint értesültem, Szent Domokost kívánta megjeleníteni. Hangosan felkiáltottam: 'Nem! Nem! Ezt ne! Ki vele! Ne legyen benne fenséges Úristen! Maradjunk a gyengéd, nemes lebegő befejezésnél!' 'Igazad van’, kiáltotta Liszt, én is ezt mondtam; ám a hercegné másként utasított: de úgy lesz, ahogyan Te gondolod.' […] Annál szomorúbb voltam később, amikor megtudtam: […] megtartotta a Danténak ezt a befejezését…”'' A mű nyomtatott kiadásához Liszt – mégis megfogadva valamit a wagneri tanácsból – kétféle befejezést írt, amelyből a hangosabbik elhagyható.
 
A ''Dante-szimfóniát'' Liszt 1857. november 7-én mutatta be a [[drezda]]i Udvari Színházban. A mű megbukott, mert nem volt elég ideje betanítania a zenekart. Az egy évvel későbbi [[prága]]i bemutatón már szép sikert aratott a darab. A mű 1859-ben jelent meg nyomtatásban a lipcsei Breitkopf und Härtel kiadónál (de addig még Liszt számos javítást, módosítást hajtott végre szimfóniáján). A szimfónia ajánlása Richard Wagnernek szólt.
 
Liszt a ''Date-szimfóniából'' kétzongorás átiratot is készített (S.648).
 
== A zene ==