„Dante-szimfónia” változatai közötti eltérés

A ''Dante-szimfónia'' kéttételes alkotás, hangszerelése mesteri, a nagyromantikus, a kromatikus, az újító Liszt alkotása. A mű zenei szövete tele van újszerű megoldásokkal. A tizenkétfokú rendszert használja, amivel előremutat a a 20. század elejének zenéjére. Ebben a művében (is) alkalmazza, tulajdonképpen elsőként a zenetörténetben, a csupa nagymásodból álló egészhangú skálát, amit majdan [[Claude Debussy]] fog használni. Liszt maga úgy jellemezte ezt a skálát egyik tanítványának, Ingeborg Starknak, mint ''„minden korcs és szamárfülek számára félelmetes hangnemet”''. Egy másik, utóbb „Dante-skálának” nevezett sorában a nagy- és kismásodokat váltja az 1:2 képlet szerint.

Az I. tétel, az ''Inferno'' lassan, hátborzongatóan kezdődik, 4/4-es lüktetéssel: ez a pokol kapuja (a mű talán legismertebb részlete). Itt már használja a fentebb említett Dante-skálát. A partitúrában Liszt végig szerepelteti a Dante-szövegeket, itt: „Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,/ én rajtam át oda, hol nincs vigasság,/ rajtam a kárhozott nép városába” (Babits Mihály fordítása). A darabnak ebben a részében a a poklokra ítélt elkárhozottak kínjai, félelmei jelennek meg. A tétel középső része két drámai szakasz közé ékelt lírai epizódot tartalmaz, és Francesca da Rimini és Paolo Malatesta tiltott szerelmét idézi. (Liszt – mint mindig, ebben a művében sem illusztrálja pontosan a forrásul választott szöveget, inkább hangulatokat jelenít meg; csak itt, a középrészben tesz kivételt.) A rézfúvósok közül csak a kürtöt használja, szerepet kap viszont a hárfa, amivel egyfajta éteri hangzást ér el. A negyedik, ''Quasi Andante'' szakasz 5/4-es lüktetésű, melyben a középrész legfontosabb témája szólal meg basszusklarinét recitativóként: „Nincs„Nessun maggior dolore che ricordarsi del tempo felice nelle miseria. – Nincs semmi szomorítóbb, mint emlékezni szép időre nyomorban.” Az első tétel leghosszabb száma. Az ötödik ''Andante amoroso'' 7/4-es metrumú, hangneme Fisz-dúrba vált; dallama aaz előbbi ''Nessun maggior dolore'' témájából szövődik. A szakasz visszhangszerű hárfaglisszandókkal zárul. A ''Tempo primo'' visszavezetésszerűaz első tétel utolsó szakasza. Visszavezetésszerű rész, az üstdob ütésekhezüstdobütésekhez a vonósbasszusok pizzicatója, a fagottok, majd kürtök, aztán klarinét-brácsa trillák társulnak. Igazi lisztferenci, mefisztói, félelmetes hangulat. A tételt a mottóként használt ''Lasciate ogni speranza'' zárja, az egész zenekaron, ''fff'' (háromszoros fortissimo).

A II. tétel ''(Purgatorio)'' látomás jellegű és erejű D-dúr zene, nem is véletlen, hiszen Liszt kéziratán még a ''Vision'' alcím szerepelt. Az idézett szövegrész: „A napkeleti zaffir enyhe színe/amely a tiszta lég arcán elömlött/egész az éj első köréig –”. Ennek a kísérteties, fantasztikus tájnak az árnyait és fényeit, a vezeklés atmoszféráját adja vissza a tétel. Később visszatér az I. tétel sóhajdallama, amit rövid imaszerű szakasz követ. A fúga-expozícióként induló középrészben (''Lamentoso'', 9. szám) ismét megjelenik az első tételben bemutatkozó ''Nessun maggior dolore'' témája, majdilletve annak transzformációja. Ez az egész szimfónia leghosszabb szakasza. A 10. részben fanfár-motívum és a hárfák hangja vezet át a ''Magnificat''hoz.

A ''Magnificat'' H-dúr hangnemű, és a a mennybéli látomást szemlélteti. Itt kapcsolódik be a szoprán szóló és a kétszólamú női kar, egy gregorián témából szőtt dallamot énekelnek: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez lelkem az én üdvözítő Istenemben.” A mű finom befejezésebefejezésében (a12. változatkéntrész) komponáltlép „hangos”be a szoprán szóló, alaphangneműés a ''ffDante-szimfónia'' befejezést nem nagyon adják elő) lebegő H-dúr kvartszextakkordon zárul, háromszoros pianóban, fafúvókon, kürtön, hárfákon és a bőgők nélküli vonósokon. A változatként komponált „hangos”, alaphangnemű ''ff'' befejezést (amit Wagner is erősen kifogásolt) azóta sem igen adják elő koncerteken.