„I. Szuppiluliumasz hettita király” változatai közötti eltérés

a
(→‎Hatti nagyhatalom: bőv., tömör.)
 
== Hatti nagyhatalom ==
Egészen Hapalláig visszafoglalta az Arzava által megszállt területeket, [[Mitanni]]t pedig legyőzte és vazallusává tette meg veje, [[Sattivazza]] uralma alatt. Kihasználta az [[Ókori Egyiptom|egyiptomi]] [[Ehnaton]] fáraó uralkodása alatti zűrzavart, és elfoglalta a korábban Egyiptomhoz tartozó [[szíria]]i területeket, amelyben nagy szerepet játszott [[AbdiasirtaAbdi-Asratum]], [[AmurruAmurrú (királyság)|Amurrú]] fejedelme, valamint [[Ríbaddi]], [[Büblosz|Gubla]] fejedelme és [[II. Níkmaddu]], [[Ugarit]] uralkodója. Ezen uralkodók [[Ókori Egyiptom|egyiptomi]] levelezése Ehnaton levéltárában fennmaradt.
 
Szuppiluliumasz a keleti és délkeleti hódításait [[Iszuva]] elfoglalásával kezdte. Ez hosszú ideig [[Mitanni]] fennhatósága alatt állt, majd [[hurrik|hurrita]] vezetéssel önállósodott. Mitanni uralkodója, [[Tusratta]] gyakorlatilag harc nélkül adta fel nyugati területeit, de fővárosát Szuppiluliumasz ekkor még nem tudta elfoglalni; [[Vassukkanni]] csak valamivel később jutott a kezére. Mitanni legyőzése megnyitotta az utat [[Szíria]] felé, sőt vélhetően [[Asszíria]] is az érdekszférájába került.