„Pataria” változatai közötti eltérés

 

==A patarénus mozgalom kibontakozása==

1045-ben, ''Ariberto da Intimiano'' milánói érsek halála után Milánó lakosai az [[invesztitúra]]-jogokat gyakorló [[III. Henrik német-római császár|III. Henrik császárt]] kérték föl arra, hogy az általuk javasolt négy, alkalmasnak jelölt személy közül válasszon számukra püspököt. III. Henrik azonban nem fogadta el sem ''Anselmo da Baggio'', sem ''Arialdo da Carimate'', sem ''Landolfo Cotta'', sem pedig ''Atto'' személyét. A császár a papi nősülést és ágyastartást támogató ''Guidót'' választotta (1045-1071-ig volt hivatalban). Ezt a papi nőtlenséget elutasító szokást ekkor ''nikolaizmusnak'', az ilyen gyakorlatot folytatót pedig ''nikolaitának'' nevezték - utalva ezzel a Jelenések könyvének egyik szakaszára (2:6, 14–15).

 

Látva a milánói bonyodalmakat, még 1060-ban [[II. Miklós pápa]] [[Damiáni Péter|Damiani Pétert]] és Anselmo da Baggiót, a luccai püspököt kérte fel a rend helyreállítására.

 

A helyzetet tovább bonyolította, hogy Landolfo halála után annak testvére, ''Erlembald'' lépett a helyére, aki a mozgalmat katonai-politikai jellegűvé alakította át, megfosztva annak tisztán kegyességi-vallásos jellegétől. A kibontakozó invesztitúra-harcban pedig a patarénusok a pápaság pártját fogták, ami oda vezetett, hogy Milánóban, melyet a császár birodalma részének tekintett, anarchia uralkodott egészen 1086. július 1-ig, ''III. Anzelm milánói érsek'' beiktatásáig. A kibontakozó anarchia és polgárháború során 1066-ban ölték meg Arialdo da Carimate-t, akit a római pápaság azután szentté avatott.