„Szabolcsi Miklós” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pataki Márta (vitalap | szerkesztései)
3. sor:
== Életpályája ==
 
1939-ben érettségizett, majd felvették a [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|Pázmány Péter Tudományegyetem]] magyar-francia szakára, ahol 1943-ban szerzett diplomát. 1945-től középiskolai tanárként dolgozott 1953-ig. Közben két évig (1948–50) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt. Ezt követően 1953 és 1956 között a ''Csillag'' című folyóirat főszerkesztő-helyettese volt. 1956-ban az MTA Irodalomtörténeti Intézetébe került tudományos főmunkatársi, később osztályvezetői beosztásban. Közben 1959 és 1961 között az ''[[Élet és Irodalom]]'' felelős szerkesztőjeként is dolgozott. 1967-ben az intézet ügyvezető igazgatójává nevezték ki (az intézetet 1968-tól Irodalomtudományi Intézetnek hívják). Tisztét 1980-ig töltötte be. 1981-ben átvette az [[Országos Pedagógiai Intézet]] vezetését, amelyet 1988-ig irányított. Kutatóintézeti munkáin kívül 1962 és 1965 között a debreceni [[Debreceni Egyetem|Kossuth Lajos Tudományegyetem]] [[beosztás (felsőoktatás)|egyetemi tanára]], majd 1966-ig a párizsi [[Sorbonne Egyetem]] vendégtanáravendégtanáraként voltműködött. 1980-ban az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]]en oktatója voltoktatott, ahol 1988 és 1994 között a [[20. századiszázad]]i magyar irodalom tanszék egyetemi tanára, majd 1995-ig tudományos tanácsadója volttanácsadó. 1998-ban [[professor emeritus]]szá avatták.
 
1960-ban védte meg az irodalomtudomány kandidátusi, 1963-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Irodalomtudományi Bizottságának lett tagja. 1965-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező, 1976-ban pedig rendes tagjává választották. 1970 és 1973 között az akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese, majd 1985-ig elnöke volt. Ezt követően 1995-ig a Tudományos Minősítő Bizottság, annak megszűnése után 1998-ig pedig a Doktori Tanács tagja volt. Akadémiai tisztségein túl 1981 és 1984 között a Modern Nyelvek és Irodalmak Nemzetközi Szövetségének elnöki tisztét töltötte be, ezt követően tiszteletbeli elnökké választották.