„Szeppuku” változatai közötti eltérés

23 bájt hozzáadva ,  10 évvel ezelőtt
→‎A végrehajtás módja: fogalmi tisztázás
(→‎A végrehajtás módja: fogalmi tisztázás)
 
A rituálé előtt a szamuráj kiválaszthatja segítőjét. Valakinek a segítőjének lenni szintén nagy megtiszteltetésnek számít.
A szamuráj a lelki felkészülés és a végrendelkezés után a földre térdepel és maga elé helyezi rövidkardját ([[vakizasi]]ját) vagy tőrét ([[tantó]]). Öltözékét leveti, hogy szabadon hagyja felsőtestét. Ha végez, a segédje mögé áll hosszúkardjával ([[otantókatana]]).
 
A helyesen kivitelezett szeppuku 2 vágásból áll. A szamuráj az ágyékába döfi a rövidkardotpengét, és felrántva ejt egy vágást hasfalán. Ezt követően hasfalának bal oldalába döfi a kardot és jobb oldalra vágja fel. A második vágás az első fájdalmaiból adódóan jelentős koncentrációt kíván. Egy szépen kivitelezett második vágás különlegesség, ezért nagy tiszteletnek örvend, mert nem minden szamuráj képes rá. Ha az elkövető megejtette mindkét vágást a segédje levágja a fejét a hosszúkard segítségével úgy, hogy nyakának elülső felét ne vágja át, így a fej nem esik le. Ezért számít megtiszteltetésnek a segédi szerep, hiszen a vágás minőségén múlik a szenvedés végetérésének gyorsasága. A lefejezés lényege, hogy elkerüljék, hogy a harakirit elkövető a halál előtti fájdalom miatt megszégyenüljön.
 
A '''szeppuku''' (európábanEurópában ismertebb nevén a '''harakiri''') a szamurájok öngyilkosságának egy olyan egyedi formája, ami a rövid karddal (vakizasi)vagy tőrrel történt úgy, hogy a busi kereszt alakú vágással felvágta a hasát, először balról jobbra, majd lentről fölfelé. Ezt '''dzsúmondzsi'''-nak hívták ''(„tízes alakú vágás”)'' mert a tízes számot egy kereszt alakú [[kandzsi]]val (a [[kínai nyelv|kínaiból]] vett írásjellel) jelölték. Az ezzel a módszerrel végrehajtott öngyilkosság során egyetlen létfontosságú szerv sem sérült, így sok esetben az alanynak még órákig tartó szenvedést kellett elviselnie.
 
Minamoto Tametomo volt az első aki [[1170]]-ben ilyen formában végzett magával. A szeppukut használta Minamoto Joriszama is, aki egy nagyon magas rangú szamuráj volt. Csapatai vesztettek az Udzsi-híd melletti csatában, két fia is elhunyt a küzdelemben és maga Jorimasza is súlyosan megsebesült egy térdébe lőtt nyílvesszőtől, ezért magához hívatta fegyverhordozóját (Vatanabe Csódzsicu Tonau-t) és kérte, hogy fejezze le. Mivel azonban az apród nem volt hajlandó ezt megtenni, ezért nyugat felé fordult, tízszer elkántálta a Dzsódzsó-iskola [[nembucu]]ját ''(„Üdv Amida Buddhának”)'' majd megalkotta ''dzsiszei no ku''-ját, azaz búcsúversét: ''„Mint egy elszáradt fa / ami nem hozott virágot / szomorú volt életem / de még szomorúbb napjaim vége / mert nem hagyok hátra gyümölcsöt.”'' E sorok kimondása után felvágta a hasát és holtan arcra borult. Tonau ezután levágta ura fejét, egy kőhöz kötötte és az ellenséget megkerülve a folyóba dobta azt.<ref>Mivel az ütközetek után szokás volt levágni az ellenséges busik fejét, ezért a csatatéren maradt sebesült harcosok inkább maguk vettetek véget életüknek, mintsem hogy egy ellenséges katona (esetleg egy alacsonyabb rangú busi) oltsa ki azt. Mivel Joriszama nagyon magas rangú szamuráj volt, apródja azért dobta a fejét a vízbe, nehogy az ellenség győzelmi trófeaként magával hurcolja. Élve fogságba esni nagy szégyen volt, aki pedig gyáván elmenekült, azt mélységesen megvetették.</ref>