„Kínai írás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Kiemelt cikkek kategória hozzáadva (a HotCattel) |
|||
543. sor:
A könyvet alkotó papírtekercsek hossza az írásmű terjedelmétől függően különböző lehetett. Szélességük azonban általában egy láb körül van. Az íráshoz előkészített papíron grafittal mindig behúzták az úgynevezett „határvonalat”, amely arra szolgált, hogy az üres papiroson kijelölje az írásra felhasználható területet, és elkülönítse a függőleges sorokat, hasábokat. A „határvonal” alsó és felső részét „széleknek” nevezték. Az írás során – a hajdani bambuszcsík-rendszerű és selyemtekercs könyvek emlékeként – az első két sort üresen hagyták. Csak a következő sorokban jelölték a mű címét, szerzőjét vagy a fejezet címét és számát. Ha a mű több tekercsre íródott, elengedhetetlen volt, hogy a tekercs sorszámát is jelöljék. A tekercsek némelyikének nagy figyelmet és biztos kezet kívánó másolása olykor több hónapig, vagy akár egy évig is eltarthatott. Hagyományosan úgy tartották, hogy egy sorba 17 írásjegyet lehet írni, ennek ellenére nem ritka az olyan tekercs sem, amelynek soraiban 20–24 írásjegy is szerepel. Némelyik műnek a főszövegéhez fűzött kommentárt apróbb írásjegyekkel két sorba rendezve a főszöveg közé ékelték. Ez a nyomtatás feltalálásakor általános gyakorlattá vált, de még sok esetben a szöveg nehéz olvasásához vagy félreolvasásához vezetett és vezet ma is.
Azért, hogy a könyv papíranyagát megvédjék a sérülésektől, néha selyemre vagy díszesebb papírra is felkasírozhatták. A fölcsavart tekercset zsinórral kötötték össze, amelyet a kasírselyem, -papír szélének közepére varrtak, erősítettek. A régiek nagy figyelmet szenteltek ennek a számunkra jelentéktelen apróságnak tűnő zsinórnak. Olykor meglepően nagy összeget is hajlandók voltak fizetni egy-egy remekbe sikerült, több színből álló vagy különleges fonású tekercskötő zsinórért. Ezeket a zsinórokat nemcsak a tekercskönyvek, hanem a máig hasonló rendszert követő tekercsképek átkötésére is használták, használják ma is. A könyvtekercseket a biztos védelmet elősegítendően vászonborítóba göngyölték. Ez a borítóvászon, amelyet a „könyv ruhájának” ({{kínai|''shuyi''|''su-ji''}} 書衣/书衣) is neveztek, hasznos szolgálatot tett olyankor is, ha a mű több tekercsből állt. Ilyen esetekben ugyanis, hogy az összetartozó tekercsek nehogy elkeveredjenek egymástól, általában öt vagy tíz tekercsből álló mű teljes sorozatát egy közös vászonba bugyolálták. A könyvtekercseket polcokon, egymásra helyezve tárolták. Elég hosszadalmas munkának számított a tekercsek kiszabadítása, kicsavarása. Ezért, hogy a számos tekercs közül az éppen keresettet könnyen megtalálják, mindegyiket egy, a rúd végére erősített azonosító táblácskával látták el. Ez a táblácska legtöbbször fából készült, de az igazán értékes tekercsekhez elefántcsontból faragták. Az azonosító táblácska tartalmazta a
=== A lapok megjelenése ===
| |||