„Muskéta” változatai közötti eltérés

556 bájt hozzáadva ,  9 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
a ([r2.5.2] Bot: következő módosítása: hr:Mušketa)
A '''muskéta''' vagy '''moskotér''' a [[tűzfegyver|kézi tűzfegyverek]] csoportjába tartozó fegyver, a mai kézi lőfegyverek tulajdonképpeni elődje. Használója a ''[[muskétás]]''.

== Története ==
A [[Lőpor|puskapor]] hadászati célú felhasználásával kezdett elterjedni a tűzfegyverek gyártása. Az első muskéták a [[14. század]]ban jelentek meg, hosszú, tömör, hengerformájú fegyverek voltak, amelynek hátsó végén levő kis nyíláson ''(gyúlyuk)'' kanóccal lobbantották be a lőport, mely a csőben lévő lövedéket ''ellobbanásával'' kivetette. Eleinte nem is fémlövedékeket használtak, hanem sokszor inkább kavicsot töltöttek a muskétába. Az első muskéták azonban nem voltak annyira hatékony fegyverek, a lövések kis hányada talált telibe, s néha az sem okozott halált, vagy halálos sebet. Inkább pszichikai hatást fejtett ki, például azzal, hogy megrémítette hangjával az ellenséget, vagy annak állatait.

A [[15. század]] második felében megjelenik a lakatszerkezet, amely elsütőbillentyű segítségével mozgatja a gyújtókanócot. A lőport a csőbe, a gyúlyukba és egy, a lakatszerkezet előtt, a cső oldalán elhelyezett serpenyőbe töltötték (utóbbiakba apróra őrölt ún. ''felporzó lőport'' töltöttek). A serpenyőn meggyújtott lőpor a gyújtólyukon keresztül a csőben levőt is begyújtotta. A két töltés között az a különbség, hogy a csőben levő puskaport jól betömték (fojtás), amellyel nagyobb töltőűri nyomást és hajtóerőt értek el.

Vigyázni kellett, nehogy benedvesedjék a fegyver, s nem volt szabad túl kevés, vagy túl sok port tölteni bele, mert különben a golyó nem repült ki, vagy a puska szétrobbant. Az esőzések és erős szelek végképp lehetetlenné tették nyílt terepen a muskéták használatát (utóbbiak ellen később a serpenyőket zárófedéllel látták el).

Az európai seregek kezdték először alkalmazni a muskétákat, amiket csak a gyalogosok használtak. Állandó használattal viszont nem európai, hanem ázsiai haderő, az [[oszmán hadsereg]] vezette be a muskétát, de csak gyalogosaik egy részét, a [[janicsár]]okat fegyverezték fel ezzel a fegyverrel.

[[Magyarország]]on [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] serege, a [[fekete sereg]] használt először nagyobb számban muskétákat.

Bár a tűzfegyverek jelentőségét felismerték az emberek, ez a lőfegyver nem volt pontos, csekély volt a tűzhatása, alacsony volt a tűzgyorsasága és lassan töltötték újra, ezért alkalmazója viszonylag sebezhető volt a harctéren. Célja inkább az ellenség sorainak ritkítása lett, a támadók erejének csökkentése. A döntő szó továbbra is a szálfegyvereké maradt, elsősorban a hosszú lándzsáké ([[pika|pikáké]]).

Pontosság és tűzgyorsaság tekintetében még mindig jobb volt egy [[íj]], de alapvető különbség volt a két fegyver használata között. Ahhoz, hogy egy íjat fel tudjon íjásza ajzzani és a nyílvesszőt megfelelően pontosan kilőni, akár több éves gyakorlatra is szükség volt. Egy muskétás kiképzése azonban nem tartott tovább néhány hétnél.

Idővel különböző méretű és minőségű muskéták alakultak ki, mint a súlyos [[nehézmuskéta]] ''(arquebuse)'', vagy a könnyű [[kanócos puska]]. A muskéta kicsinyített változata a [[pisztoly]] volt, melyet kis hossza miatt könyebben tudta alkalmazni a [[lovasság]] is, akiket így már szintén fel tudtak szerelni tűzfegyverekkel. Az oroszok a [[16. század]]ban (az oszmánok után) önálló muskétás csapategységeket szerveztek [[IV. Iván orosz cár|IV. (Rettegett) Iván]] idején: ezek voltak a ''sztrelecek'', akik nehézmuskétákkal voltak felszerelkezve, emellé kiegészítő fegyverként nagy bárdokat alkalmaztak, amit a közelharcban vetettek be. A törökök a [[16. század]]ban már minden gyalogosukat muskétával szerelték fel. Ezek a csapattestek viszont továbbra is csak a „tüzet” szolgáltatták, a tényleges támadó erőt a lovasság adta, később ezen bukott meg a török taktika.

A [[17. század]]ban terjednek el a [[kovakő|kovás]] lőfegyverek. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a kakas pofái között lévő ''tűzkő'' rácsapott a lőporserpenyő felett elhelyezett ún. ''szikravető lemezre'', amely kialakítása folytán a kicsapott szikrák belehullottak a ''felporzó lőporba'' és begyújtották azt. Ezek a fegyverek már nagyobb tűzhatásúak és pontosabbak voltak, ezzel párhuzamosan a hadseregek már csökkentették a szálfegyveresek létszámát is. De nem elsősorban a fegyverek fejlettségére építettek a hadvezetések, hanem hogy minél gyorsabban tudják tölteni és elsütni a muskétások fegyvereiket. Épp ezért állandóvá váltak a rendszeres gyakorlatozások. Egységesítették továbbá a fegyverek űrméreteit, a lövedékeket és a felhasználandó lőpormennyiségeket és -minőségeket is.

A törökök után a lengyel hadsereg volt az, amely minden gyalogost tűzfegyverrel látott el, de ezek mellé a katonák kaptak orosz mintára alabárdot is.

A muskéta végére felhelyezhető [[szurony]]t már a [[16. század]]ban is használták, de eleinte csak vadászatokon a megsebzett vadállatok ledöfésére. A [[17. század]]ban egyre elterjedtebb volt a harcászatban is, s a [[18. század]]ban végleg felváltotta a [[pika|pikát]]. Ennek másik oka az volt, hogy az új muskéták már pontos, gyors és könnyebben tölthető fegyverek voltak.

== Típusai ==
=== Méret szerint ===

{| class="wikitable"
|+ align="bottom" style="caption-side: bottom" | Muskéták jellemző méretei a harmincéves háborúban <ref>Guthrie, William P. - Battles of the Thirty Years War: From White Mountain to Nordlingen, 1618-1635, Greenwood Press, Westport, 2001, ISBN: 0313320284</ref>

!Típus !! Golyó/font !! Hossz(hüvelyk) !! Tömeg(font) !! Perc/lövés !! Lőtáv !! Villa?

|Dupla muskéta || 8 || 65+ || 20 || 3 || 250 || Igen

|Egyszerű muskéta || 10-12 || 55 || 16 || 2,5 || 225 || Igen

|Félmuskéta || 14-15 || 48 || 12-14 || 2 || 200 || Opcionális

|Karabély || 16 || 45 || 12 || 1,5 || 150 || Nincs

|Arkebúz || 20-24 || 35-40 || 10-12 || 1 || 100 || Nincs

=== Működési elv szerint ===

==== Kanócos ====
A [[15. század]] második felében megjelenik a lakatszerkezet, amely elsütőbillentyű segítségével mozgatja a gyújtókanócot. A lőport a csőbe, a gyúlyukba és egy, a lakatszerkezet előtt, a cső oldalán elhelyezett serpenyőbe töltötték (utóbbiakba apróra őrölt ún. ''felporzó lőport'' töltöttek). A serpenyőn meggyújtott lőpor a gyújtólyukon keresztül a csőben levőt is begyújtotta. A két töltés között az a különbség, hogy a csőben levő puskaport jól betömték (fojtás), amellyel nagyobb töltőűri nyomást és hajtóerőt értek el.

==== Keréklakatos ====

==== Kovás ====
A [[17. század]]ban terjednek el a [[kovakő|kovás]] lőfegyverek. Az elsütőbillentyű meghúzásakor a kakas pofái között lévő ''tűzkő'' rácsapott a lőporserpenyő felett elhelyezett ún. ''szikravető lemezre'', amely kialakítása folytán a kicsapott szikrák belehullottak a ''felporzó lőporba'' és begyújtották azt. Ezek a fegyverek már nagyobb tűzhatásúak és pontosabbak voltak, ezzel párhuzamosan a hadseregek már csökkentették a szálfegyveresek létszámát is. De nem elsősorban a fegyverek fejlettségére építettek a hadvezetések, hanem hogy minél gyorsabban tudják tölteni és elsütni a muskétások fegyvereiket. Épp ezért állandóvá váltak a rendszeres gyakorlatozások. Egységesítették továbbá a fegyverek űrméreteit, a lövedékeket és a felhasználandó lőpormennyiségeket és -minőségeket is.

==== Kombinált megoldások ====

== Lásd még ==

== Források ==
{{források}}
{{commons|Category:Muskets}}
=== Külső hivatkozások ===
159

szerkesztés