„Karlheinz Stockhausen” változatai közötti eltérés

Stockhausen kiindulópontja Webern szeriális technikája volt; az ötvenes évek elején írt kompozícióiban a hagyományos hangszerek játsszák szétszórt hangjait (KreszupielKreuzspiel oboára, basszusklarinétra, zongorára és ütőhangszerekre, 1951; Spiel zenekarra, 1952; Zeitmasse fuvolára, oboára, angolkürtre, klarinétra és fagottra, 1956). Messiaen hatása a Kreuzspiel-en érezhető, a Spiel für Orchester azonban már új utakat próbál, az elektronikus hangkeltés új effektusait ízlelgeti, és a Gesang der Jünglinge című kompozícióban az emberi hangot bontja elemeire elektronikus úton. Minden, ami eddig a zenét jelentette, akár mint akusztikai élmény, akár mint esztétikai kategória, érvényét veszti ebben az új rendszerben, ahol nincs szükség többé emberre, a gép teremti a hangzást és a gép interpretálja. Kell hozzá néhány évtized, amíg eldől, vajon a zene birodalmába tartozik-e ez az újfajta hangzásvilág, sajátos technológiájával, műszavaival és normáival, vagy múló divat csupán, amely nem terjedt tovább maroknyi „beavatott” ködös és ködösítő körein.