„Missa choralis” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
5. sor:
1865 elején, a Madonna del Rosario kolostorban fogott hozzá a komponáláshoz. Erről január 26-án kelt, Agnes Street-Klindworthnak címzett levelében számolt be, amelyben még egy kíséret nélküli, [[a cappella]] miséről tett említést. Néhány hónappal később, amikor már a Villa d'Estében lakott, Carolyne von Wittgenstein hercegnőnek már arról írt, hogy ha ''„…Meluzzi kórusának nem okozna túl nagy zűrzavart, alkalmilag elő lehetne adni a [[Szent Péter-bazilika|Szent Péter-bazilikában]], a kanonokok kápolnájában, ahol van [[Orgona (hangszer)|orgona]] az énekesek megtámasztásához.”'' Liszt itt Salvatore Meluzzira, a vatikáni székesegyház Capella Giuliájának karnagyára tett utalást. Azután hozzátette: ''„Ami a [[Sixtus-kápolna|Sixtus-kápolnát]] illeti, kétlem, hogy kórusa rászánná a fáradságot a megfelelő számú próbára, holott ezekre szükség van, hogy el ne hibázzanak bizonyos modulációkat – amelyektől nem tartóztathattam meg magam anélkül, hogy az óhajtottan érzelmet nélkülöző, puszta archaizálásba tévednék.”''
Liszt reménykedése ellenére, Rómában nem adták elő a misét, ősbemutatója talán [[Lemberg]]ben volt, 1869-ben. Az egyházi világ tulajdonképpen elutasította, még az a Franz Xaver Haberl regensburgi egyházkarnagy is, akinek Liszt Rómában eljátszotta, és akkor ''„felejthetetlen vallásos megindultsággal és technikai tökéllyel”'' fogadta, később, már Liszt halála után megváltoztatta véleményét: szerinte a mise ''„meghaladja a templomban megengedhető drámai kifejező erőt és liturgia határait”'', aztán támadta Liszt „harmóniai extravaganciáit”, aztán kijelentette, hogy Liszt „elfelejti: nem hangszerek, hanem énekszólamok számára komponál”. Azt persze elfelejtette hozzátenni, hogy az addigi előadó kórusok nagy része képzetlen és felkészületlen énekesekből álltak.
Magyarországon 1872. február 4-én mutatták be a ''Missa choralis''t, a Belvárosi plébánián (egyházi okokból a ''Gloria'' nélkül), Liszt vezényletével. Aztán jó másfél hónappal később, 1872. március 25-én is felhangzott a mise, de ekkor már a ''Gloriá''val együtt. A közreműködők mindkét esetben ugyanazok voltak: a Liszt-egylet női kara, egy húsz tagú, műkedvelő férfikar; a szólók: Toperczer Ilka ([[szoprán]]), Schenk kisasszony ([[alt]]), Bogisich Mihály ([[tenor]]), Kőszeghi Károly ([[basszus]]), Engeszer Mátyás pedig harmóniumon kísért. Liszt az első előadás előtt írta Wittgenstein hercegnének: ''„Amennyiben misém kelt némi hatást vasárnap, arra vetemedem, hogy lassacskán megkeressem a módját, hogyan adhatnék új ösztönzést az egyházi zenénék, amely ma a katolikus templomok legtöbbjében romlott vagy elsorvadt.”''
== A zene ==
| |||