„Fúga” változatai közötti eltérés

894 bájt törölve ,  8 évvel ezelőtt
nincs szerkesztési összefoglaló
[ghgfhkngfnhfgnhkjntjnhlfkg,lhmflkgnhtjjknklgnhfgh
[[Fájl:Wtk1-fugue2-page1-mm1-9.png|jobbra|bélyegkép|200px|Első 9 ütem a "Fuga a 3 voci"ból ([[Wohltemperiertes Klavier]]), szerzője [[Johann Sebastian Bach]]]]
A '''fúga''' ([[olasz nyelv|ol.]] Fuga, [[francia nyelv|franc.]] és [[angol nyelv|ang.]] Fugue, [[német nyelv|ném.]] Fuge) az [[ellenpont]]ozó műformák közt a legjelentékenyebb, mely a századokon át fejlesztett többszólamú zenéből végül a [[18. század]]ban magas színvonalra emelkedett, kiváltképen [[Johann Sebastian Bach]] és [[Georg Friedrich Händel]] műveiben.
 
 
név a latin ''fugere'' (kergetni) szóból keletkezett, mert lényege abból áll, hogy több szólam egy rövid zenei frázist vagy hosszabb-rövidebb tételt több száz [[ütem]]en keresztül, minden – főleg – rokonhangnemben ismétel; úgymond egyik a másikat pihenés nélkül kergeti, hajszolja, mialatt a többi szólam hozzájuk a kíséreti szólamokat szolgáltatja.
 
A fúgának legtökéletesebb formai szerkezete a négyszólamu fúga, mely a négy fő emberi hangfajra ([[szoprán]], [[alt]], [[tenor]] és [[basszus]]) támaszkodik. A korábbi századokban csak kétszólamu fúgák voltak divatban – s azok is az egyházi figurált éneklésből fejlődtek ki – hosszabb ideig nem is voltak egyebek, mint szoros utánzatok [[kánon (zene)|kánon]] alakjában; hol a kezdő szólamot egy másik szolgai módon utánzott, előbb egy oktáv-, később más párhuzamban is. Majd egy harmadik- és végül egy negyedik szólam is bekerült ebbe a körforgásba. Lassanként aztán szabvánnyá vált, hogy a fő dallamszólamot csak egy másik szólam utánozza, különböző, de mindig rokonhangnemben, a többi pedig azalatt a főszólamtól eltérő kísérő szólamot csatoljon hozzá olyformán, hogy a három vagy négy szólam mindig szabatos harmóniai tételeket képezzen.
Névtelen felhasználó