„Második porosz felkelés” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Poroszország (történeti) - átnevezés |
|||
1. sor:
A '''második porosz felkelés''' ([[1260]]-[[1274]]) a [[poroszok]] utolsó nagyszabású felkelése a [[Német lovagrend]] ellen, de a vele egy időben kitört [[livóniai népek nagy felkelése|nagy livóniai felkeléshez hasonlóan]] valamelyest [[antifeudális]] jelleggel bírt.
Mikor a lovagrendi haderő a [[livónia]]i [[Durben]]nél vereséget szenvedett az egyesült [[Litvánia|litván]]-[[Lettország|lett]] seregtől ([[1260]]) az egyik lovagi előljáró összeesküvés vádjával megölt több keresztény [[poroszok|porosz]] előkelőt (a vád sokkal inkább koholmány volt). Erre csaknem az egész meghódított országrészre nagy felkelés robbant ki, s a keresztény őslakosságot is szinte majdnem mind a lovagok ellen hangolta. A felkelést a még szabad törzsek is támogatták. Öt [[porosz]] törzsfő a [[warmia]]i [[Glappo]], a [[natangia]]i [[Herkus Monte]], a [[samland]]i [[Glande]], a [[barten]]i [[Diwan]] és a [[pogezánia]]i [[Auktumo]] szövetségre lépett egymással. Eleinte a felkelők győzedelmeskedtek: egymás után vették be a városokat, várakat és templomokat, amiket sok esetben elpusztítottak. Később már nem hangolták kellőképp össze erőiket és a vidéki területeket égették fel, aminek [[Németország|német]] nemzetiségű lakóit legyilkolták.
A [[natangia]]i [[poroszok]] [[1261]]-ben nagy győzelmet arattak, a következő évben azonban egyre nagyobb számú [[Németország|német]] keresztes seregek érkeztek a lovagrend megsegítésére. A [[Kulm]]ba betörő [[natangia]]iak egy-két kisebb győzelem után súlyos vereséget mértek a lovagokra [[löbaui csata|Löbau]]nál. Ám a [[poroszok]] nem tudták sokáig tartani magukat a birodalom területéről érkező újabb és újabb keresztes csapatokkal szemben. [[Königsberg]] környéken, ahol a legsúlyosabb harcok folytak a keresztesek ellen, [[1263]]-ban a [[német lovagrend]] győzedelmeskedett. [[1265]]-ben kiadták a pápai bullát, s [[Braunschweig]], [[Thüringia]], valamint [[Brandenburg]] nyugat és déli irányból támadta hátba a [[poroszok]]at.
7. sor:
A rend néhány győzelem után a [[Livónia|Livóniában]] föllángolt felkelések leverésére öszpontosította figyelmét.
[[1271]]-ben újra a [[poroszok|porosz]] hadszíntérre helyeződött át a hangsúly, ugyanis a barteniek betörtek a [[pomezánia]]i területekre. Ám a hadihelyzet gyökeresen megváltozott ezentúl: a [[poroszok|porosz]] törzsek a nagyobb ütközetekben (de különösen a jól megerősített várerődök hosszú ostromakor) borzalmas veszteségeket szenvedtek, a vezéreik sorra elestek. [[Herkus Monte|Herkus vezér]]t a rend meggyilkoltatta ([[1271]]), s az általa védett [[Natangia]] megadta magát [[Dietrich meisseni őrgróf]]nak ([[1272]]).
[[Glappo]] megöletése után a [[warmia]]i területek népét is térdre kényszerítették.
Sok ezer [[porosz]]t kényszerített menekülésre [[Litvánia|Litvániá]]ba, vagy az erdőségekbe és mocsarakba az országukat megszálló keresztes seregek, de még saját harcosaik fosztogatásai is.
A harc óriási véráldozatokat és hatalmas területek elnéptelenedését eredményezte, a felkelőket jobbágysorba süllyesztéssel büntették.
Az elkövetkezendő években a lovagrend meghódoltatta a [[nadrauia]]i és [[schalauia]]i poroszokat. [[Sudauia]] [[1283]]-as leigázásával véget ért [[Poroszország (történeti)|Poroszország]] meghódítása.
A rend a kipusztult területek benépesítésére nagyszámú [[Németország|német]] paraszti tömeget telepített le [[Poroszország (történeti)|Poroszország]]ban. Az ország a keresztes hadjáratok végével jelentősen fejlődött, s széleskörű autonómiát kaptak a [[Németország|német]] és [[Hollandia|holland]] [[hospesek]] alapítottak új városok (például [[Marienburg]]).
==Források==
| |||