„Anna fürdő (Szeged)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
bővít
Nincs szerkesztési összefoglaló
52. sor:
 
==A fürdő története==
Az [[1879]]-es nagy szegedi árvíz után a városban mindössze egyetlen nem túl jól fölszerelt közfürdő maradt. A növekvő népességű város lakosai azonban igényelték a közfürdő létrehozását. Szeged városának megbízásából Ádok István Törökországba utazott, hogy az ottani fürdőkultúrát tanulmányozza. A török tapasztalatokat egy új szegedi fürdő létrehozásához kívánták felhasználni.
*Törökországi tanulmányok
 
Az [[1879]]-es nagy szegedi árvíz után a városban mindössze egyetlen nem túl jól fölszerelt közfürdő maradt. A növekvő népességű város lakosai azonban igényelték a közfürdő létrehozását. A város közgyűlése az 1890-es évek elején megvásárolta egy a Belvárosban fekvő Tisza Lajos körúti telket, amelynek fürdő célú beépítésére pályázatot írtak ki. A kiírt tervpályázatra öt pályamű érkezett, ezek közül a zsűri a bécsi Steinhardt Antal és Lang Adolf terveit választotta ki. Az osztrák tervezők egy elegáns utcai homlokzatú, gazdagon díszített fürdőépületet álmodtak meg, amelyben a férfi és női vendégeket térben elkülönítették. A tervek azonban olyan nagyra törőnek bizonyultak, hogy a város már a tervezési pályázat során lemondott teljes megvalósításukról. A város lemondotteltekintett a külön férfi és női fürdőrész kialakításáról és a két nem elválasztását a nyitvatartás szabályozásával oldották meg. (A fürdő más időszakokban várta férfi és női vendégeit.) az építést Ádok István vezette.
 
A fürdőt [[1896]]. [[szeptember 6]]-án nyitották meg. A városnak nem volt kapacitása az intézmény működtetésére, így pályázatot hirdetett a fürdő működtetésére. Az első pályázaton Antal József szentesi vállalkozó nyerte el a fürdő üzemeltetésének jogát. Az építés és tervezés hiányosságai már a kezdeti időszakban kiütköztek, pótlásokat és javításokat kellett elvégezni. A hiányosságok oly' mértékűek voltak, hogy [[1906]] és [[1909]] között az épületet jelentősen át kellett alakítani.
 
[[1927]]-ben a fürdő közvetlen szomszédságában fúrták a 944 méteres talpmélységű kutat, amelyből az 52 fokos, emésztési panaszokat és a pajzsmirigy megbetegedéseit orvosló Anna-víz tört fel. A gyógyvizet bevezették a fürdőbe is, amelyet 1938-ban gyógyfürdői rangra emeltek. A [[második világháború]] éveiben 50 fős óvóhelyet építettek a fürdő alagsorában. A 1950-es években több átalakítás is történt. Ez eredetileg üzleteknek otthont adó földszinti helyiségeket átalakították és összevonásukkal iszapgyógyászatot hoztak bennük létre. Az addigra leromlott állapotú fa tetőszerkezetet a formavilág megtartásával vasbetonra cserélték. Az [[1950-es évek]]től kezdve a fürdőben az állam által finanszírozott gyógyítási tevékenység folyt.
 
2004-ben a fürdő épületét eredeti stílusát megőrizve teljes körűen felújították. Az épületen belül elválasztották a gyógyfürdő részleget az újonnan létrehozott wellness-fürdőtől. Az Anna-fürdőben napjainkban is folyik gyógyítási tevékenység, az épületben reumatológiai rendelő működik.
 
*1950-es évektől gyógykezelések
64 ⟶ 66 sor:
 
==Források==
*http://www.szeged.vom.hu/index.php?p=8&sp=22&id=40
 
*http://www.thermaltours.hu/furdo_ok.php?furd_azon=139&hir_azon=139
 
*http://sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Szeged17.html
{{portál|Magyarország}}