Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
A fürdőt [[1896]]. [[szeptember 6]]-án nyitották meg. A városnak nem volt kapacitása az intézmény működtetésére, így pályázatot hirdetett a fürdő működtetésére. Az első pályázaton Antal József szentesi vállalkozó nyerte el az üzemeltetés jogát. Az építés és tervezés hiányosságai már a kezdeti időszakban kiütköztek, pótlásokat és javításokat kellett elvégezni, amelyeket újabb hitelfelvételekkel kellett fedezni. A hiányosságok oly' mértékűek voltak, hogy [[1906]] és [[1909]] között az épületet jelentősen át kellett alakítani.
 
[[1927]]-ben a fürdő közvetlen szomszédságában fúrták a 944 méteres talpmélységű kutat, amelyből az 52 fokos, emésztési panaszokat és a [[pajzsmirigy]] megbetegedéseit orvosló Anna-víz tört fel. A gyógyvizet bevezették a fürdőbe is, amelyet [[1938]]-ban gyógyfürdői rangra emeltek. A [[második világháború]] éveiben 50 fős óvóhelyet építettek a fürdő alagsorában. A [[1950-es évek]]ben több átalakítás is történt. Ez eredetileg üzleteknek otthont adó földszinti helyiségeket átalakították és összevonásukkal iszapgyógyászatot hoztak bennük létre. Az addigra leromlott állapotú fa tetőszerkezetet a formavilág megtartásával vasbetonra cserélték. Az [[1950-es évek]]től kezdve a fürdőben az állam által finanszírozott gyógyítási tevékenység folyt.
 
[[2004]]-ben a fürdő épületét eredeti stílusát megőrizve teljes körűen felújították. Az épületen belül elválasztották a gyógyfürdő részleget az újonnan létrehozott wellness-fürdőtől. Az Anna-fürdőben napjainkban is folyik gyógyítási tevékenység, az épületben reumatológiai rendelő működik.
 
==Források==
*{{commons-natúr|category:Anna-fürdő (Szeged) |Anna-fürdő}}
*{{cite web| url = http://www.szeged.vom.hu/index.php?p=8&sp=22&id=40| title = Szegedi fürdők| accessdate = 2011-06-01| publisher = vom.hu| language = magyar}}
*{{cite web| url = http://www.thermaltours.hu/furdo_ok.php?furd_azon=139&hir_azon=139| title = Anna Fürdő| accessdate = 2011-06-01| publisher = Thermal Tours| language = magyar}}
23 612

szerkesztés