„Nagykunság” változatai közötti eltérés

A [[kun]]okat [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] király telepítette be 1239-ben a tatárok elleni védekezésül, remélve azt, hogy ezzel megnövekszik majd az oszág védelmi képessége. Azonban mind a főurak, mind az [[egyház]], és a közemberek is ellenségesen tekintettek rájuk, mert szokásaik, nomád állattartásuk nehezen voltak összeegyeztethetőek a magyarság viszonyaival. 1241-ben [[Óbuda|Óbudán]] a magyar nemesek felkoncolták a kunok vezetőjét, Kötöny kánt, erre ők pusztítva kivonultak az országból. A vesztes [[Muhi csata]] után Béla újra visszahívta a kunokat, akiket ezután végleg letelepített, kiváltságokat adva. Ezek a jogok egészen 1876-ig fennálltak.

A népesség a török elől menekülő [[délvidék]]i magyarokkal együtt húzodott észak felé, tovább keveredve más lakosokkal. A [[Német Lovagrend]]nek való elzálogosítás kicsit megzavarta a viszonyokat, de 1745 után megváltották magukat az itt élők, és elkezdődött a mezővárosi fejlődés, tanyásodás. Ebben az időben a nagy területeknek köszönhetően extenzív állattenyésztés fejlődött ki. Az [[1876-os megyerendezés]] után a köztudatban az új [[Jász-Nagykun-Szolnok vármegye|Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe]] került környező, hasonló kultúrájú és népességű, de eltérő történeti múltú helységekre ([[Abádszalók]], [[Törökszentmiklós]], [[Mezőtúr]], [[Dévaványa]] stb.) is kiterjedt a Nagykunság fogalma. Az [[1950-es megyerendezés]] után a délkeleti területeket leválasztották a megyéről, így onnantól kezdvesorán [[Dévaványa]] már átkerült [[Békés megye|Békés megyéhez]], így az már területileg sem számított nagykun településnek.Az utóbbi időkben lakossága csökken, elöregedőben van, és elég nagy arányú az elköltözés. Egyes települések 50 év alatt majdnem 20%-át elvesztették a lakosságuknak.