„Csetnik” változatai közötti eltérés

A „csetnik” szó 1909-ben mutatkozott be legelőször és balkáni gerillaalakulat tagjának a leírására használták. A szó a szerb „''četa''” (''чета'') szóból származik, mely katonai [[század]]ot jelent. Továbbá a szerb „''četa''” a [[török nyelv|török]] „''çete''”-ből ered, mely pár főtől egészen pár ezreig terjedő, önálló katonai alakulatot jelölhet. A [[cseh nyelv|csehet]] kivéve, a „četa”„''četa''” kifejezés belekerült az összes [[szláv nyelvek|szláv nyelvbe]]. A „csetnik” szó másik fele, a -nik utótag szláv eredetű.

Csetnik tisztelgésnek: „A királyért és a hazáért.” (szerbül: ''За краља и отаџбину'') mondatot használták. Ezt a mottó, általában következőképp jelenik meg a zászlójukon: „Hittel Istenben! A királyért és a hazáért! Szabadság vagy halál!”. Sok csetnik szakállat kezdett el növeszteni a háború alatt – ugyanis a növekvő szakáll gyászt jelöl az [[ortodox kereszténység|ortodox keresztény]] hagyományban – azzal a szándékkal, hogy a király visszatéréséig tartsák meg azokat. Ez a szokásuk szerzett nekik egy prejoratív becenevet és „bradonje"-éknak szólították őket, ami [[szerbhorvát nyelv|szerb-horvátul]] „szakállasok"-at jelent. A csetnik egységeknek egyértelműen szerb nacionalista ideológiájuk volt és a szerb-domináns monarchista Jugoszlávia újraalakítása vagy egy [[Nagy-Szerbia]] nevű államalakulat létrehozása volt a céljuk. 1941 júniusában Dragisa Vasić és [[Stevan Moljević]], a csetnikek két vezető értelmiségie, kidolgozott egy memorandumot „Homogén„''Homogén Szerbia”Szerbia''” címmel, melyben azt állították, hogy egész „[[Bosznia-Hercegovina]], [[Montenegró]], [[Macedónia]], [[Koszovó]], [[Vajdaság]], [[Horvátország]] nagyobb része, [[Albánia|Észak-Albánia]] (vagy esetleg egész Albánia), valamint [[Bulgária]], [[Románia]], és [[Magyarország]] részei és a központi [[Szerbia]] együttesen „benne lennének Nagy-Szerbiában”. A terv véghezviteléhez azt javasolták, hogy a" földet meg kell tisztítani az állam-ellenes és a nem-szerb, kisebbségi elemektől”. A háború során Mihailovic álláspontja a helyzettől függően a szerb-domináns, jugoszláv unitarizmus és a nagyszerb terv között pragmatikusan mozgott. Viszont látva hogy a nemzetközi támogatás csökken és ugyanakkor a szövetségesek elismerése és támogatása bekapcsolta a partizánokat is, Mihailović elhatározta, hogy összehívja a "Szent Száva kongresszust" (Szent Száva – Szerbia védőszentje), melyet [[Živko Topalović]] szervezett a Suvobor hegységben, Szerbiában. A kongresszus hét nyilatkozatot hozott meg, melyek szövetségi államberendezésről, valamint politikai és kulturális jogokról biztosítottak minden polgárt számára a háború utáni Jugoszlávia újralakításakor. Alkotmányos uralkodónak, II. Péter király kellet hogy maradjon mindaddig, amíg a szabadon választott országgyűlés úgy dönt, hogy a pozíciójáról el kell távolítani. E lépés azonban már túl későn jött, aminek eredményeként, a szövetségesek támogatásukat inkább már Josip Broz Tito marsall partizánjainak biztosították.