„Ruanda-Urundi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
32. sor:
 
A belga gyarmati közigazgatás jóval nagyobb hatást gyakorolt a területre, elsősorban a későbbi Ruanda területén. A népszövetségi mandátum alapján Belgiumnak ki kellett volna építeni, modernizálni a mandátuma alá eső területet. Azonban a Belga-Kongó területén korábban bevezetett gyakorlat alapján minden fejlesztést a gyarmati népeknek kellett finanszírozni, a gyarmati közigazgatás költségeinek fedezése után. Ruanda-Urundi bevételeit elsősorban a sokhelyütt termesztett kávé adta, emellett súlyos adóterheket vetettek ki a helyi lakosságra és kényszermunkára is igénybevették őket.
 
A belga gyarmati uralom lényegében a helyi előkelőkön alapult, akiket bevontak a terület igazgatásába: gyakorlatilag egy [[tuszi]] kisebbség irányította a lakosság nagy részét kitevő [[hutu]]kat. A belga gyarmati közigazgatás a korra jellemző faji elméletek alapján meg volt győződve arról, hogy a tuszik magasabb rendűek, mint a hutuk. Míg a gyarmatosítás előtt a hutuk is beleszólhattak a terület irányításába, a németek, majd később a belgák alatt teljesen visszaszorultak. A gyarmati elnyomás és a közigazgatási túlkapások miatti feszültségek így a hutuk és a tuszik közötti egyre romló viszonyban jelentkeztek.
 
A Népszövetség felbomlása után névleg az ENSZ vette át Ruanda-Urundi fennhatóságát 1946-ban. Az ENSZ továbbra is meghagyta a belga közigazgatást, de elvben Belgiumnak a függetlenség elnyerésére kellett volna felkészíteni a helyieket - amihez, a belgák úgy vélték, még hosszú évtizedek kellenek.
 
A gyarmat függetlenségét lényegében sietve, a [[A gyarmati rendszer felbomlása|gyarmati rendszer felbomlásának]] melléktermékeként nyerte el. Az 1950-es években indult meg a kongói függetlenségi mozgalom, amelynek eredményeként 1960-ban megalakult a független [[Kongói Köztársaság]] (később [[Kongói Demokratikus Köztársaság]]). Elkapkodott előkészületek után Ruanda-Urundit a hagyományos határok mentén kettéosztották és 1962. július 1-én létrejött a független Ruanda és Burundi. Azonban még két további év kellett, míg a két ország kormányzását sikerült teljesen kettéválasztani.
 
==Jegyzetek==