„Pergamen” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.6.3) (Bot: következő hozzáadása: lt:Pergamentas |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Nyúl –> Nyúlfélék |
||
25. sor:
A pergamenkészítés bonyolult folyamat volt.
Elsőként fontos volt a megfelelő minőségű bőr kiválasztása, ugyanis a középkorban a falusi állatállomány nagy része szenvedett a kullancsoktól és különféle betegségektől, melyek a pergamenkészítés számára elfogadhatatlan nyomokat hagytak volna a bőrön. A pergamenkészítők figyelembe vették azt is, hogy milyen színű volt az adott állat gyapja vagy szőre, mivel ez is befolyásolta a végtermék minőségét. A fehér juhok vagy tehenek bőréből általában fehér pergamen készülhetett, de a pergamenkészítők által a legjobban kedvelt és legjellegzetesebb barnás árnyalatú pergamenek előállításához foltos vagy barnás tehenek, kecskék bőrét használták fel.
A pergamen készítéséhez a lenyúzott állati ([[borjú]]-, [[juh]]-, [[kecske]]-, esetenként [[ló]]-, [[Nyúlfélék|nyúl]]-) bőrt először meszes fürdőben áztatták (melegebb éghajlatú országokban egyszerűen kiterítették a napra), majd a megpuhult szőrzetet és húst lehúzták a bőrről. Ahol csak lehetséges volt, ott a bőr külső rétegét (szőroldal) is eltávolították. Ebben a fázisban vált az irhából tulajdonképpeni pergamen. A megtisztított irhát ezután még két napig tiszta vízben áztatták, hogy kimosódjon belőle a mész, ezt követően feszítették csak ki a bőrt egy arra alkalmas kereten. Ez volt a folyamat legfontosabb része. Fontos volt, hogy az irhát nem szöggel rögzítették a keretre, hiszen az szárítás közben zsugorodott, és a szögek feltépték volna a készülő pergament. Ezen kívül a keretet is többször használták fel, emiatt sem jöhetett szóba a többszörös szögelés. A szögek helyett a kereten körben állítható kis pöckök voltak elhelyezve. "A készítő fogta a bőrt, és egyenlő távolságokra az irha lágy szegélyére kis kavicsokat helyezett, melyeket az irhával egybecsippentve zsinórokkal körbetekert. A zsinórok végeit a kereten lévő pöckökre erősítette, melyeknek elforgatásával szabályozhatta a feszítés mértékét, míg az irha teljesen rá nem simult a keretre. Ahogy az irha egyre jobban száradt és nyúlt, minden kis vágás vagy szakadás, mely a szőrtelenítés vagy vakarás közben keletkezett, kerek vagy ovális lyukká növekedett. Ilyen lyukakkal gyakran lehet találkozni középkori kódexlapokon. Ha a pergamenkészítő időben észrevette ezeket, még be tudta foltozni őket, hogy megakadályozza kitágulásukat. Némelyik kódexlapon ilyen foltozás nyomait őrzik a nyomás alatt újra kinyílt, felfeslett varrásukat megtartott kerek lyukak."<ref>http://web.ceu.hu/medstud/manual/MMMhu/parchment</ref> (Lásd: Hibás kódex képe)
A bőr tehát ennél a fázisnál már feszes és rugalmas, de még nedves volt. A pergamenkészítő állandóan nedvesen tartotta, forró vizet locsolt rá. Ezután kezdte el erőteljesen dörzsölni a [[lunellum]]mal. A munka előrehaladtával a pergamenkészítő állandóan egyre szorosabbra húzta a kereten a feszítőpöcköket, és kis kalapáccsal meg is ütögette őket, hogy biztosabban tartsanak. Az irhát ezután hagyta megszáradni a kereten: ekkor már olyan feszes volt, mint egy dob. A feszítőpöckök kioldása után a száraz, hártyavékony kész pergament leemelték a kertről, hogy összegöngyöljék és/vagy raktározásra, eladásra bocsátsák.
| |||