„László Dezső (egyházi író)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
László Dezső egyházi író |
|||
7. sor:
Középiskoláit a Székely Mikó Kollégiumban (1922), református teológiai tanulmányait [[Kolozsvár]]t (1922-26) és a [[skócia]]i [[Glasgow]]-ban (1926-27) végezte. Teológiai szenior (1927-29), egyházkerületi ifjúsági utazótitkár (1927-32), majd a kolozsvári Református Kollégium vallástanára (1932-40). Teológiai magántanár 1937-től, a belvárosi egyházközség lelkipásztora Kolozsvárt (1940-57). A magyar országgyűlésben képviselő (1941-44).
Az egyházmegye esperese, egyházkerületi generális direktor (1947-57). Koholt vádak alapján szabadságától megfosztják (1952) s a [[Duna
Teológiai gondolkodóként a [[Karl Barth]] nevéhez fűződő újreformátori irányzat képviselője. Szellemi hagyatékának leltára szerint életében 910 írása jelent meg, 140 munkája maradt kéziratban; 1172 prédikációját, ill. bibliamagyarázatát írta le, ezek egy része a [[Református Szemle]] hasábjain megjelent. Az ''[[Erdélyi Fiatalok]]'' c. főiskolás lap egyik alapítója (1930-40), majd a ''[[Kiáltó Szó (folyóirat)|Kiáltó Szó]]'' c. református folyóirat szerkesztője (1941-44), az ''[[Ifjú Erdély]]'', ''[[Pásztortűz]]'', ''[[Ellenzék (napilap)|Ellenzék]]'', ''[[Erdélyi Múzeum]]'', ''[[Székely Nép]]'', ''[[Református Szemle]]'' munkatársa.
Komoly gyakorlata volt az ifjúság nevelésében. 1924-től az ''Ifjú Erdély'' legaktívabb munkatársa, itt jelent meg első cikke. Már két kötet, a ''[[Bethlen Gábor]] keresztyén élete'' és ''Az Erdélyi Református Egyház története'' szerzője, amikor a kolozsvári magyar főiskolások mozgalmát elindító, az 1929-es nemzedéket szervező [[Jancsó Béla]] felkéri: legyen az ''[[Erdélyi Fiatalok]]'' felelős szerkesztője. Ezt a szerepkört s a vele járó munkát azután is vállalta, miután az eszmei irányítást végző Jancsó Béla befejezte az egyetemet. Célkitűzéseik ugyanis egybeestek: mindketten a [[kisebbség]]i helyzetben felnőtt erdélyi magyar ifjúság létkérdéseinek tisztázását tartották elsőrendű kötelességüknek. Jellemző erre a felfogásra, hogy a szerkesztő a ''[[Tizenegyek]]''et követő írónemzedéket felsorakoztató ''Új arcvonal'' (Kolozsvár, 1931) c. antológiában ''A kisebbségi élet ajándékai'' c. tanulmányával mutatkozott be, s az [[1930-as évek]] korrajzává szélesedő visszaemlékezésében az Erdélyi Fiatalok csoportját így jellemzi: "Meggyőződésünk szerint az akkor legjobbat akartuk: egyéni és közösségi öntudatra ébreszteni a fiatalságot, eléje tárni saját maga, népe, országa és a világ kérdéseit, egy vajúdó világ egyre több erővonalát" (Korunk 1973/6).
| |||