„Tüzérség” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: eu:Artilleria |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Tarack –> tarack (löveg) |
||
1. sor:
[[Fájl:4-14 Marines in Fallujah.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Amerikai tengerészgyalogos tüzérek [[M198]]-as [[tarack (löveg)|tarackkal]]
[[Fájl:Zitadelle-Flak.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Német [[FlaK 88]], 88 mm-es löveg szabadtéri múzeumban. Eredetileg légvédelmi célokra készült, de be lehetett vetni páncélozott célok és élőerő ellen is]]
[[Fájl:Multiple Launch Rocket System.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Amerikai [[M270 MLRS|M270]] [[rakéta-sorozatvető]] tüzelési helyzetben]]
9. sor:
Egyes hadtörténészek az [[ókor]]ban használt [[Hajítógép|hideglőfegyvereket]] is tüzérségnek tekintik. Azonban a tüzérség története inkább a [[Lőpor|fekete lőpor]] feltalálásával vette kezdetét. A fekete lőport [[Kína|Kínában]] találták fel kb. a [[10. század]] elején-közepén, ahol rendszerint az ünnepi [[tűzijáték]]ok során kilőtt kezdetleges [[rakéta|rakétákban]] alkalmazták. Később a rontószelleműzés hagyományaiból kiindulva rájöttek, hogy ezen anyag segítségével lövedékeket lehet csövekből kilőni, csőanyagul a hagyományból eredően a nagy mennyiségben rendelkezésre álló és gyorsan növő [[bambusz]]nádakat választották. Az első [[tűzfegyver]]eket nehézkesen lehetett kezelni, tűzgyorsaságuk elégtelensége miatt – lévén egylövetű fegyverek – inkább fix helyre telepítették, és leginkább [[várostrom]]ok idején alkalmazták őket, mind támadó, mind védekező harcokban. A korai időkben töltésük még elölről, a ''csőtorkolat'' felől történt, míg végül a [[kohászat]] és az anyagmegmunkálás [[19. század]]ban bekövetkezett nagyarányú fejlődése lehetővé tette a hátsó, ''csőfar'' felőli töltésű lövegek megépítését.
A [[középkor]]ban főleg várostromok idején használták ezeket az eszközöket, nagy tömegük és nehézkes mozgathatóságuk miatt eleinte idegenkedtek attól, hogy nyílt csatákban vessék be őket. A legfőbb gondot ekkoriban az utántöltés lassúsága jelentette.<ref name="Az első lövegek">{{cite book|author=Kováts Zoltán, Lugosi József, Nagy István, Sárhidai Gyula|title=Tábori tüzérség|publisher=Zrínyi Katonai Kiadó|location=Budapest|date=1988|pages=18}}</ref> A technika folyamatos fejlődése kisebb tömegű, nagyobb tűzgyorsaságú ágyúk megépítését eredményezte. Ebben az időben alakult ki a három alaplövegtípus: az [[ágyú]], a [[mozsár]] és a [[tarack (löveg)|tarack]], melyeket az [[űrméret]]ek egységesítésével együtt [[I. Miksa német-római császár|I. Miksa]] [[német-római császár]] fektetett le írásban.<ref name="Az első lövegek"/> A tüzérség fejlődésére nagy hatást gyakorolt a szabványosítás (leegyszerűsítette és felgyorsította a gyártást, az üzemeltetést és a karbantartást), az [[acél]] bevezetése, valamint a [[közvetett irányzás]] koncepciója. Ez a koncepció szükségessé tette egy sor olyan módszer és eszköz kidolgozását, kifejlesztését, melyek a célok felderítésével és az adattovábbítással, [[lőelemképzés]]sel voltak kapcsolatosak.<ref>A közvetett irányzás lényege, hogy a látótávolságon túl elhelyezkedő célok helyzetét a telekommunikáció (zászlók, jelzőrakéták, tábori telefonok, rádiók stb.) segítségével meghatározzák, majd az így kapott koordináták alapján a célra megkezdik a tüzelést. Az ''előretolt tüzérségi megfigyelő'' – amely tevékenykedhet gyalogosként, páncélozott harcjárműben vagy repülőgépben egyaránt – a belövési tüzet pontosítja, ha szükséges.</ref> A közvetett irányzást először az [[első világháború]]ban alkalmazták széleskörűen és sikeresen. A reaktív hajtású lövedékeket (nem irányított rakétákat) a [[második világháború]] idején vetették be igazán nagy mennyiségben (mind szárazföldi, mind tengeri, mind légi úton), noha már a [[19. század]]ban léteztek ezen fegyverek elődei, a [[röppentyű]]k.<ref>Röppentyűket fejlesztett és alkalmazott a Magyar Honvédség is az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc|1848–49-es szabadságharc]] idején.</ref> A második világháborúban érte el a csöves tüzérség alkalmazásának csúcspontját, melyet a háború befejezését követően a ''rakétatüzérség'' szorított háttérbe. Az általuk alkalmazott rakéták hajítótölteteik révén nagyobb hatótávolságra és nagyobb tömegű harci részek bevetésére váltak képessé, mint a csöves tüzérség tűzfegyverei. Hátrányaik azonban az [[1970-es évek]]re nyilvánvalóvá váltak (nagy költség, alacsony tűzsűrűség, nukleáris/elektronikai harcban való fokozott érzékenység), ezért a csöves tűzfegyverek alkalmazása továbbra is szükségszerű maradt.
A [[20. század]] második felétől napjainkig a ''tüzérség'' összetett fegyverrendszerré vált, mely nélkül a csataterek elképzelhetetlenek. Alkalmaznak benne kombináltan csöves és rakétatüzérséget egymás hátrányainak kiküszöbölésére, valamint egyes tüzérségi feladatok megoldására [[repülőgép]]eket is bevethetnek.
36. sor:
A lőport kezdetben egy egyszerű zsákba töltötték. Az [[1620-as évek]]ben a töltet és a [[lőpor]] kombinálásával állították elő az első [[töltény]]eket. A megoldás igen gyorsan elterjedt, majd később tökéletesedett. Meggyorsította és egyben biztonságosabbá is tette a töltést. Hátránya is volt: a zsák szövete nem égett el teljesen, a szövet pedig részben benne maradt a csőben. Ezeket a szövetdarabokat egy külön eszközzel, a [[kaparópálca|kaparópálcával]] kellett eltávolítani. [[II. Gusztáv Adolf svéd király]] volt az, aki újra ágyúkat vetett be csatában. Ennek érdekében az addigiaknál könnyebb és kisebb ágyúkat fejlesztetett ki. Nagy számban alkalmazta ezeket, de az ütközetek kimenetelét továbbra is a [[gyalogság]] döntötte el.
A [[gránát]]okat a [[17. század]] során fejlesztették ki. A gránát [[robbanóanyag]]gal töltött, gyújtószerkezettel ellátott lövedék. A specializált tüzérségi eszközök (például [[hajófedélzeti ágyú]], [[tarack (löveg)|tarack]], [[mozsár]]) fejlesztése is ekkor indult meg. Az ágyúk fejlődésére a folyamatos méret- és tömegcsökkenés volt a jellemző, de az alapvető tervezési elvek egészen a [[19. század]] végéig nem változtak. Ekkorra tette csak lehetővé a fémmegmunkálási eljárások, a [[kémia]] és egyéb tudományok folyamatos fejlődése azt, hogy új elveken alapuló ágyúkat tervezzenek és gyártsanak.
A témával foglalkozó első, [[1650]]-ben kiadott jelentős könyvet [[Kazimierz Siemienowicz]] írta meg ''„Artis Magnae Artilleriae pars prima”'' (A tüzérség tudománya, Első rész) címen. Két évszázadon keresztül a legfontosabb, a tüzérséggel foglalkozó könyvnek számított szerte Európában.
57. sor:
[[Fájl:APG-OM-Nov-2006-089.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A második világháborúban alkalmazott, „Leopold” névre keresztelt német [[vasúti löveg|K5 vasúti ágyú]] a [[maryland]]i [[Aberdeen (Maryland)|Aberdeenben]]. Az angolszászok „Anzio Annie”-nek nevezték]]
A modern tüzérségi eszközök fogalma ma a különféle lövegeket ([[ágyú]], [[tarack (löveg)|tarack]], [[mozsár]]) és a nem irányított [[rakétatüzérség]]et foglalja magába. A speciális, kis kaliberű mozsarak a [[lőfegyver|kézi lőfegyverek]] közé tartoznak és nem tüzérségi eszközök. Nem foglalja magában az [[Irányított rakéta|irányított rakétákat]] sem, annak ellenére, hogy már léteznek irányított tüzérségi lövedékek is. A hőleképzős tűzvezető rendszerek fejlődése lehetővé tette ilyen lövedékek kifejlesztését, elmosva a hagyományos határokat.
Valamennyi eszköz közös jellemzője a nagy, 20 mm feletti [[kaliber]], a [[robbanótöltet]]ek vagy [[rakéta|rakéták]] alkalmazása. Nagy méretüknél és tömegüknél fogva működtetésükhöz és szállításukhoz speciális felépítményt igényelnek. Sok esetben a felépítmény motorizált. A legfontosabb jellemzőjük mégis a [[közvetett irányzás]] képessége, vagyis az, hogy olyan célokat is le tudnak küzdeni, melyek látótávolságon kívül helyezkednek el. Éppen ezért az ütegek nem önállóan, hanem egy összetett rendszer részeként tevékenykednek. A közvetett irányzás a [[20. század]] elején jelent meg, és az [[első világháború]] alatt sokat fejlődött. Ez a módszer [[előretolt tüzérségi megfigyelő]]ktől származó adatokat használ az irányzáshoz, és figyelembe vesz olyan tényezőket is, mint például a lövedék [[sebesség]]e, a [[hőmérséklet]], a [[szél]] jellemzői vagy a [[légnyomás]].
139. sor:
== Tüzérségi eszközök ==
[[Fájl:Indian Army T-90.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Indiai [[T-90]] harckocsi. Napjainkban többnyire csak [[harckocsi]]kban és [[Hadihajó|hajókon]] alkalmaznak klasszikus ágyúkat]]
[[Fájl:152mm m09-30 fortress howitzer schneider 01.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|Szovjet [[M1909-30]] típusú 152 mm-es tábori [[tarack (löveg)|tarack]]. A második világháború során nagy számban teljesített szolgálatot a frontokon]]
[[Fájl:BradyRailroadGun.gif|bélyegkép|jobbra|250px|Vasúti mozsár, [[Petersburg]], USA, [[1865]]]]
A [[csöves tüzérségi eszközök]]nek három alapvető típusa létezik: [[ágyú]], [[tarack (löveg)|tarack]], [[aknavető]]. Ezekhez csatlakozik a rakétatüzérség, amely nem irányított rakétákat használ. A [[20. század]] folyamán az ágyúk és a tarackok egyre hasonlóbbá váltak, manapság már nincs akkora jelentősége a besorolásnak, mint korábban. A század végére a klasszikus, 60 mm-nél nagyobb űrméretű ágyúk megritkultak. Napjainkban ilyen ágyúkat [[harckocsi]]kban, illetve egyéb páncélozott [[harcjárművek|harcjárművekben]], [[hadihajó]]kon és a megmaradt kisszámú parti és légvédelmi ütegnél használnak.
Hagyományos értelemben a tábori ágyú és a tarack közötti különbség a cső maximális emelkedési szögével (45° alatti vagy feletti), a töltény részeinek számával (egy vagy több) és az alacsonyabb vagy nagyobb [[csőtorkolati sebesség]]gel (melyet néha összekapcsolnak a cső [[űrmérethossz]]ával) fejezhető ki. Ez a három kritérium összesen nyolc, a gyakorlatban is megvalósítható kombinációt jelent. Megjegyzendő, hogy a mai modern tarackok csőtorkolati sebessége vagy csövének űrmérethossza nagyobb, mint a száz évvel ezelőtti tábori ágyúké volt.
316. sor:
[[Fájl:T813 army2.JPG|bélyegkép|jobbra|250px| Cseh [[RM-70]] rakétavető rendszer]]
[[Fájl:4.5inchHowitzerComouflaged1917.jpg|bélyegkép|jobbra|250px| Álcázott, 4,5 hüvelykes löveg az első világháború nyugati frontján, 1917-ben]]
[[Fájl:155fire.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|Az amerikai 11. Tengerészgyalogos Ezred egyik [[M198]] típusú [[tarack (löveg)|ágyútarackja]] 155 mm-es lövedéket lő ki]]
A különféle hadműveletekben a tüzérség többféle feladatkörben is bevethető, függően annak fajtájától és kaliberétől. Az általános feladat mindig ''„tűztámogatás biztosítása, a baráti erőkkel koordinálva, az ellenség elnyomása vagy semlegesítése céljából”''.<ref>AAP-6 (2006) NATO definíciók és fogalmak ([[STANAG|STANAG 3680]]).
| |||