2006-os cannes-i fesztivál

Az 59. cannes-i filmfesztivált 2006. május 17. és május 28. között rendezték Vóng Ká-vaj hongkongi filmrendező elnökletével. A megnyitóest házigazdája Vincent Cassel francia színész volt, aki – miután kifejtette, hogy számára ez a fesztivál a multietnikumú Franciaország szimbóluma – anyanyelve után angolul, arabul, kínaiul és egy afrikai nyelven köszöntötte a mintegy kétezer díszvendéget. A fesztivált hivatalosan a 79 éves Sidney Poitier amerikai színész nyitotta meg. A hivatalos versenyprogramban 20 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 25 játékfilm, a Cinéfondation keretében 17, míg versenyen kívül 31 új és 36 filmtörténeti alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet, 7 rövidfilmet és külön vetítéseken további 7 alkotást mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 22 nagyjátékfilm, 11 kisfilm és külön vetítéseken 3 alkotás vetítésére került sor. A fesztivál rendezvényeire és a filmvásárra ez évben 109 ország 22 858 filmes szakembere (alkotó, forgalmazó stb.) érkezett, s részükre 1049 filmet mutattak be.[1]

59. cannes-i fesztivál
Rendezvény
HelyszínCannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalota
Dátum2006. május 1728.
ElnökVóng Ká-vaj
HázigazdaVincent Cassel
Filmek száma196
NyitófilmA da Vinci-kód
ZárófilmTransylvania
Díjazottak
Arany PálmaFelkavar a szél
NagydíjFlandria
A Cinéfondation harmadik díjaA vírus
Mother
Fesztiválok
Előző58. cannes-i fesztivál (2005)
Következő60. cannes-i fesztivál (2007)
Hivatalos weboldal
www.festival-cannes.fr

A 2006. évi fesztivál szerkesztés

 
Ken Loach, az Arany Pálmás film rendezője
 
Pedro Almodóvar és Penélope Cruz

A nyitófilm Ron Howard A da Vinci-kód című versenyen kívül vetített filmje volt – a filmkritikusok erősen lehúzták. Fesztiválzáró filmként – ugyancsak versenyen kívül – Tony Gatlif Transylvania című alkotását mutatták be. A díjkiosztó ünnepségre május 28-án került sor.

A filmes seregszemle vetítéseit kísérő különféle programok egyik érdekessége az volt, amelyet Szergej Mihajlovics Eisenstein orosz-szovjet filmrendező emlékének szenteltek: bemutatták a közelmúltban restaurált Október (1927) és Bezsin rétje (1937) című műveit. A képzőművészetek más ágában is tehetséges művész legismertebb filmjeinek ellenpontozásaként erotikus rajzaiból állítottak össze egy kollekciót, és az Un Certain Regard program plakátjához is egy eredeti Eisenstein-kosztümtervet használtak fel.

Ugyancsak tisztelegtek a kanadai „animációs költő”, Norman McLaren előtt, akinek 13 alkotását vetítették le a Buñuel-teremben, közöttük volt az Oscar-díjas Szomszédok és az 1955-ös Arany Pálmás Blinkity Blank.

Négy alkotása felújított kópiájának bemutatásával emlékeztek meg a 100 éve született brit rendezőről, Carol Reed-ről.

A Világ Minden Mozija program keretében újabb hét ország filmművészete mutatkozhatott be: Chile, Izrael, Oroszország, Svájc, Szingapúr, Tunézia és Venezuela.

A versenyfilmek közül a legsikeresebbnek a brit Ken Loach Felkavar a szél című filmdrámája bizonyult, a zsűri Arany Pálmával jutalmazta. Nagydíjas lett a Flandria, a francia Bruno Dumont sokkoló alkotása. A legjobb rendezésért a Bábel alkotója, Alejandro González Iñárritu vehetett át díjat. E film elnyerte az ökumenikus zsűri díját is, vágója pedig a technikai nagydíjat. A legjobb forgatókönyv írója Pedro Almodóvar lett (Volver). A legjobb női és a legjobb férfi alakítás díját megosztva kapta a Volver, illetve A dicsőség arcai szereplőgárdáinak öt-öt tagja. Ez utóbbi alkotás megkapta a François Chalais-díjat is. A legjobb elsőfilmesnek járó Arany kamerát a román Corneliu Porumboiu nyerte el a Rendezők Kéthete szekcióban bemutatott Forradalmárok[2] című filmszatírájáért.

  A filmseregszemle rendezvényein négy magyar film képviseltette magát: Pálfi György 2005-ben forgatott nagyjátékfilmje, a Taxidermia az Un Certain Regard szekcióban került bemutatásra, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem fiatal végzős rendezőjének, Kocsis Ágnesnek, A Vírus című kísérleti filmjét a Cinéfondation keretében vetítették. Kocsis Ágnes első játékfilmje, a Friss levegő a Kritikusok Hetére, míg Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje a Rendezők Kéthete elnevezésű párhuzamos programra kapott meghívást. A Vírus a Cinéfondation harmadik díját nyerte el, egy amerikai filmmel együtt. A fesztiválon hivatalos kiküldöttként két filmrendező (Kocsis Ágnes és Hajdu Szabolcs), valamint Pusztai Ferenc, a Friss levegő és Angelusz Iván, a Fehér tenyér producere vett részt. (A vonatkozó Filmévkönyv nem említi fesztiválrésztvevőként a Taxidermiát, sem annak alkotóit.)[3]

Magyar vonatkozása a fesztiválnak, hogy a versenyen kívül vetített Transylvania zenéjét részben Palya Bea népdalénekes, előadóművész írta, aki kabaréénekesként a filmben is feltűnik.[4]

A Rendezők Kéthete szekció előadásai közönségsikert hoztak, különösen Kim Rossi Stuart Kispálya, Christophe Honoré Dans Paris című alkotása, valamint Michel Ocelot 3D-ben készült animációs filmje, az Azur és Asmar. A legnagyobb ünneplés William Friedkin horrorfilmje, a Bug vetítése után volt. Nagyon jó fogadtatásban részesült Corneliu Porumboiu Arany Kamerás Forradalmárokja és Hajdu Szabolcs filmje, a Fehér tenyér is. A programban szereplő filmeken felül a rendezvény alapítója, a francia Filmrendezők Szövetsége (SRF) kérésére levetítették még David Cronenberg A holtsáv című thrillerjét, mivel a szervezet akkor adta át a művész részére az Arany Hintó díjat.

A fesztivál Nemzetközi Faluja 2006-ban 11 nemzet pavilonjával bővült, közöttük immár megtalálható volt hazánké is.

Május 23-án egy „Európai Nap” keretében – Az európai filmek bejárják a világot téma köré építve – a fesztivál vezetése az Európai Bizottsággal együtt fogadta az Európai Unió országainak kulturális minisztereit és filmes szakembereit.

Zsűri szerkesztés

 
Vóng Ká-vaj
 
Monica Bellucci

Versenyprogram szerkesztés

Cinéfondation és rövidfilmek szerkesztés

 
Andrej Koncsalovszkij

Un Certain Regard szerkesztés

Arany Kamera szerkesztés

Hivatalos válogatás szerkesztés

 
Alejandro González Iñárritu
 
Csang Ce-ji
 
Marilyn Manson
 
Ophélie Winter
 
Gena Rowlands
 
Kirsten Dunst

Nagyjátékfilmek versenye szerkesztés

Nagyjátékfilmek versenyen kívül szerkesztés

Cannes-i Klasszikusok szerkesztés

Restaurált vagy új kópiák szerkesztés
Dokumentumfilmek a filmről szerkesztés
  • Il était une fois… Rome ville ouverte – rendező: Marie Genin és Serge July
  • John Ford/John Wayne: The Filmmaker and the Legend – rendező: Sam Pollard
  • Marcello una vita dolce – rendező: Mario Canale és Annarosa Morri
  • Requiem pour Billy the Kid – rendező: Anne Feinsilber

Un Certain Regard szerkesztés

  • 2:37[9] – rendező: Murali K. Thalluri
  • 977 – rendező: Nyikolaj Komeriki
  • A Scanner Darkly (Kamera által homályosan)[5] – rendező: Richard Linklater
  • Bihisht faqat baroi murdagon – rendező: Jamshed Usmonov
  • Bled Number One – rendező: Rabah Ameur-Zaïmeche
  • Csiang csen hszia zsi (Luxusautó) – rendező: Vang Csao
  • Cum mi-am petrecut sfarsitul lumii (Hogyan éltem túl a világvégét)[10] – rendező: Cătălin Mitulescu
  • El violin – rendező: Francisco Vargas
  • Hamaca Paraguaya – rendező: Paz Encina
  • Il regista di matrimoni (Házasságok rendezője) – rendező: Marco Bellocchio
  • Kuaj vik (Re-Cycle – A holtak birodalma nyitva áll) – rendező: Oxide Pang Chun és Danny Pang
  • La Californie (Könnyű élet) – rendező: Jacques Fieschi
  • La tourneuse de pages (A bosszú kottája) – rendező: Denis Dercourt
  • Meurtrières (Gyilkos lányok) – rendező: Patrick Grandperret
  • Paris, je t'aime (Párizs, szeretlek!) – rendező: Olivier Assayas, Fred Auburtin[11]
  • Salvador (Puig Antich) (Salvador) – rendező: Manuel Huerga
  • Serambi – rendező: Garin Nugroho
  • Suburban Mayhem (Külvárosi ámokfutás) – rendező: Paul Goldman
  • Taxidermia – rendező: Pálfi György
  • Ten Canoes (Tíz kenu) – rendező: Rolf de Heer
  • Yongseobadji mothan ja[12] – rendező: Yun Jong-bin
  • Uro – rendező: Stefan Faldbakken
  • You Am I (Te vagy Én) – rendező: Kristijonas Vildziunas
  • Z odzysku (Jóvátétel) – rendező: Slawomir Fabicki

Rövidfilmek versenye szerkesztés

  • Banquise – rendező: Claude Barras és Cédric Louis
  • Conte de quartier – rendező: Florence Miailhe
  • Film Noir – rendező: Osbert Parker
  • Nature's Way – rendező: Jane Shearer
  • O monstro – rendező: Eduardo Valente
  • Ongeriewe – rendező: Robin Kleinsmidt
  • Poyraz – rendező: Belma Bas
  • Primera nieve – rendező: Pablo Agüero
  • Sexy Thing – rendező: Denie Pentecost
  • Sniffer – rendező: Bobbie Peers

Cinéfondation szerkesztés

  • A vírus – rendező: Kocsis Ágnes (Színház- és Filmművészeti Egyetem,   Magyarország)
  • Bir damla su – rendező: Deniz Gamze Eergüven (La Fémis,   Franciaország)
  • Doorman – rendező: Etienne Kallos (New York University,   Amerikai Egyesült Államok)
  • Een ingewikkeld verhaal, eenvoudig verteld, – rendező: Jaap van Heusden (Nederlandse Film en Televisie Academie,   Hollandia)
  • Elastinen parturi – rendező: Milla Nybondas (Turku Polytechnic/Arts Academy,   Finnország)
  • Even Kids Started Small – rendező: Yaniv Berman (Tel Aviv University,   Izrael)
  • Firn – rendező: Axel Koenzen (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin,   Németország)
  • Ge & Zeta – rendező: Gustavo Riet (Universidad del Cine,   Argentína)
  • Graceland – rendező: Anocha Suwichakornpong (Columbia University,   Amerikai Egyesült Államok)
  • Ha'Chavera shell Emile – rendező: Nadav Lapid (The Sam Spiegel Film and TV School,   Izrael)
  • Hunde – rendező: Matthias Huser (Zürcher Hochschule der Künste,   Svájc)
  • Jaba – rendező: Andreas Bolm (Hochschule für Film und Fernsehen „Konrad Wolf”,   Németország)
  • Justiça ao insulto – rendező: Bruno Jorge (Escola Superior de Propaganda e Marketing,   Brazília)
  • Mother – rendező: Sian Heder (American Film Institute,   Amerikai Egyesült Államok)
  • Mr. Schwartz, Mr. Hazen & Mr. Horlocker – rendező: Stefan Müller (Fachhochschule Wiesbaden,   Németország)
  • Snow – rendező: Dustin Feneley (Victorian College of the Arts University of Melbourne,   Ausztrália)
  • Tetris – rendező: Anirban Datta (Satyajit Ray Film and Television Institute,   India)

Párhuzamos rendezvények szerkesztés

Kritikusok Hete szerkesztés

Nagyjátékfilmek szerkesztés

  • Den brysomme mannen (A kiállhatatlan)[5] – rendező: Jens Lien
  • Drama/Mex (Mexikói mozaik) – rendező: Gerardo Naranjo
  • Friss levegő – rendező: Kocsis Ágnes
  • Komma – rendező: Martine Doyen
  • Les amitiés maléfiques – rendező: Emmanuel Bourdieu
  • Pingpong – rendező: Matthias Luthardt
  • Sonhos de peixe – rendező: Kirill Mihanovszkij

Rövidfilmek szerkesztés

  • Alguma coisa assim – rendező: Esmir Filho
  • Iron – rendező: Nakano Hirojuki
  • Kristall – rendező: Christoph Girardet és Matthias Müller
  • Kvinna vid grammofon – rendező: Johannes Stjärne Nilsson és Ola Simonsson
  • L’écluse – rendező: Olivier Ciechelski
  • News – rendező: Ursula Ferrara
  • Printed Rainbow – rendező: Gitanjali Rao

Külön előadások szerkesztés

  • Charell – rendező: Mikhaël Hers
  • Destricted – rendező: Marina Abramovic, Matthew Barney, Marco Brambilla, Larry Clark, Gaspar Noé, Richard Prince és Sam Taylor-Wood
  • I psihi sto stoma – rendező: Yannis Economides
  • Kigali, des images contre un massacre – rendező: Jean-Christophe Klotz
  • Les deux vies du serpent – rendező: Hélier Cisterne
  • Marilena de la P7 (Marilena a P7-ből) – rendező: Cristian Nemescu
  • Nocturnes pour le roi de Rome – rendező: Jean-Charles Fitoussi

Rendezők Kéthete szerkesztés

Nagyjátékfilmek szerkesztés

  • A fost sau n-a fost?[13] (Forradalmárok)[2][5] – rendező: Corneliu Porumboiu
  • Anche libero va bene (Kispálya) – rendező: Kim Rossi Stuart
  • Azur et Asmar – rendező: Michel Ocelot
  • Bug (Bogárűző) – rendező: William Friedkin
  • Ça brûle (Ne játssz a tűzzel!) – rendező: Claire Simon
  • Changement d’adresse (Költözködő szerelem) – rendező: Emmanuel Mouret
  • Congorama – rendező: Philippe Falardeau
  • Dans Paris – rendező: Christophe Honoré
  • Day Night Day Night – rendező: Julia Loktev
  • Electroma[14] – rendező: Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo
  • Fehér tenyér – rendező: Hajdu Szabolcs
  • Gwoemul[15] (A gazdatest) – rendező: Bong Joon-ho
  • Honor de cavallería – rendező: Albert Serra
  • Jindabyne (Vízbe fojtott bűnök - Jindabyne) – rendező: Ray Lawrence
  • Jureru – rendező: Nisikava Miva
  • Les anges exterminateurs (Öldöklő angyalok) – rendező: Jean-Claude Brisseau
  • Lying – rendező: M. Blash
  • On ne devrait pas exister – rendező: Hervé P. Gustave
  • Princess (Hercegnő) – rendező: Anders Morgenthaler
  • Sommer 04[16] (Megfeneklett kapcsolatok) – rendező: Stefan Krohmer
  • The Hawk is Dying (Vergődő sólyom) – rendező: Julian Goldberger
  • Transe (Kábulat) – rendező: Teresa Villaverde

Rövidfilmek szerkesztés

  • Bugcrush – rendező: Carter Smith
  • By the Kiss – rendező: Yann Gonzalez
  • Dans le rang – rendező: Cyprien Vial
  • Le soleil et la mort voyagent ensemble – rendező: Frank Beauvais
  • L'étoile de mer – rendező: Caroline Deruas-Garrel
  • Manue bolonaise – rendező: Sophie Letourneur
  • Menged – rendező: Daniel Taye Workou
  • Rapace – rendező: João Nicolau
  • Sepohon Rambutan indah kepunyaanku di tanjung rambutan – rendező: U-Wei Haji Saari
  • The Aluminum Fowl – rendező: James Clauer
  • Un rat – rendező: Bosilka Simonovitch

Külön előadások szerkesztés

  • Fantasma – rendező: Lisandro Alonso
  • Mala noche – rendező: Gus Van Sant
  • Melvil – rendező: Melvil Poupaud

Díjak szerkesztés

Nagyjátékfilmek szerkesztés

Un Certain Regard szerkesztés

  • Un Certain Regard-díj: Csiang csen hszia zsi (Luxusautó) – rendező: Vang Csao
  • Un Certain Regard zsűri különdíja: Ten Canoes (Tíz kenu) – rendező: Rolf de Heer
  • Un Certain Regard legjobb női alakítás díja: Doroteea Petre – Cum mi-am petrecut sfarsitul lumii (Hogyan éltem túl a világvégét)[10]
  • Un Certain Regard legjobb férfi alakítás díja: Ángel Tavira – El violin
  • Un Certain Regard zsűri elnökének díja: Meurtrières (Gyilkos lányok) – rendező: Patrick Grandperret

Rövidfilmek szerkesztés

  • Arany Pálma (rövidfilm): Sniffer – rendező: Bobbie Peers
  • A zsűri díja (rövidfilm): Conte de quartier – rendező: Florence Miailhe
  • Külön dicséret (rövidfilm): Primera nieve – rendező: Pablo Agüero

Cinéfondation szerkesztés

Arany Kamera szerkesztés

Egyéb díjak szerkesztés

Hírességek szerkesztés

Anouk Aimée, Fanny Ardant, Daniel Auteuil, Emmanuelle Béart, Monica Bellucci, Halle Berry, Richard Berry, Paul Bettany, Juliette Binoche, Cate Blanchett, Dany Boon, Claude Brasseur, Jean-Claude Brialy, Helena Bonham Carter, Jean-Pierre Cassel, Vincent Cassel, Carmen Chaplin, Emma de Caunes, Laura Chiatti, Penélope Cruz, Csang Ce-ji, Tony Curran, Willem Dafoe, Paul Dawson, Jamel Debbouze, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Faye Dunaway, Kirsten Dunst, Brigitte Fossey, Sarah Michelle Gellar, Danny Glover, Al Gore, Tom Hanks, Ethan Hawke, Salma Hayek, Hugh Jackman, Samuel L. Jackson, Dwayne Johnson, Gérard Jugnot, Nazan Kesal, Greg Kinnear, Louis Koo, Olha Kurilenko, Avril Lavigne, Virginie Ledoyen, Lee Sook-yin, Eva Longoria, Michael Lonsdale, Sergi Lopez, Michael Madsen, Sophie Marceau, Tonie Marshall, Chiara Mastroianni, Ian McKellen, Roxanne Mesquida, Alfred Molina, Yolande Moreau, Cillian Murphy, Samy Naceri, Nick Nolte, Géraldine Pailhas, Keanu Reeves, Jean Reno, Miranda Richardson, Jean Rochefort, Tim Roth, Gena Rowlands, Ludivine Sagnier, Claudia Schiffer, Rodrigo de la Serna, Laura Smet, Sharon Stone, Audrey Tautou, Christopher Thompson, Kerry Washington, Bruce Willis, Elijah Wood, Michelle Yeoh, Billy Zane,

Jegyzetek szerkesztés

  1. Le Festival en chiffre. Article. Site officiel du Festival de Cannes. [2012. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 29.) (angolul), (franciául)
  2. a b c Előfordul Volt-e vagy sem?, illetve Forradalmárok 89 címmel is.
  3. A magyar film külföldön – Fesztiválok. In Filmévkönyv 2007: A magyar film 2006-ban. Budapest: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 2007. 272–273. o. arch Hozzáférés: 2021. január 30. PDF (115 MB) ISSN 0230-2047  
  4. Egy sajnálatos hiba folytán a francia és spanyol nyelvterületen a művésznő nevét több helyen elírva, „Beata Playa” formában szerepeltetik.
  5. a b c d e f g Zárójelben a magyarországi filmbemutató, illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: PORT.hu, Interaktív filmkatalógus és kritikus tömeg), kiegészítve a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel.
  6. A rendezvényen Election 2 nemzetközi angol címmel szerepelt.
  7. Rövidfilm, a Trapped Ashes horrorfilm epizódja.
  8. Szergej Eisenstein 1935–37-ben, két megszakíással forgatott, végül „formalista alkotásnak” minősítve befejezetlenül hagyott, s darabokra roncsolt filmjének anyagából állította össze és restaurálta Szergej Ioszifovics Jutkevics 1968-ban, Eisenstein halálának huszadik évfordulójára. Mivel az összevágott alkotás Jutkevics elképzelését tükrözi, gyakran nevezik Jutkevics Bezsin rétjének is.
  9. A rendezvényen Two Thirty 7 ausztrál promóciós címmel vett részt.
  10. a b Előfordul Hogyan töltöttem a világvégét? címmel is.
  11. A 18 rövidfilmből álló alkotást húsz neves rendező készítette. A két megnevezetten felül: Emmanuel Benbihy, Gurinder Chadha, Sylvain Chomet, Ethan Coen és Joel Coen, Isabel Coixet, Wes Craven, Alfonso Cuarón, Gérard Depardieu, Christopher Doyle, Richard LaGravenese, Vincenzo Natali, Alexander Payne, Bruno Podalydès, Walter Salles, Oliver Schmitz, Szuva Nobuhiro, Daniela Thomas, Tom Tykwer, valamint Gus Van Sant.
  12. A rendezvényen The Unforgiven nemzetközi angol címmel szerepelt.
  13. A rendezvényen 12:08 East of Bucharest címmel szerepelt.
  14. A rendezvényen Daft Punk’s Electroma nemzetközi angol címmel szerepelt.
  15. A rendezvényen The Host nemzetközi angol címmel szerepelt.
  16. A rendezvényen Sommer 04 An Der Schlei német forgalmazási címmel szerepelt.
  17. a b A Rendezők Kéthete szekcióban mutatták be.
  18. a b c Az Un certain regard szekcióban mutatták be.

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2006-os cannes-i fesztivál témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés