2012-es Brussels Open – egyéni

2. Brussels Open női tenisztorna egyes versenye

Ez a szócikk tartalmazza a 2012-es Brussels Open egyéni mérkőzéseit.

2012-es Brussels Open
egyéni
Győzteslengyel Agnieszka Radwańska

 ← 201120122013 → 
2012-es Brussels Open
versenyszámai
Egyéni  Páros

A címvédő a korábbi világelső Caroline Wozniacki volt, aki ebben az évben nem indult el a versenyen. A tornagyőzelmet szettveszteség nélkül az első kiemelt Agnieszka Radwańska szerezte meg, miután a döntőben 7–5, 6–0-ra legyőzte a román Simona Halepet. Radwańska pályafutása tizedik diadalát aratta, ebből 2012-ben a harmadikat, mivel februárban Dubajban, márciusban pedig Miamiban nyert versenyt. A szezon során a Halep elleni volt a harminchatodik győztesen befejezett mérkőzése, amivel egy győzelemmel megelőzte a verseny kezdete előtt legtöbbet nyerő Viktorija Azarankát.[1]

Halep két kiemeltet (Jelena Jankovićot és Dominika Cibulkovát) is elbúcsúztatott a versenytől, s először sikerült bejutnia egy Premier torna fináléjába. Korábban két döntőt játszott, s mindkettőt elveszítette.[1]

Kiemeltek szerkesztés

Az első két kiemelt a második körben kezdi meg a szereplést.

  1.   Agnieszka Radwańska (győztes)
  2.   Marion Bartoli (második kör)
  3.   Angelique Kerber (visszalépett hátsérülés miatt)
  4.   Dominika Cibulková (negyeddöntő)
  5.   Roberta Vinci (visszalépett)

  1.   Jelena Janković (első kör)
  2.   Peng Suaj (első kör)
  3.   Kaia Kanepi (negyeddöntő)
  4.   Anasztaszija Pavljucsenkova (első kör)
  5.   Nagyja Petrova (második kör)

Főtábla szerkesztés

  • Q = kvalifikációból felkerült
  • WC = szabadkártyás
  • R = feladta
  • PR = védett ranglista
  • w/o = az ellenfél visszalépett
  • LL = szerencsés vesztes

Döntők szerkesztés

Elődöntők Döntő
          
1   Agnieszka Radwańska 7 6
8   Kaia Kanepi 68 3
1   Agnieszka Radwańska 7 6
  Simona Halep 5 0
  Simona Halep 6 6
  Sofia Arvidsson 4 3

Felső ág szerkesztés

1. kör 2. kör Negyeddöntők Elődöntők
1   Agnieszka Radwańska 6 6
  Arn Gréta 1 4 LL   Leszja Curenko 1 0
LL   Leszja Curenko 6 6 1   Agnieszka Radwańska 6 6
  Kszenyija Pervak 3 7 4 WC   Alison van Uytvanck 2 1
WC   Alison van Uytvanck 6 5 6 WC   Alison van Uytvanck 4 6 6
  Chanelle Scheepers 7 6   Chanelle Scheepers 6 4 2
9   A Pavljucsenkova 5 2 1   Agnieszka Radwańska 7 6
10   Nagyja Petrova 6 6 8   Kaia Kanepi 68 3
  Katerina Bondarenko 4 4 10   Nagyja Petrova 3 2
  Eléni Danjilídu 1 4   Cvetana Pironkova 6 6
  Cvetana Pironkova 6 6   Cvetana Pironkova 3 1
WC   Tamaryn Hendler 5 5 8   Kaia Kanepi 6 6
LL   Bojana Jovanovski 7 7 LL   Bojana Jovanovski 2 2
Q   Irina Falconi 3 2 8   Kaia Kanepi 6 6
8   Kaia Kanepi 6 6

Alsó ág szerkesztés

1. kör 2. kör Negyeddöntők Elődöntők
6/WC   Jelena Janković 2 6 63
  Simona Halep 6 3 7   Simona Halep 6 6
  Monica Niculescu 6 7   Monica Niculescu 1 1
Q   Szánija Mirza 1 5   Simona Halep 0 6 6
  Yanina Wickmayer 3 6 6 4   Dominika Cibulková 6 4 3
  Anna Csakvetadze 6 4 1   Yanina Wickmayer 3 4
  Christina McHale 61 1 4   Dominika Cibulková 6 6
4   Dominika Cibulková 7 6   Simona Halep 6 6
7   Peng Suaj 5 3   Sofia Arvidsson 4 3
  Sofia Arvidsson 7 6   Sofia Arvidsson 6 3
  Cseng Csie 5 6 4 Q   Arantxa Rus 2 1 R
Q   Arantxa Rus 7 3 6   Sofia Arvidsson 7 6
Q   Urszula Radwańska 6 6 Q   Urszula Radwańska 5 4
  Varvara Lepchenko 2 2 Q   Urszula Radwańska 6 6
2   Marion Bartoli 4 2

Selejtező szerkesztés

Kiemeltek szerkesztés

Az első négy kiemelt a második körben kezdte meg a szereplést.

  1.   Urszula Radwańska (feljutott)
  2.   Arantxa Rus (feljutott)
  3.   Irina Falconi (feljutott)
  4.   Anastasia Rodionova (második kör)

  1.   Leszja Curenko (harmadik kör, szerencsés vesztes)
  2.   Bojana Jovanovski (harmadik kör, szerencsés vesztes)
  3.   Olivia Rogowska (második kör)
  4.   Paula Ormaechea (harmadik kör)

Főtáblára jutottak szerkesztés

  1.   Urszula Radwańska
  2.   Arantxa Rus

  1.   Irina Falconi
  2.   Szánija Mirza

Szerencsés vesztesek szerkesztés

  1.   Leszja Curenko (Angelique Kerber visszalépése miatt)
  2.   Bojana Jovanovski (Roberta Vinci visszalépése miatt)

Selejtezőtábla szerkesztés

Első selejtezőág szerkesztés

1. kör 2. kör 3. kör (feljutásért)
1   Urszula Radwańska 64 6 6
  Alexa Glatch 6 6   Alexa Glatch 7 2 2
  Kristína Kučová 1 3 1   Urszula Radwańska 6 6
  Lenka Wienerová 7 6   Lenka Wienerová 4 2
  Marina Melnyikova 66 4   Lenka Wienerová 6 5 6
  Marina Zanevszka 4 6 5 7   Olivia Rogowska 4 7 4
7   Olivia Rogowska 6 2 7

Második selejtezőág szerkesztés

1. kör 2. kör 3. kör (feljutásért)
2   Arantxa Rus 6 6
  Michelle Larcher de Brito 6 6   Michelle Larcher de Brito 1 1
WC   Ysaline Bonaventure 1 3 2   Arantxa Rus 6 7
WC   Melanie Oudin 3 3 8   Paula Ormaechea 4 5
  Bethanie Mattek-Sands 6 6   Bethanie Mattek-Sands 2 6 3
WC   Julia Glushko 3 4 8   Paula Ormaechea 6 4 6
8   Paula Ormaechea 6 6

Harmadik selejtezőág szerkesztés

1. kör 2. kör 3. kör (feljutásért)
3   Irina Falconi 6 6
WC   Abigail Spears 6 6 WC   Abigail Spears 1 4
  Alekszandrina Najdenova 2 2 3   Irina Falconi 7 5 6
  Dia Evtimova 6 6 6   Bojana Jovanovski 66 7 4
  Alicja Rosolska 4 4   Dia Evtimova 4 3
  Veronika Kapsaj 1 2 6   Bojana Jovanovski 6 6
6   Bojana Jovanovski 6 6

Negyedik selejtezőág szerkesztés

1. kör 2. kör 3. kör (feljutásért)
4   Anastasia Rodionova 0 6 2
  Szánija Mirza 7 6   Szánija Mirza 6 2 6
  Julija Bejhelzimer 5 4   Szánija Mirza 6 6
  Jelena Bovina 3 7 4 5   Leszja Curenko 0 0
WC   Belinda Bencic 6 5 6 WC   Belinda Bencic 4 2
  Teliana Pereira 2 66 5   Leszja Curenko 6 6
5   Leszja Curenko 6 7

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Radwanska Wins 10th WTA Title In Brussels. WTA Tennis, 2012. május 26. (Hozzáférés: 2012. május 26.)

Források szerkesztés