2014-es romániai elnökválasztás

Az alkotmány előírása szerint Romániában 2014-ben elnökválasztást kellett rendezni. Az elnökválasztásra november 2-án került sor. Mivel egyik jelölt sem szerzett abszolút többséget (a szavazatok legalább felét), november 16-án az első forduló két legeredményesebb jelöltjének (Victor Ponta és Klaus Johannis) részvételével második fordulót tartottak, amelyet Johannis nyert meg.

Az elnökválasztás Romániában közvetlen és titkos szavazással történik. Románia alkotmányának 83. cikke szerint az államfő mandátuma öt évre szól. Traian Băsescu hivatalban levő elnök hivatali ideje december végén járt le. Mivel őt már kétszer megválasztották elnöknek, a 2014-es választáson nem indulhatott.[1][2]

Jelölések szerkesztés

Elsőként Victor Ponta adta le szeptember 17-én a jelöléshez szükséges aláírásokat.[3] Őt Klaus Johannis követte szeptember 20-án[4] és Monica Macovei szeptember 21-én.[5]

Szeptember 22-én többen adták le a jelölési íveket. Călin Popescu-Tăriceanu függetlenként jelentkezett be, mivel pártját, a Liberális Reformpártot (PLR) még nem jegyezték be.[6] Ugyanazon a napon adta le a jelentkezését Elena Udrea,[7] Dan Diaconescu[8] és Kelemen Hunor.[9]

A többi jelölt a törvényes határidő utolsó napján, szeptember 23-án adta be jelölését.

Visszalépett jelöltek

Jelöltek a szavazólap szerinti sorrendben szerkesztés

Sorszám[10][11] Név Kép Párt Megjegyzés
1. Kelemen Hunor   Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)
2. Klaus Johannis   Keresztény-liberális Szövetség (ACL)[12] A Romániai Német Demokrata Fórum támogatásával
3. Dan Diaconescu   Dan Diaconescu Néppártja (PP-DD)
4. Victor Ponta   Szociáldemokrata Párt (PSD) Miniszterelnök, a Romák Demokratikus Szövetsége (PADR) támogatásával
5. William Brânză   Román Ökológiai Párt (PER)
6. Elena Udrea   Népi Mozgalom Párt (PMP)[13] A Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt (PNȚCD) támogatásával
7. Mirel Mircea Amariței Prodemo
8. Teodor Meleșcanu   független
9. Gheorghe Funar független
10. Szilágyi Zsolt   Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP)
11. Monica Macovei   független
12. Constantin Rotaru Szocialista Alternatíva Párt (PAS)
13. Călin Popescu-Tăriceanu   független a Liberális Reformpárt (PLR) támogatásával
14. Corneliu Vadim Tudor   Nagy-Románia Párt (PRM)

Kampány szerkesztés

Kelemen Hunor elsősorban az RMDSZ autonómia-tervezetével kampányolt.

Traian Băsescu államfő azzal vádolta meg Victor Ponta miniszterelnököt, a PSD jelöltjét, hogy 1997 és 2001 között a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) titkosügynöke volt.[14] Ponta visszautasította a gyanúsítást, az elnök állításait merő hazugságnak nevezte.

Az első forduló eredményének nyilvánosságra hozatala után Victor Ponta bejelentette, hogy amennyiben ő nyeri az elnökválasztást, Călin Popescu-Tăriceanunak ad miniszterelnöki felkérést.[15]

Eredmények szerkesztés

 
Az első forduló győztesei megyénként
  Ponta
  Johannis
  Kelemen
 
Az első forduló győztesei községek szerint
 
A második forduló eredménye megyénként
  Ponta
  Johannis
 
A második forduló eredménye községek szerint
2014-es romániai elnökválasztás
Első forduló[16]
2014. november 2.
Második forduló
2014. november 16.
Választásra jogosultak száma 18 284 066 100% 18 284 066 100%
Szavazatok Száma Aránya (%) Száma Aránya (%)
Leadott szavazatok száma
– Ebből érvényes
– Ebből érvénytelen
9 723 232
9 485 471
237 761
53,17 (100%)
97,55
2,45
11 719 344
11 553 233
166 111
64,10 (100%)
98,58
1,42
Sorszám Név Szavazatok Szavazatok
Száma Aránya (%) Száma Aránya (%)
1. Victor Ponta 3 836 093 40,44 5 264 383 45,57
2. Klaus Johannis 2 881 406 30,37 6 288 769 54,43
3. Călin Popescu-Tăriceanu 508 572 5,36
4. Elena Udrea 493 376 5,20
5. Monica Macovei 421 648 4,44
6. Dan Diaconescu 382 526 4,03
7. Corneliu Vadim Tudor 349 416 3,68
8. Kelemen Hunor 329 727 3,47
9. Teodor Meleșcanu 104 131 1,09
10. Szilágyi Zsolt 53 146 0,56
11. Gheorghe Funar 45 405 0,47
12. William Brânză 43 194 0,45
13. Constantin Rotaru 28 805 0,30
14. Mirel Mircea Amariței 7 895 0,08
Összesen 9 485 340 100 11 553 152 100

A legmagasabb részvétel Ilfov megyében volt, 65,39%-os, a legalacsonyabb pedig Szatmár megyében, 42,82%-os. Az alacsonyabb végzettségűek inkább Pontára szavaztak, a fiatalok és középkorúak pedig inkább Johannisra.[17]

Érdekességek szerkesztés

 
Éjszaka is sorban álló szavazni kívánó polgárok Münchenben 2014. november 2-án
  • Egy közvélemény-kutatás szerint, ha indulhatna, Nicolae Ceaușescu volt diktátorra a megkérdezettek 46%-a szavazna az elnökválasztáson.[18]
  • Az első forduló külföldi szavazása nem ment zökkenőmentesen. Számos nyugat-európai nagyvárosban és Moldovában hatalmas sorok alakultak ki a román külképviseletek előtt. A várakozók szándékosságot sejtettek és a Ponta-kormányt hibáztatták. Párizsban a rendőrséget is ki kellett hívni, mert rendbontás alakult ki.[19][20]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Megvannak az EP- és elnökválasztás időpontjai – Krónika.ro, 2014. február 2.
  2. "Románia alkotmánya" (magyar nyelven) (pdf). (Hozzáférés: 2014. május 6.)
  3. Victor Ponta și-a depus candidatura la alegerile prezidențiale - Politică. www.romania-actualitati.ro. Radio România Actualități (2014. szeptember 17.)
  4. Alegeri prezidențiale 2014. Ultima zi de depunere a candidaturilor. Cine ar putea rata intrarea în cursă. www.romaniatv.net. RomâniaTV (2014. szeptember 23.)
  5. I. R.: Monica Macovei și-a depus candidatura: Și David l-a învins pe Goliat. www.hotnews.ro. HotNews (2014. szeptember 21.)
  6. Calin Popescu Tariceanu și-a depus candidatura la BEC, dar ca independent. Câte semnături a reușit să strângă liberalul. stirileprotv.ro. Stirileprotv.ro
  7. Paul Filimon: VIDEO: Elena Udrea și-a depus candidatura la prezidențiale. A strâns peste 400.000 de semnături. www.romanialibera.ro. România liberă (2014. szeptember 22.)[halott link]
  8. Dan Diaconescu și-a depus candidatura la BEC. www.realitatea.net. Realitatea TV (2014. szeptember 22.)
  9. Paul Filimon: BEC: Kelemen Hunor și-a depus candidatura la Președinție. A strâns peste 270.000 de semnături. www.romanialibera.ro. România liberă (2014. szeptember 22.)[halott link]
  10. Eliana Radulescu: Buletinul de vot pentru alegerile prezidențiale, aprobat de BEC. Cum arată modelul pe care îl vor folosi românii pe 2 noiembrie. www.mediafax.ro (2014. október 9.)
  11. Specimenul buletinului de vot [szavazólap-minta]. www.bec2014.ro (Hozzáférés: 2014. november 2.) arch
  12. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) pártszövetsége.
  13. Traian Băsescu elnök kezdeményezésére létrehozott párt.
  14. [Băsescu: Ponta a titkos ügynök – A kormányfő tagadja] – Krónika.ro, 2014. október 14.
  15. Ponta bejelentette: Tăriceanunak adja a miniszterelnökséget – Transindex, 2014. november 4.
  16. Comunicat rezultate finale provizorii Archiválva 2014. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF – Bec (románul)
  17. SzavazóarcélTransindex, 2014. november 4.
  18. Ceaușescu megnyerné az elnökválasztást – Index, 2014. április 11.
  19. Románia képtelen tisztességes választásokat rendezni Archiválva 2014. november 5-i dátummal a Wayback Machine-ben – Itthon.ma, 2014. november 3.
  20. Minden végnek van egy kezdete – Gândul – 2014. november 4.

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2014-es romániai elnökválasztás témájú médiaállományokat.