2017-es ruandai elnökválasztás

elnökválasztás

A 2017-es ruandai elnökválasztást 2017. augusztus 4-én tartottak Ruandában. A szavazatok négyötödének megszámlálását követően a részeredmény alapján hatalmon lévő elnök, Paul Kagame, megtarthatja hivatalát. A választási bizottság előzetes várakozásai alapján mintegy 12 millió választó (az összes választók 90 százaléka) járulhatott a szavazóurnák elé.[1]

Háttere szerkesztés

Az elnökválasztást a 2015-ös ruandai alkotmányos népszavazás előzte meg, ami lehetővé tette Paul Kagame jelenlegi elnöknek, hogy harmadik mandátumát is megkezdhesse hivatalában, valamint lerövidítette a korábban hét éves elnöki mandátum időtartamát 5 évre, bár az utóbbi változtatás csak 2024-től lép életbe.[2]


Választási rendszer szerkesztés

A ruandai elnököt egyszerű többséggel választják meg, népszavazás keretén belül.[3]

Jelöltek szerkesztés

Paul Kagame korábban bejelentette, hogy újra indulni fog az elnöki posztért. Ennek ellenére nem kíván örökké Ruanda elnöke maradni, mint ahogyan azt televíziós hirdetésében is kifejtette 2016 elején.[4]

2017 februárjában Phillipe Mpayimana bejelentette, hogy független jelöltként indul az ország elnöki pozíciójáért. 1994 óta külföldön élt, újságíróként és íróként dolgozott, valamint humanitárius szervezeteknél dolgozott.[5]

A 35 éves Diane Rwigara szintén bejelentette azt, hogy indulni kíván az elnöki posztért, Kagame bírálójaként. Napokkal kampányának megkezdését követően az internetre kikerültek meztelen fotói, amely miatt kizárták az elnökjelöltek közül. A jelölt állítása alapján a világhálóra került képek a Photoshop nevű számítógépes programmal módosított, hamis fotók voltak.[6][7]

A Ruandai Demokratikus Zöldpárt vezetője, Frank Habineza szintén bejelentette, hogy indulni kíván az elnöki posztért.

Eredmények szerkesztés

Leadott szavazatok összesen: 6 731 432 db. Ebből érvényes szavazatok száma: db.

Jelölt neve Szavazatok száma Százalék
Paul Kagame 6 650 722 db 98,80%
Philippe Mpayimana 49 117 db 0,73%
Frank Habineza 31 633 db 0,47%

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Rwandan presidential election, 2017 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés