2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC)

21. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (ázsiai zóna)

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtező mérkőzéseit 2015-től 2017-ig játszották le. Összesen 46 ázsiai válogatott vett részt a selejtezőn. Ázsiából négy válogatott jutott ki automatikusan a világbajnokságra, az ötödik helyezett csapatnak interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania.

A selejtező lebonyolítása szerkesztés

Az ázsiai selejtező fordulói:

  • Első forduló: 12 csapat vett részt (a 35–46. helyen rangsoroltak), a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek, a párosítások győztesei továbbjutottak a második fordulóba.
  • Második forduló: 40 csapat vett részt (az 1–34. helyen rangsoroltak és az első forduló 6 továbbjutója). A csapatokat nyolc darab ötcsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A nyolc csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett továbbjutott a harmadik fordulóba és kijutott a 2019-es Ázsia-kupára.
  • Harmadik forduló: 12 csapat vett részt (a második forduló 12 továbbjutója). A csapatokat két darab hatcsapatos csoportba sorsolják, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A két csoportgyőztes és a két csoportmásodik kijutott a világbajnokságra, a harmadik helyezettek pótselejtező mérkőzést játszottak.
  • Negyedik forduló: A harmadik forduló két harmadik helyezett csapata oda-visszavágós rendszerben mérkőzött meg. A győztes interkontinentális pótselejtezőn vett részt.

Rangsor szerkesztés

Mind a 46 ázsiai FIFA-tagország részt vett a selejtezőn.[1] A rangsort a 2015 januári FIFA-világranglista alapján alakították ki, amelyek az alábbi táblázatban zárójelben olvashatók.[2]

Kiemelve a 2. fordulóba
(1–34. helyezettek)
Az 1. forduló résztvevői
(35–46. helyezettek)
  1.   Irán (51.)
  2.   Japán (54.)
  3.   Dél-Korea (69.)
  4.   Üzbegisztán (71.)
  5.   Egyesült Arab Emírségek (80.)
  6.   Katar (92.)
  7.   Omán (93.)
  8.   Jordánia (93.)
  9.   Kína (96.)
  10.   Ausztrália (100.)
  11.   Szaúd-Arábia (102.)
  12.   Bahrein (110.)
  13.   Irak (114.)
  14.   Palesztina (115.)
  15.   Libanon (122.)
  16.   Kuvait (125.)
  17.   Fülöp-szigetek (129.)
  1.   Maldív-szigetek (131.)
  2.   Vietnám (133.)
  3.   Tádzsikisztán (136.)
  4.   Mianmar (141.)
  5.   Afganisztán (142.)
  6.   Thaiföld (144.)
  7.   Türkmenisztán (147.)
  8.   Észak-Korea (150.)
  9.   Szíria (151.)
  10.   Kirgizisztán (152.)
  11.   Malajzia (154.)
  12.   Hongkong (156.)
  13.   Szingapúr (157.)
  14.   Indonézia (159.)
  15.   Laosz (160.)
  16.   Guam (161.)
  17.   Banglades (165.)
  1.   India (171.)
  2.   Srí Lanka (172.)
  3.   Jemen (176.)
  4.   Kambodzsa (179.)
  5.   Tajvan (182.)
  6.   Kelet-Timor (185.)
  7.   Nepál (186.)
  8.   Makaó (186.)
  9.   Pakisztán (188.)
  10.   Mongólia (194.)
  11.   Brunei (198.)
  12.   Bhután (209.)

Naptár szerkesztés

Az egyes fordulók dátumai a következők:[3][4][5]

Forduló Mérkőzésnap Dátum
Első forduló 1. mérkőzések 2015. március 12.
2. mérkőzések 2015. március 17.
Második forduló 1. forduló 2015. június 11.
2. forduló 2015. június 16.
3. forduló 2015. szeptember 3.
4. forduló 2015. szeptember 8.
5. forduló 2015. október 8.
6. forduló 2015. október 13.
7. forduló 2015. november 12.
8. forduló 2015. november 17.
9. forduló 2016. március 24.
10. forduló 2016. március 29.
Forduló Mérkőzésnap Dátum
Harmadik forduló 1. forduló 2016. szeptember 1.
2. forduló 2016. szeptember 6.
3. forduló 2016. október 6.
4. forduló 2016. október 11.
5. forduló 2016. november 15.
6. forduló 2017. március 23.
7. forduló 2017. március 28.
8. forduló 2017. június 13.
9. forduló 2017. augusztus 31.
10. forduló 2017. szeptember 5.

A negyedik forduló két mérkőzését 2017. október 6-án és 10-én között játszották. Az interkontinentális pótselejtezőkre 2017. november 6-án és 14-én kerül sor.[6]

Első forduló szerkesztés

Az első forduló sorsolását 2015. február 10-én, 15:30-tól (MYT) (UTC+8) tartották, Kuala Lumpurban, Malajziában.[7]

A párosítások győztesei a második fordulóba jutottak.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
India   2–0   Nepál 2–0 0–0
Jemen   3–1   Pakisztán 3–1 0–0
Kelet-Timor   5–1   Mongólia 4–1 1–0
Kambodzsa   4–1   Makaó 3–0 1–1
Tajvan   2–1   Brunei 0–1 2–0
Srí Lanka   1–3   Bhután 0–1 1–2

Második forduló szerkesztés

A csoportok sorsolását 2015. április 14-én, 17 órától tartották Kuala Lumpurban.[8][9] A nyolc csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett továbbjutott a harmadik fordulóba és kijutott a 2019-es Ázsia-kupára.

A csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Szaúd-Arábia 8 6 2 0 28 4 +24 20 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–1 3–2 2–0 7–0
2.   Egyesült Arab Emírségek 8 5 2 1 25 4 +21 17 1–1 2–0 10–0 8–0
3.   Palesztina 8 3 3 2 22 6 +16 12 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–0 0–0 6–0 7–0
4.   Malajzia 8 1 1 6 3 30 −27 4 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–3[m 1] 1–2 0–6 1–1
5.   Kelet-Timor 8 0 2 6 2 36 −34 2 0–1 0–1 1–1 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A Malajzia–Szaúd-Arábia mérkőzés 2015. szeptember 8-án, a 87. percben félbeszakadt, mert a nézők tárgyakat dobáltak a pályára. Szaúd-Arábia 2–1-re vezetett. 2015. október 5-én a mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Szaúd-Arábia javára írta.[10][11]

B csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Ausztrália 8 7 0 1 29 4 +25 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 5–1 3–0 7–0 5–0
2.   Jordánia 8 5 1 2 21 7 +14 16 2–0 0–0 3–0 8–0
3.   Kirgizisztán 8 4 2 2 10 8 +2 14 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–2 1–0 2–2 2–0
4.   Tádzsikisztán 8 1 2 5 9 20 −11 5 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–3 1–3 0–1 5–0
5.   Banglades 8 0 1 7 2 32 −30 1 0–4 0–4 1–3 1–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

C csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Katar 8 7 0 1 29 4 +25 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 1–0 2–0 4–0 15–
2.   Kína 8 5 2 1 27 1 +26 17 2–0 0–0 4–0 12–
3.   Hongkong 8 4 2 2 13 5 +8 14 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 2–3 0–0 2–0 7–0
4.   Maldív-szigetek 8 2 0 6 8 20 −12 6 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–1 0–3 0–1 4–2
5.   Bhután 8 0 0 8 5 52 −47 0 0–3 0–6 0–1 3–4
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

D csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Irán 8 6 2 0 26 3 +23 20 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–0 3–1 6–0 4–0
2.   Omán 8 4 2 2 11 7 +4 14 1–1 3–1 1–0 3–0
3.   Türkmenisztán 8 4 1 3 10 11 −1 13 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–1 2–1 1–0 2–1
4.   Guam 8 2 1 5 3 16 −13 7 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–6 0–0 1–0 2–1
5.   India 8 1 0 7 5 18 −13 3 0–3[m 1] 1–2 1–2 1–0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. Az India–Irán mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Irán javára írta az indiai Eugeneson Lyngdoh jogosulatlan szereplése miatt.[12] A mérkőzést eredetileg Irán nyerte 3–0-ra.

E csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Japán 8 7 1 0 27 0 +27 22 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 5–0 0–0 5–0 3–0
2.   Szíria 8 6 0 2 26 11 +15 18 0–3 1–0 5–2 6–0
3.   Szingapúr 8 3 1 4 9 9 0 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–3 1–2 1–0 2–1
4.   Afganisztán 8 3 0 5 8 24 −16 9 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–6 0–6 2–1 3–0
5.   Kambodzsa 8 0 0 8 1 27 −26 0 0–2 0–6 0–4 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

F csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Thaiföld 6 4 2 0 14 6 +8 14 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–2 1–0 4–2
2.   Irak 6 3 3 0 13 6 +7 12 2–2 1–0 5–1
3.   Vietnám 6 2 1 3 7 8 −1 7 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–3 1–1 4–1
4.   Tajvan 6 0 0 6 5 19 −14 0 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–2 0–2 1–2
5.   Indonézia (D) 0 0 0 0 0 0 0 0 A FIFA kizárta[m 1]
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
(D) Kizárták.
Jegyzetek:
  1. 2015. május 30-án a FIFA bejelentette, hogy Indonéziát kizárta a selejtezőből.[13] 2015. június 3-án az AFC bejelentette, hogy Indonézia mérkőzéseit törölték.[14]

G csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Dél-Korea 8 8 0 0 27 0 +27 24 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 1–0 3–0[m 1] 4–0 8–0
2.   Libanon 8 3 2 3 12 6 +6 11 0–3 0–1 1–1 7–0
3.   Kuvait[m 1] 8 3 1 4 12 10 +2 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–1 0–0 9–0 0–3[m 1]
4.   Mianmar 8 2 2 4 9 21 −12 8 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–2 0–2 3–0[m 1] 3–1
5.   Laosz 8 1 1 6 6 29 −23 4 0–5 0–2 0–2 2–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. a b c d 2015. október 16-án a FIFA bejelentette, hogy a Kuvaiti labdarúgó-szövetség tagságát felfüggesztette.[15] A 2015. november 17-ére kiírt Mianmar–Kuvait mérkőzést nem játszották le a felfüggesztés miatt,[16] 2016. január 13-án a FIFA a mérkőzést 3–0 arányban Mianmar javára írta.[17] A 2016. március 24-ére, és 29-ére kiírt Kuvait–Laosz, valamint a Dél-Korea–Kuvait mérkőzést nem játszották le, 2016. április 6-án a FIFA a mérkőzéseket 3–0 arányban Laosz, illetve Dél-Korea javára írta.[18]

H csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Üzbegisztán 8 7 0 1 20 7 +13 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 3–1 1–0 1–0 1–0
2.   Észak-Korea 8 5 1 2 14 8 +6 16 4–2 0–0 2–0 1–0
3.   Fülöp-szigetek 8 3 1 4 8 12 −4 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–5 3–2 2–1 0–1
4.   Bahrein 8 3 0 5 10 10 0 9 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–4 0–1 2–0 3–0
5.   Jemen 8 1 0 7 2 17 −15 3 1–3 0–3[m 1] 0–2 0–4
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A Jemen–Észak-Korea mérkőzést a FIFA 3–0-val Észak-Korea javára írta, a jemeni Mudir Al-Radaei jogosulatlan szereplése miatt. A mérkőzést eredetileg Észak-Korea nyerte 1–0-ra.[19]

Másodikok sorrendje szerkesztés

A csoportmásodikok sorrendjét a következők szerint kellett meghatározni:

  1. több szerzett pont (3 pont a győzelem, 1 pont a döntetlen, 0 pont a vereség)
  2. jobb gólkülönbség
  3. több szerzett gól
  4. rájátszás mérkőzés semleges helyszínen

Indonézia kizárása miatt az F csoportban csak négy csapat szerepelt. Emiatt az ötödik helyezett csapat elleni eredményeket nem vették figyelembe a rangsorolásnál.[20]

Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. F   Irak 6 3 3 0 13 6 +7 12 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára
2. E   Szíria 6 4 0 2 14 11 +3 12
3. A   Egyesült Arab Emírségek 6 3 2 1 16 4 +12 11
4. C   Kína 6 3 2 1 9 1 +8 11
5. H   Észak-Korea 6 3 1 2 10 8 +2 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába
6. B   Jordánia 6 3 1 2 9 7 +2 10
7. D   Omán 6 2 2 2 6 6 0 8
8. G   Libanon 6 1 2 3 3 6 −3 5
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: 1) Szerzett pont az első öt csapat ellen; 2) Ezeken a mérkőzéseken elért jobb gólkülönbség; 3) Ezeken a mérkőzéseken több szerzett gól. 4) Rájátszás

Harmadik forduló szerkesztés

A csapatokat két darab hatcsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A két csoportgyőztes és a két csoportmásodik kijutott a világbajnokságra, a harmadik helyezettek a negyedik fordulóba kerültek.

A csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás            
1.   Irán 10 6 4 0 10 2 +8 22 Kijutott a 2018-as világbajnokságra 1–0 2–2 2–0 1–0 2–0
2.   Dél-Korea 10 4 3 3 11 10 +1 15 0–0 1–0 2–1 3–2 3–2
3.   Szíria 10 3 4 3 9 8 +1 13 Negyedik forduló 0–0 0–0 1–0 2–2 3–1
4.   Üzbegisztán 10 4 1 5 6 7 −1 13 0–1 0–0 1–0 2–0 1–0
5.   Kína 10 3 3 4 8 10 −2 12 0–0 1–0 0–1 1–0 0–0
6.   Katar 10 2 1 7 8 15 −7 7 0–1 3–2 1–0 0–1 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

B csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás            
1.   Japán 10 6 2 2 17 7 +10 20 Kijutott a 2018-as világbajnokságra 2–1 2–0 1–2 2–1 4–0
2.   Szaúd-Arábia 10 6 1 3 17 10 +7 19 1–0 2–2 3–0 1–0 1–0
3.   Ausztrália 10 5 4 1 16 11 +5 19 Negyedik forduló 1–1 3–2 2–0 2–0 2–1
4.   Egyesült Arab Emírségek 10 4 1 5 10 13 −3 13 0–2 2–1 0–1 2–0 3–1
5.   Irak 10 3 2 5 11 12 −1 11 1–1 1–2 1–1 1–0 4–0
6.   Thaiföld 10 0 2 8 6 24 −18 2 0–2 0–3 2–2 1–1 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása

Negyedik forduló szerkesztés

A harmadik forduló két csoportjának harmadik helyezettje oda-visszavágós mérkőzést játszott egymással. A győztes interkontinentális pótselejtezőt játszott, a vesztes kiesett.

A pályaválasztókról a harmadik forduló sorsolása során döntöttek egy külön sorsolással.[21]

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Szíria   2–3   Ausztrália 1–1 1–2 (h.u.)
2017. október 5.
20:30 (UTC+8)
Szíria   1–1   Ausztrália
Al Somah   85' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Kruse   40'
Hang Jebat Stadium, Krubong, Malajzia
Nézőszám: 2150
Játékvezető: Alirezá Fagáni (iráni)

2017. október 10.
20:00 (UTC+11)
Ausztrália   2–1  (h. u.)   Szíria
Cahill   13'   109' (1–1, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Al Somah   6'
Al Mawas     94′
Stadium Australia, Sydney
Nézőszám: 42 000
Játékvezető: Ravshan Ermatov (üzbég)

Interkontinentális pótselejtező szerkesztés

Az ötödik helyezett csapatnak interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania.

Az alábbi négy helyen végző válogatottak játszanak pótselejtezőt:

A párosításról sorsolás döntött, melyet 2015. július 25-én tartottak Szentpéterváron. A dél-amerikai ötödik helyezett csapat az óceániai csoport győztesével játszik. A párosítás győztese jut ki 2018-as labdarúgó-világbajnokságra.[22]

Az interkontinentális pótselejtezőkre 2017. november 6-án és 14-én kerül sor.[6]


1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
  Honduras 1–3   Ausztrália 0–0 1–3

Megjegyzések szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Road to Russia with new milestone. FIFA.com, 2015. január 15. [2015. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 4.)
  2. FIFA Men's Ranking – January 2015 (AFC). FIFA.com, 2015. január 8. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 4.)
  3. AFC Calendar of Competitions 2015 (PDF). AFC
  4. AFC Calendar of Competitions 2016 (AC2019-Jan-version) (PDF). AFC
  5. AFC Calendar of Competitions 2016 (AC2019-June/July-version) (PDF). AFC
  6. a b FIFA Calendar. FIFA.com. [2013. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 4.)
  7. India v Nepal headlines 2018 World Cup, 2019 Asian Cup qualifiers draw. AFC, 2015. február 10.
  8. Draw date set for Round 2 of 2018 World Cup, 2019 Asian Cup qualifiers. AFC, 2015. március 26.
  9. Draw: 2018 FIFA World Cup Russia Preliminary Qualification Round 2. AFC, 2015. április 15.
  10. Malaysia-Saudi match abandoned after crowd trouble. The Star, 2015. szeptember 8. (Hozzáférés: 2015. szeptember 8.)
  11. Malaysian FA sanctioned after abandonment of FIFA World Cup qualifier. FIFA.com, 2015. október 5. [2016. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 5.)
  12. DISCIPLINARY OVERVIEW – 2018 FIFA WORLD CUP RUSSIA™ QUALIFIERS. FIFA, 2016. február 1. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
  13. Current allocation of FIFA World Cup™ confederation slots maintained. FIFA.com, 2015. május 30. [2016. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 27.)
  14. Impact of Football Association of Indonesia suspension. AFC, 2015. június 3.
  15. Suspension of the Kuwait Football Association. FIFA.com, 2015. október 16. [2017. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  16. FIFA statement on Myanmar-Kuwait qualifier. FIFA.com, 2015. november 17. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  17. Kuwait sanctioned after unplayed FIFA World Cup™ qualifier. FIFA, 2016. január 13. [2018. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 13.)
  18. Kuwait's matches against Laos and Korea Republic forfeited. FIFA.com, 2016. április 6. [2017. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  19. Yemen sanctioned for fielding ineligible player. FIFA, 2015. július 6. [2017. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 29.)
  20. Criteria to Determine the Rankings of Best-placed Teams among the Groups. AFC. [2015. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  21. Draw Mechanics for 2018 FIFA World Cup Russia™ Asian Qualifiers. YouTube, 2016. április 10. „Ázsiai pótselejtező: 1. mérkőzés, 2017. okt. 5., A3 vs B3; 2. mérkőzés, 2017. okt. 10., B3 vs A3. (a videóban 1:40-nél)”
  22. A mieink megkapták Cristiano Ronaldóékat a vb-selejtezőkön”, nemzetisport.hu, 2015. július 25. (Hozzáférés: 2015. július 26.) 

Források szerkesztés