2019-es W Series szezon

W Series női autóverseny első idénye
2019-es W Series szezon
Előző: nincs
Következő: 2020
Egyéni bajnok: GBR Jamie Chadwick
További sorozatok:
DTM

A 2019-es W Series szezon az első idénye volt a kizárólag nőknek induló formulaautós versenysorozatnak, ahol egyenlő szintű Tatuus T-318 Formula–3-as modellekkel versenyeztek, amelyben egy Alfa Romeo által biztosított 1,8-literes turbómotor dolgozott.[1][2][3]

Az első évbajnoka a brit Jamie Chadwick lett,[4] Keszthelyi Vivien öt versenyen vett részt (melyből egy bajnokságon kívüli volt), 1 szerzett ponttal a 17. helyen zárta a bajnokságot.

Versenyzők szerkesztés

A szezon előtti teszteken, amelynek célja az volt, hogy a legalkalmasabb résztvevőket válasszák ki, 54 jelentkező vett részt.[5][6][7] Január 26. és 28-a között tartották meg a teszt első szakaszát a Wachauringen.[8] A háromfős zsűri (David Coulthard, Alexander Wurz és Lyn St. James) választotta ki azt a 28 versenyzőnőt, akik a következő szakaszba léphettek, amelyet a Circuito de Almeria versenypályán tartottak meg.[9][10] A március 22. és 27-e között megtartott utolsó teszten derült ki a 18 főből álló versenyzőknek a névsora, akik a sorozat legelső szezonjában részt vehettek.[11]

Az selejtező előtt visszalépett versenyzők szerkesztés

Az alábbi felsorolásban azok a hölgyek találhatóak, akik jelentkeztek, azonban még a selejtező előtt visszaléptek az indulástól:

  •   Amna Al Qubaisi
  •   Michelle Gatting

  •   Angelique Germann
  •   Michelle Halder

  •   Carrie Schreiner

Az első selejtező után kiesett versenyzők szerkesztés

Az alábbi felsorolásban azok a pilóták láthatóak, akik az első selejtező kör után búcsút intettek a sorozatnak:

  •   Ayla Ågren
  •   Chelsea Angelo
  •   Carmen Boix
  •   Toni Breidinger
  •   Alessandra Brena
  •   Ivana Cetinich
  •   Veronika Cichá

  •   Courtney Crone
  •   Mira Erda
  •   Carlotta Fedeli
  •   Cassie Gannis
  •   Samin Gómez
  •   Fabienne Lanz
  •   Milla Mäkelä

  •   Alexandra Marinescu
  •   Marylin Niederhauser
  •   Lyubov Ozeretskovskaya
  •   Taegen Poles
  •   Charlotte Poynting
  •   Sharon Scolari
  •   Doreen Seidel

  •   Siti Shahkirah
  •   Sneha Sharma
  •   Inès Taittinger
  •   Bruna Tomaselli
  •   Hanna Zellers

A második selejtező után kiesett versenyzők szerkesztés

A második felvonáson 8 versenyzőnek ért véget az indulásért folytatott verseny:

  •   Natalie Decker
  •   Grace Gui

  •   Natalia Kowalska
  •   Stéphane Kox

  •   Francesca Linossi
  •   Milou Mets

  •   Shirley van der Lof
  •   Alexandra Whitley

A szezonban résztvevő összes versenyautót a Hitech Racing készítette fel.[12]

Rajtszám Versenyző Forduló
2   Esmee Hawkey Összes
3   Gosia Rdest Összes
5   Fabienne Wohlwend Összes
7   Emma Kimiläinen 1, 4–6
11   Vicky Piria Összes
19   Marta García Összes
20   Caitlin Wood Összes
21   Jessica Hawkins Összes
26   Sarah Moore Összes
27   Alice Powell Összes
31   Tasmin Pepper Összes
37   Sabré Cook Összes
49   Megan Gilkes 1–3, 5-6
55   Jamie Chadwick Összes
67   Shea Holbrook Összes
85   Kojama Miki Összes
95   Beitske Visser Összes
99   Naomi Schiff Összes
Tesztpilóták
58   Sarah Bovy[13] 2–3, 6
77   Keszthelyi Vivien[14][15] 2–4, 6
Forrás:[11]

Versenynaptár szerkesztés

Az összes versenyhétvége a DTM betétprogramaként szerepelt.[16]

Forduló Helyszín Pályarajz Dátum
1   Hockenheimring, Németország   Május 4–5.
2   Circuit Zolder, Belgium   Május 18–19.
3   Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszország   Június 8–9.
4   Norisring, Németország   Július 6–7.
5   TT Circuit Assen, Hollandia   Július 20–21.
6   Brands Hatch, Nagy-Britannia   Augusztus 10–11.

Eredmények szerkesztés

Forduló Helyszín Dátum Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Összefoglaló Listavezető Előny Forrás
1   Hockenheimring Május 4.   Jamie Chadwick   Kojama Miki   Jamie Chadwick Összefoglaló   Jamie Chadwick 7 [17]
2   Zolder Május 18.   Jamie Chadwick   Beitske Visser   Beitske Visser Összefoglaló 8 [18]
3   Misano World Circuit Június 8.   Fabienne Wohlwend   Beitske Visser   Jamie Chadwick Összefoglaló 13 [19]
4   Norisring Július 6.   Marta García   Emma Kimiläinen   Marta García Összefoglaló 10 [20]
5   TT Circuit Assen Július 20.   Emma Kimiläinen   Emma Kimiläinen   Emma Kimiläinen Összefoglaló 13 [21]
—‡ Július 21.   Megan Gilkes   Sabré Cook   Megan Gilkes [22]
6   Brands Hatch Augusztus 11.   Jamie Chadwick   Emma Kimiläinen   Alice Powell Összefoglaló 10 [23]
‡ Az adott verseny nem számított bele a bajnokság eredményeibe.

Pontrendszer szerkesztés

Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben:

Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10. 
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1

Versenyzők bajnoksága szerkesztés

Helyezés Versenyző HOC
 
ZOL
 
MIS
 
NOR
 
ASS
 
ASS
 
BRH
 
Pont
1.   Jamie Chadwick 1 2 1 3 3 8 4 110
2.   Beitske Visser 4 1 2 2 4 14 3 100
3.   Alice Powell 2 3 Ki Ki 2 2 1 76
4.   Marta García 3 4 6 1 9 13 8 66
5.   Fabienne Wohlwend 6 7 3 4 15 18 5 51
6.   Emma Kimiläinen Ki Vi 5 1 4 2 47
7.   Kojama Miki 7 8 4 6 Ki 15 20 30
8.   Sarah Moore 5 5 9 Ki 10 10 10 24
9.   Vicky Piria 15 9 5 12 8 9 6 24
10.   Tasmin Pepper 8 6 7 8 Ki 6 12 22
11.   Sabré Cook 13 15 8 7 13 3 9 12
12.   Jessica Hawkins 11 13 15 Ki 7 5 7 12
13.   Caitlin Wood 10 11 14 11 5 12 11 11
14.   Gosia Rdest 9 Ki 13 14 6 Ki 13 10
15.   Esmee Hawkey 12 Ki 11 9 11 16 16 2
16.   Naomi Schiff 14 10 18 10 12 7 15 2
17.   Keszthelyi Vivien Ki 10 13 17 14 1
18.   Shea Holbrook 16 12 16 15 16 Ki 17 0
19.   Sarah Bovy Ni 12 11 19 0
20.   Megan Gilkes Ki 14 17 14 1 18 0
Helyezés Versenyző HOC
 
ZOL
 
MIS
 
NOR
 
ASS
 
ASS
 
BRH
 
Pont
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy
helyezetlenül ért célba (Hn)
Lila Nem ért célba (Ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (Nk)
Fekete Diszkvalifikálták (Kiz)
Fehér Nem indult (Ni)
Visszalépett (Vi)
Verseny törölve (T)
Üres Nem vett részt
Kizárt (EX)
Félkövér – Pole

Dölt – Leggyorsabb kör

  • † — Nem ért célba, de teljesítette a versenytáv 75%-át így értékelve lett.
  • ‡ — Az adott verseny nem számított bele a bajnokság eredményeibe.

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2019-ben női formulaautós széria indul (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  2. Péter, Vámosi: W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben! • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2018. október 10. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  3. Kft, New Wave Media Group: Női formulaautós Európa-bajnokság indul 2019-től. https://www.gphirek.hu/. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  4. Powell nyerte a szezon utolsó futamát, de Chadwick lett a W Series első bajnoka. hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2019. augusztus 11.)
  5. W Series names long-list of drivers”, W Series. [2018. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. november 28.) 
  6. 55 women make the first cut for 2019 W Series”, Autoweek (Hozzáférés: 2018. november 29.) 
  7. Six new drivers enter W Series selection”, W Series. [2018. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. december 18.) 
  8. Fifty-four women take part in gruelling tests to prove their racing prowess”, https://wseries.com. [2019. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. október 14.) 
  9. W Series a day away from historic announcement”, W Series. [2019. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 27.) 
  10. W Series name 28 drivers through to the next stage”, W Series. [2019. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 28.) 
  11. a b W Series reveals its 18 race drivers for its 2019 field. https://www.autosport.com
  12. Top F3 team to run all W Series cars (angol nyelven). www.motorsport.com. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  13. Tajthi Andrea: A W Series egyik tartalékversenyzője is rajthoz állhat hétvégén (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. május 17. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  14. Hivatalos: Keszthelyi Vivien Misanóban is rajthoz áll a W Seriesben (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  15. Remek hír: Keszthelyi Vivien ismét rajthoz állhat a W Seriesben (magyar nyelven). hu.motorsport.com. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  16. Ismertették az új női versenysorozat naptártervét (hu-HU nyelven). M4 Sport. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  17. Tajthi Andrea: Chadwick nyerte a legelső W Series versenyt • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. május 4. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  18. Tajthi Andrea: W Series: Visser legyőzte Chadwicket, Keszthelyi kiesett • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. május 18. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  19. Tajthi Andrea: W Series: Újabb Chadwick győzelem, Keszthelyi pontszerző • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. június 8. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  20. Tajthi Andrea: W Series: Garcia rajt-cél győzelmet aratott • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. július 6. (Hozzáférés: 2019. július 6.)
  21. Tajthi Andrea: W Series: A finn Kimiläinen nyert, bajnok még nincs (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. július 20. (Hozzáférés: 2019. július 21.)
  22. Tajthi Andrea: W Series: Célfotó és 3 ezred döntött Gilkes győzelméről • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. július 21. (Hozzáférés: 2019. július 21.)
  23. Powell nyerte a szezon utolsó futamát, de Chadwick lett a W Series első bajnoka (magyar nyelven). https://hu.motorsport.com

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 2019 W Series című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés