A 4 Vesta (a latin Vesta szóból) a második legnehezebb objektum a kisbolygóövben, 530 km-es átlagos átmérővel. Az egész kisbolygóöv tömegének 9%-át foglalja magába. Becsapódások miatt tömegének körülbelül 1%-át veszítette el az utóbbi egymilliárd évben. Ezen becsapódásokból keletkezett HED meteoritok több alkalommal is csapódtak már a Földbe, így gazdag információforrásként szolgálva a kisbolygóról.[8] Vesta a legfényesebb aszteroida, és a Naptól való legnagyobb távolsága nem sokkal több, mint a Ceres legkisebb távolsága.[9]

4 Vesta
A Dawn űrszonda képe a Vestáról, 2011. július 17.
A Dawn űrszonda képe a Vestáról, 2011. július 17.
Felfedezése
Felfedező Heinrich Wilhelm Olbers
Felfedezés ideje 1807. március 29.
Felfedezés helye Bréma
Névadó Vesta
Ideiglenes név A807 FA
Kisbolygókategória kisbolygóöv (Vesta-család)
Pályaadatok
Epocha September 13, 2023
Aphélium távolsága 384,72 Gm (2,572 CsE)
Perihélium távolsága 321,82 Gm (2,151 CsE)
Fél nagytengely 353,268 Gm (2,361 CsE)
Pálya excentricitása 0,08902
Orbitális periódus 1325,46 d (3,63 a)
Átl. pályamenti sebesség 19,34 km/s
Közepes anomália 205,652°
Inklináció 7,133°
Felszálló csomó hossza 103,926°
Perihélium szöge 150,297°
Központi égitest Nap
Fizikai tulajdonságok
Méret 578×560×458 km[1]
Átlagos átmérő 525,4 km
Tömeg 2,7×1020 kg[2]
Átlagos sűrűség 3,4 g/cm³
Felszíni gravitáció 0,22 m/s²
Szökési sebesség 0,35 km/s
Forgási periódus 0,2226 d[3]
Albedó 0,423 (mértani)[4]
Felszíni hőmérséklet min: 85 K (-188° C)
max: 255 K (-18 °C)[5]
Színkép típusa V típusú kisbolygó[6]
Látszólagos fényesség 5,1[7]-től 8,48-ig
Abszolút fényesség 3,20[4]
Látszólagos méret 0,64"-től 0,20"-ig
A Wikimédia Commons tartalmaz 4 Vesta témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A NASA Dawn űrszondája 2011. július 16-án egyéves kutatóprogram keretében pályára állt a Vesta körül. A Vesta felszínén található a Rheasilvia kráter, aminek központi csúcsa a legmagasabb hegycsúcs a Naprendszerben.

Felfedezése szerkesztés

 
Méretösszehasonlítás: az első tíz kisbolygó a Föld Holdjához hasonlítva. A Vesta a negyedik balról (megj.: a Ceres ma már törpebolygó)

A Vestát Heinrich Wilhelm Olbers német csillagász fedezte fel 1807. március 29-én. Az elnevezés jogát átadta Carl Friedrich Gauss matematikus számára, aki az otthon és a tűzhely római istennője, Vesta után nevezte el.

A Vesta 1807-es felfedezése után 38 évig nem találtak újabb kisbolygót. Azon idő alatt, míg csupán négy volt ismeretes, mindegyik bolygóként számított, és saját szimbólumuk is volt. A Vestát egy stilizált tűzhely ( ) szimbolizálta. Ez egy régi   változat egyszerűsített változata. Gauss eredeti verziója a  .

A Vesta kisbolygó jelenlegi égitest-besorolása szerkesztés

A Vesta a második legnagyobb égitest a kisbolygóövben. Alakja nagyon közel áll a gravitáció által kialakított lapított gömb alakhoz,[10] de a sarknál található homorú és kidudorodó rész miatt nem kaphatott törpebolygó címet az IAU Resolution XXVI 5 alapján.

A Vesta színképe szerkesztés

A 4 Vesta visszavert színképére jellemző a 0,95 mikrométer hullámhosszon észlelhető nagy elnyelési vonal, melyet a bazaltok piroxénjének vastartalma okoz. Már az 1970-es években e színképvonal alapján sejtették a HED meteoritok és a Vesta kisbolygó közötti alapvető kapcsolatot. Később azt is felismerték, hogy számos kisbolygónak a színképe (s ezek közül többnek a pályaelemei is) a Vesta kisbolygóéra hasonlítanak. A pályaelemek hasonlóságát az excentricitásban, az inklinációban és a fél nagytengelyben (2,50 CsE) találjuk. Ezeket a kisbolygókat színképük alapján V-típusú kisbolygóknak nevezték el. A pályahasonlóságok alapján arra következtettek, hogy a V típusú kisbolygók egy Vesta kisbolygócsaládot alkotnak. E kisbolygócsalád tagjai az egykor még nagyobb méretű Vesta kéregdarabjai lehettek, amiket ütközések szakíthattak le a kisbolygóról. A Dawn űrszonda felvételei alapján föltárul majd a Vesta kisbolygó felszíni fejlődéstörténete.

A Vesta felszíne szerkesztés

 
Régi, kráterekkel sűrűn telehintett felszíndarab a Vestán
 
A kisbolygó északi féltekéje 5200 km távolságból (2011. július 23.)
 
Kráterezett felszín (2011. augusztus 6.)
 
Kráterekkel sűrűn telehintett felszíndarab a terminátor közelében
 
Vesta-kráterek különböző mértékben lepusztulva

 

A Dawn űrszonda felvételei 2011-ben megérkeztek. A kisbolygó felszíne idős kráterekkel telehintett felületekkel van borítva. Fiatalabbak azok a tartományok, melyeket az egyenlítővel közel párhuzamosan "végiggördülő" testek szántottak a Vesta felszínére.

A kisbolygó déli sarkánál található az 500 kilométer széles Rheasilvia kráter, aminek közepében található meg a Naprendszer legmagasabb hegycsúcsa.

A Vesta kisbolygó anyaga szerkesztés

A Vesta kisbolygó anyagáról a meteoritika és a színképvizsgálatok nyújtottak tájékoztatást. A meteoritok egy csoportja, a bazaltos akondritok magmás szövetűek. Ennek alapján arra következtettek, hogy ezek a meteoritok egy olyan kis égitestről származhatnak, amely elég nagy volt ahhoz, hogy magmás differenciálódás játszódjék le rajta. A kis égitest eredetileg kondritos lehetett. Miután fölmelegedett, anyaga részlegesen megolvadt és előbb a vastartalmú komponensek különültek el, majd a bazaltos magmák váltak ki a kondritos köpeny anyagából. A bazaltok részben a felszín alatt kis mélységben szilárdultak meg és a felszín közelében kristályosodtak (kumulátos eukritok), részben nagy mélységben kristályosodtak (diogenitek és olivin-diogenitek), részben a felszínre ömlöttek (eukritok). E három meteorit-típust HED meteoritoknak is nevezik. A HED meteoritok színképe hasonlít a 4 Vesta kisbolygó színképéhez és ennek alapján tekintették a HED meteoritokat a Vesta kisbolygó anyagának.

Jegyzetek szerkesztés

  1. P. C. Thomas et al Impact excavation on asteroid 4 Vesta: Hubble Space Telescope results, Science, Vol. 277, pp. 1492 (1997).
  2. Pitjeva, E. V. (2004). „Estimations of masses of the largest asteroids and the main asteroid belt from ranging to planets, Mars orbiters and landers”. 35th COSPAR Scientific Assembly. Held 18 - 25 July 2004, in Paris, France: 2014. 
  3. Harris, A. W.; Warner, B.D.; Pravec, P.; Eds.: Asteroid Lightcurve Derived Data. EAR-A-5-DDR-DERIVED-LIGHTCURVE-V8.0. (angol nyelven). NASA Planetary Data System, 2006 (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  4. a b Tedesco, E.F.; Noah, P.V.; Noah, M.; Price, S.D.: IRAS Minor Planet Survey. IRAS-A-FPA-3-RDR-IMPS-V6.0.. NASA Planetary Data System, 2004 (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  5. T. G. Mueller and L. Metcalfe ISO and Asteroids[halott link], ESA bulletin Vol. 108, p. 38 (2001).
  6. Neese, C.; Ed.: Asteroid Taxonomy.EAR-A-5-DDR-TAXONOMY-V5.0.. NASA Planetary Data System, 2005 (Hozzáférés: 2007. március 15.)
  7. Donald H. Menzel and Jay M. Pasachoff. A Field Guide to the Stars and Planets, 2nd edition, Boston, MA: Houghton Mifflin, p. 391. o. (1983). ISBN 0-395-34835-8 
  8. M. S. Kelley et al Quantified mineralogical evidence for a common origin of 1929 Kollaa with 4 Vesta and the HED meteorites, Icarus, Vol. 165, p. 215 (2003).
  9. Asteroid (4) Vesta. [2007. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. október 7.)
  10. P. C. Thomas et al Vesta: Spin Pole, Size, and Shape from HST Images, Icarus, Vol. 128, p. 88 (1997).

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 4 Vesta témájú médiaállományokat.