A Szaturnusz holdjai

a Szaturnusz bolygó holdjai

A Szaturnusznak jelenleg[mikor?] 82 holdját ismerjük, ezek közül 53-nak van neve. Számosat közülük csak mostanában fedeztek fel, ezek többségének csupán 2–3 km az átmérője, de vannak óriások is, mint például a Titán, amely nagyobb, mint a Merkúr. Tizenhárom holdnak nagyobb az átmérője 50 km-nél. Méretéből adódóan hét hold, a Mimas, az Enceladus, a Tethys, a Dione, a Rhea, a Titán és a Iapetus hidrosztatikus egyensúlyban van, tehát gömb alakúak, így ezeket törpebolygónak tekinthetnénk, ha a Nap körül keringenének. Közülük csak a Titánon alakultak ki megfelelő feltételek ahhoz, hogy légköre legyen.

A Szaturnusz gyűrűje és négy holdja látszik a Cassini űrszonda felvételén: a két nagy alul a Titán és a Dione, a gyűrű alatt van közvetlenül az apró Prometheus, fölül középen pedig a még parányibb Telesto

Megkülönböztetünk szabályos (ebből 24 van) és szabálytalan (38) pályájú holdat. A szabályosan keringők viszonylag közel, nagyjából a bolygó egyenlítői síkjában keringenek, míg a szabálytalanok nagyobb távolságra és nagyobb pályahajlással. A hét nagyobb hold a szabályos keringésűek csoportjába tartozik. A Hyperion és a Titán rezonánsan kötöttek egymáshoz: a Hyperion három keringésére pontosan négy Titán keringés jut. A szabályosan keringők elnevezése a görög mitológia titánjai után történik, a szabálytalanoké pedig az inuit, norvég és gall mitológiák elemeiből.

A Szaturnusz holdjainak számát lehetetlen pontosan meghatározni a gyűrűrendszer miatt, amely számtalan kisebb és nagyobb objektumot tartalmaz. Legalább 150 holdacska okozhatja a gyűrűkben megfigyelhető zavarokat.

A modern időket megelőző századokban a Szaturnusz nyolc holdját fedezték fel:

Méretek szerkesztés

A szaturnuszi holdak tömegeloszlása szélsőségesen aszimmetrikus, ugyanis a Titán birtokolja a holdak tömegének 96%-át. Hat további hold képviseli a holdak össztömegének 4%-át, a többi pedig a maradék 0,04%-on osztozik, beleértve a gyűrűrendszert is.

A Szaturnusz nagyobb holdjainak méretei a Föld Holdjához képest
Név
Átmérő
(km)
Tömeg
(kg)
Pályasugár
(km)
Keringési idő
(nap)
Mimas 396
(a Hold 12%-a)
0,4·1020
(A Hold 0,05%-a)
185 000
(A Hold 50%-a)
0,9
(A Hold 3%-a)
Enceladus 504
(A Hold 14%-a)
1,1·1020
(A Hold 0,2%-a)
238 000
(A Hold 60%-a)
1,4
(A Hold 5%-a)
Tethys 1 062
(A Hold 30%-a)
6,2·1020
(A Hold 0,8%-a)
295 000
(A Hold 80%-a)
1,9
(A Hold 7%-a)
Dione 1 123
(A Hold 32%-a)
11·1020
(A Hold 1,5%-a)
377 000
(A Hold 100%-a)
2,7
(A Hold 10%-a)
Rhea 1 527
(A Hold 44%-a)
23·1020
(A Hold 3%-a)
527 000
(A Hold 140%-a)
4,5
(A Hold 20%-a)
Titán 5 150
(A Hold 148%-a)
(A Mars 75%-a)
1 350·1020
(A Hold 180%-a)
1 222 000
(A Hold 320%-a)
16
(A Hold 60%-a)
Iapetus 1 470
(A Hold 42%-a)
18·1020
(A Hold 2,5%-a)
3 560 000
(A Hold 930%-a)
79
(A Hold 290%-a)

Holdak keringési csoportok szerint szerkesztés

 
A Szaturnusz gyűrűi, és a nagyobb holdak
  • Gyűrű holdacskák
  • Gyűrű pásztorok
  • Közösen keringők (Janus csoport)
  • Belső nagy holdak
  • Alküónedák
  • Trójai holdak
  • Külső nagy holdak
  • Szabálytalan holdak
    • Inuit csoport
    • Gallic csoport
    • Norse csoport

További holdak szerkesztés

A nevek többsége a skandináv mitológiából származik.

  • Daphnisz
  • Janus
  • Methone
  • Anthe
  • Kiviuq
  • Helene
  • Ijiraq
  • Skathi
  • Albiorix
  • Skoll
  • Erriapus
  • Tarqeq
  • Greip
  • Siarnaq
  • Hyrrokkin
  • Tarvos
  • S/2004 S13
  • Mundilfari
  • Bergelmir
  • S/2006 S1
  • Aegir
  • Narvi
  • S/2004 S12
  • Bestla
  • S/2004 S7
  • Hati
  • Thrymr
  • S/2006 S3
  • Fenrir

A holdak hatása a Szaturnuszra szerkesztés

A Szaturnusz forgástengelye 27°-kal tér el az ekliptikára merőleges egyenestől. Az eltérést egy 2021-ben megjelent tanulmány szerint a bolygó körül keringő holdak okozzák.(lásd: a Szaturnusz szócikkben).

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz A Szaturnusz holdjai témájú médiaállományokat.

Jegyzetek szerkesztés