Az abhidharma (szanszkrit) vagy abhidhamma (páli) ősi (i. e. 3. századi és azutáni) buddhista szövegeket jelöl, amelyek részletes leírást adnak a buddhista szútrákban szereplő tanok skolasztikus és tudományos átdolgozásaként. Az abhidharma vázlatos osztályozásai nem tartalmazzák a rendszerbeágyazott filozófiai értekezéseket, csupán összefoglalókat, kivonatokat és rendszerezett listákat.[1]

Collett Cox szerint az abhidhammát a szutták tanításához dolgozták ki és csak később alakult át független tanításokká.[2]

Nem tisztázott az Abhidharma kifejezés szó szerinti jelentése. Általánosságban két lehetséges magyarázat létezik:

  1. abhi – magasabb vagy speciális + dharma- tanítás, filozófia, azaz "magasabb rendű tanítások"
  2. abhi – ról, -ről + dharma -tanítás, azaz "a tanításról" vagy "metatanítás".

A Nyugaton az abhidhammát általában a buddhista pszichológia lényegének tekintik.[3]

Eredete szerkesztés

A théraváda hagyomány szerint szerkesztés

A théraváda buddhizmus szövegmagyarázatai alapján úgy tartják, hogy az abhidhamma nem egy később hozzáadott hagyomány, hanem az Gautama Buddha megvilágosodása után négy héttel keletkezett. Miután három héten át meditált Buddha, eltávolítva a hitetlenség zavaró tényezőjét, derűlátó dévák létrehoztak számára egy gyönyörű ékszerekkel díszített termet, amelyben – a később "magasabb rendű tanítások" néven híressé vált – későbbi tanításokon meditált. Tudata és teste oly mértékben megtisztult, hogy hatszínű sugarat bocsátott ki testéből – kék, sárga, vörös, narancssárga és ennek az ötnek a keveréke. A keverékszín jelentette ezen nemes tulajdonságok egészét. Később elutazott a Trájasztrimsa mennyországba és az ott élő isteni lényeknek tanította az abhidhammát, köztük néhai édesanyjának is, Májának, aki isteni lényként született újjá. A hagyományokban úgy tartják, hogy Buddha a mennyei bhikkhu Száriputta (Száriputta szerzetes) számára összefoglaló tanításokat adott, aki később azokat adta tovább.[4]

Az abhidhammát emiatt tiszta és hígítatlan tanításnak tekintik, amely megértése túl bonyolult volt a Buddha korában élő gyakorlók többsége számára. Ehelyett a Buddha a különböző szuttákban szereplő módszereket tanította, az éppen felmerülő szituációknak megfelelően. Emiatt hasonlóság van az abhidhamma hagyományai és a mahájána buddhizmus között, amely szintén azon az állásponton van, hogy az túl bonyolult volt a Buddha korában élő emberek számára.

A tudósok szerint szerkesztés

A tudósok általánosan egyetértenek abban, hogy az abhidharma Buddha halála után jelent meg az i. e. 3. század környékén. Emiatt a hét abhidhamma művet nem tekintik Buddha szavainak, hanem az ő tanítványainak és egyéb tudósoknak.[1] A kialakulásához a kolostor központok kibővítései, a buddhista szangha (közösség) megnövekedett támogatottsága és az egyéb vallásos csoport külső befolyása vezethetett.

A kánon legutolsó fő részeként az abhidhamma műveinek kacifántos története van. A mahászánghika[1][5] és egyéb szekták nem fogadták el azt a kánon részeként.[6] Egy másik szekta az Abhidhamma-pitaka részeként ismerte el a teljes Khuddaka-nikáját.[1] Az abhidhamma páli verziója szigorúan théraváda gyűjtemény és kevésbé egyezik a többi buddhista iskola által elfogadott abhidhamma művekkel.[7] A théraváda abhidhamma bizonyos szempontból sokkal inkább vázlatos, mivel a részletekre nem annyira tér ki. Azonban Rupert Gethin szerint ez szándékos volt.[8]

A különböző korai iskolák eltérő abhidhamma filozófiái nem értenek egyet a tanításokban.[9] Ezt az időszakot nevezik 'megosztott buddhizmusnak',[9] az azt megelőző megosztatlan buddhizmussal szemben. A páli kánon legkorábbi szövegei (a Szutta-nipáta, a Dzsátaka mesék bizonyos részei és a Szutta-pitaka első négy nikájája) nem tesz említést az abhidhamma-pitakáról.[10] Szintén nem említették az abhidhammát a Buddha halála után közvetlenül tartott első buddhista tanácskozáson. A zsinatról készült beszámoló megemlíti viszont a vinaját és az öt nikáját (a Szutta-pitaka részei).[11][12]

L. S. Cousins szerint a szutták következményekkel és folyamatokkal foglalkoznak, míg az abhidhamma eseményeket és történéseket ír le.[13]

Az abhidhamma tanítások és könyvek különböző változatai szerkesztés

Az i. e. 2-3. század és az i. sz. 5. század között számos látszólag egymástól független abhidharma hagyomány keletkezett Indiában. A 7. században a kínai Hszüan-cang zarándok állítólag hét különböző hagyományból származó abhidharma-szövegeket gyűjtött össze. Ezek alapvetően ellentmondanak egymásnak és a különböző vinaják eltéréseinek is köszönhetően történt számos szakadás az egyházi közösségeken (szanghák) belül. Így alakult ki egy erősen fragmentált buddhizmus és 18 korai buddhista iskola.

Időszámításunk kezdete után csupán a szarvásztiváda és a théraváda abhidharmas maradt fenn érintetlenül. Mindkettő hét könyvből áll, amelyhez hozzájött később a száriputra abhidharma. A théraváda abhidharma, az abhidhamma-pitaka (lásd lentebb), páli nyelven íródott, míg a szarvásztiváda abhidharma javarészt kínai nyelven – az (valószínűség szerint szanszkrit) eredeti szövegek elvesztek, bár maradt fent sok szöveg tibeti nyelven is.

Ismeretlen eredetű abhiharma szövegek is maradtak fenn kis számban. Ezek fordításait a kínai buddhista kánon tartalmazza. Ezek a különböző hagyományok hasonlóságot mutatnak, amelyből arra következtetnek, hogy a csoportok között vagy volt valamilyen kommunikáció vagy egy közös korábbi iskolából váltak szét.[14]

Théraváda abhidhamma szerkesztés

Tartalma szerkesztés

Az Abhidhamma-pitaka a Tipitaka (szanszkrit: Tripitaka) harmadik pitakája (vagy kosara), amely a théraváda iskolához tartozik. Hét könyvet tartalmaz.

A négy oszlop szerkesztés

A théraváda abhidharma négy oszlopa (a négy nem konvencionális tárgy):

  1. Csittavidzsnyána (tudat, elme)
  2. CsetaszikáSzankhára (cselekedet, tett, karma)
  3. Rúpa(tárgy, anyag, elem)
  4. Nibbána(nyugodtság)

A théraváda abhidhamma – a Tipitaka többi részeihez hasonlóan – legelőször szájról szájra hagyományozódott az i. e. 1. századig. Az éhínségek és háborúk következtében a szerzetesek attól tartottak, hogy a kánon bizonyos részei elvesznek, ezért leírták a kánon szövegeit, köztük az abhidhammát is.

Az összes bekerült a páli kánonba, amelyet az i. e. 1. században írtak le legelőször a Srí Lanka-i Alu Vihára templomban. Némely tudós a páli abhidhamma könyveinek megjelenését az i. e. 400 – i. e. 250 közé teszi. Az első könyv volt a legelső és az ötödik volt a legutolsó. Az ezt követő poszt-kanonikus szövegek a következő évszázadokból további magyarázatként szolgáltak az abhidhamma elemzéseihez. Ezek közül a legismertebbek a Viszuddhimagga és az Abhidhammattha-szangaha.

A páli kánon korai nyugati fordítói a legkevésbé izgalmasnak az abhidhamma-pitakát találták a Tipitaka három része közül. Ennek eredményeképpen az abhidhammáról kevés tanulmány készült egészen a 20. század végéig.

A théraváda hagyományon belül is az országtól függően erősen különböző mértékű fontosságot tulajdonítanak az abhidhammának. Az országok közül Burmában helyezik a legnagyobb hangsúlyt az abhidhamma tanulmányozására.

Théraváda szövegmagyarázatok szerkesztés

A kanonikus abhidharma mellett számos szövegmagyarázatot és kézikönyvet készítettek az abhidharma segédleteként. Ezek közül a legismertebbek:[15]

Mahászanghika abhidharma szerkesztés

Egyes források szerint a mahászánghika iskola nem fogadta el az abhidharmát a kánon részeként.[1] Például a théraváda Dípavamsza szövegében az szerepel, hogy a mahászanghika szektának nem létezett abhidharmája.[16] Más források szerint azonban a kínai Fa-hszien utazó szerzetes egy kolostorban talált egy mahászanghika abhidharma gyűjteményt a mai Patna, indiai város közelében.[16] Amikor Hszüan-cang ellátogatott egy Dhányakataka nevű településbe, azt írta, hogy a térség szerzetesei a mahászanghika iskolához tartoztak.[17] A település mellett találkozott két mahászanghika bhikkhuval, akikkel együtt tanulmányozták a mahászanghika abhidharmát hónapokon keresztül.[16][17] A rendelkezésre álló szövegmaradványok és a Nágárdzsunakondában található falfeliratok alapján Joseph Walser arra következtet, hogy néhány mahászanghika szektának kellett lenni abhidharma gyűjteménye, amely feltehetően öt vagy hat könyvet tartalmazhatott.[18]

Dharmaguptaka abhidharma szerkesztés

A Sáriputra Abhidharma-sásztra (舍利弗阿毘曇論 Shèlìfú Āpítán Lùn) (1548) egy teljes abhidharma szöveg, amelyről úgy tartják, hogy a dharmaguptaka szektától való. Ennek a szövegnek az egyetlen teljes változata kínai fordításban létezik. Találtak szanszkrit nyelvű töredékeket is Bámiján tartományban (Afganisztán területén). Ezek jelenleg a Schoyen-gyűjtemény (MS 2375/08) részét képezik. Az előkerült kéziratokról úgy vélik, hogy a mahászanghika Lokottaraváda szekta egyik kolostorának könyvtárához tartoztak.

Szarvásztiváda Abhidharma szerkesztés

Áttekintés szerkesztés

A théraváda abhidharmához hasonlóan a szarvásztiváda abhidharma is hét könyvből áll. Azonban a két irányzat azonos szövegeinek összevetése után a tudósok nem tartják valószínűnek, hogy az egyik a másikból eredne. A théraváda abhidharmában van például két olyan szöveg (a Kathá-vatthu és a Puggala-pannyatti), amelyet sokan nem tartanak az abhidharma gyűjteménybe valónak.

A szövegek szerkesztés

A szarvásztiváda abhidharma szövegei következőkből állnak:

Vaibhásika szövegek szerkesztés

A következő szövegeket a Vaibhásika szektához szokták sorolni:

A Mahávibhásával kapcsolatban nem állnak rendelkezésre nagy terjedelmű kutatások. A legtöbb ismeretet a nyugati világ részére a részletes Indiai filozófiák enciklopédiája (Encyclopedia of Indian Philosophies, 7. kötet: Abhidharma Buddhism) jelenti.[19]

Egyéb szarvásztiváda szövegek szerkesztés

A kanonikus szarvásztiváda abhidharma szövegein felül számos szövegmagyarázatot készítettek. Ezek közül a legismertebbek a következők:[15]

Mahájána Jógácsára Abhidharma szerkesztés

A théraváda és szarvásztiváda abhidharma-hagyományai mellett létezik egy harmadik teljes abhidharma elméletrendszer, amelyet a mahájána jógácsára hagyományának bizonyos műveiben dolgoztak ki – legfőképpen a következő szövegmagyarázatokban:[20]

A jogácsára abhidharma a szarvásztiváda rendszerre épül, viszont más abhidharma rendszereket is beleépít. Így egy teljesebb abhidharmát mutat be, amely szerint csak a tudat (Vijñapti) egyedül az, ami ténylegesen "valóságos".[20]

A jógácsára iskola kifejlesztett egy abhidharma irodalmat a mahájána irányzat keretein belül.[21]

Kelet-ázsiai és tibeti Abhidharma szerkesztés

Aszanga és Vaszubandhu Abhidharmái szerkesztés

A szanszkrit buddhizmusból származó irányzatoknál, mint például a tibeti, kínai és japán hagyományoknál, a két legfőbb szövegmagyarázat a következő:

Mindkét művet a 4-5. századi Indiában írták. A szanszkrit mellett fennmaradt a művek kínai, japán és tibeti fordítása is.

Szatjasziddhi-sásztra szerkesztés

A Szatjasziddhi-sásztra, vagy más néven Tattvasziddhi-sásztra, létező abhidharma szöveg a mahászanghika alá tartozó Bahusrutíja iskolától. Ez a szöveg népszerű volt a kínai buddhizmusban és a kínai buddhista kánon részét képezi.[23] A szerzőről úgy tartják, hogy egy 3. századi Közép-Indiából származó szerzetes volt, akit Harivarman-nak hívtak. Paramártha úgy említi ezt a szöveget, mint amely a hínajána és a mahájána kombinációja. Ezzel egyetért Joseph Walser[24] és Ian Charles Harris is.[25] A Szatjasziddhi-sásztra olyan népszerűségnek örvendett Kínában, hogy egy időben saját iskola is alakult belőle (Szatjasziddhi iskola vagy csengsi conng – 成實宗) 412-ben.[26]

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Buddhista szövegek
Buddhista koncepciók

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e "Abhidhamma Pitaka." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
  2. Cox 2003, pp. 1-7
  3. See, for instance, Rhys Davids (1900), Trungpa (1975) and Goleman (2004).
  4. Pine 2004, pg. 12
  5. Dutt 1978, p. 58
  6. Macmillan Encyclopedia of Buddhism (2004), 2. oldal (hasonló állítások hangzanak el a 112. és a 756. oldalon)
  7. "Buddhism." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
  8. Rupert Gethin in Paul Williams ed., "Buddhism: Critical Concepts in Religious Studies." Taylor and Francis 2005, page 171.
  9. a b Kanai Lal Hazra, Pali Language and Literature - A Systematic Survey and Historical Survey, 1994, Vol. 1, page 415
  10. Kanai Lal Hazra, Pali Language and Literature - A Systematic Survey and Historical Survey, 1994, Vol. 1, page 412
  11. Horner 1963, p. 398
  12. The Mahisasaka Account of the First Council mentions the four agamas here. see http://santifm1.0.googlepages.com/thefirstcouncil[halott link] (mahisasakaversion)
  13. "Pali oral literature", in Buddhist Studies, ed Denwood and Piatigorski, Curzon, London, 1982/3
  14. Cox 2003, p. 2
  15. a b Gethin 1998, 205. o.
  16. a b c Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. p. 213
  17. a b Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 437
  18. Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. pp. 212-213
  19. Encyclopedia of Indian Philosophies, Vol. VII: Abhidharma Buddhism. Karl H. Potter, editor. Motilal Banarsidarass, 1996. ISBN 81-208-0895-9
  20. a b Gethin 1998, 207. o.
  21. Peter Harvey, "An Introduction to Buddhism." Cambridge University Press, 1993, page 106.
  22. Goleman (2004), pp. 382-383, n. 12.
  23. The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalog (K 966), <http://www.acmuller.net/descriptive_catalogue/files/k0966.html>
  24. Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. p. 52
  25. Harris, Ian Charles. The Continuity of Madhyamaka and Yogacara in Indian Mahayana Buddhism. 1991. p. 99
  26. Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 91

Források szerkesztés

  • Cox, Collett (2003). "Abidharma", in: Buswell, Robert E. ed. Encyclopedia of Buddhism, New York: Macmillan Reference Lib. ISBN 0028657187; pp. 1–7.
  • Dutt, Nalinaksha (1978). Buddhist Sects in India, Delhi: Motilal Banarsidass
  • Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. Oxford University Press (1998) 
  • Goleman, Daniel (2004). Destructive Emotions: A Scientific Dialogue with the Dalai Lama. NY: Bantam Dell. ISBN 0-553-38105-9
  • Horner, I.B. (1963). The book of discipline Vol. V (Cullavagga), London Luzac
  • Red Pine (2004). The Heart Sutra: The Womb of the Buddhas, Shoemaker 7 Hoard. ISBN 1-59376-009-4
  • Rhys Davids, Caroline A. F. ([1900], 2003). Buddhist Manual of Psychological Ethics, of the Fourth Century B.C., Az eredeti páli nyelvű szöveg fordítása, amelynek a címe Dhamma-Sangaṇi (a jelenségek állapotának rövid összefoglalója). Kessinger Publishing. ISBN 0-7661-4702-9. Internet Archívum
  • Rhys Davids, Caroline A. F. (1914). Buddhist Psychology: An Inquiry into the Analysis and Theory of Mind in Pali Literature, London: G. Bell and Sons.
  • Takakusu, J. (1905). "On the Abhidhamma books of the Sarvastivadins", Journal of the Pali Text Society, 67-146. o.
  • Trungpa, Chogyam (1975, 2001). Glimpses of Abhidharma: From a Seminar on Buddhist Psychology. Boston, MA: Shambhala Publications. ISBN 1-57062-764-9

További olvasmányok szerkesztés

  • Anālayo, Bhikkhu, The Dawn of Abhidharma, Hamburg Buddhist Studies 2, Hamburg: Hamburg University Press, 2014
  • Kongtrul, Jamgon. Indo-Tibetan Classical Learning and Buddhist Phenomenology, The Treasury of Knowledge (hatodik dobor, 1. és 2. rész). Ithaca: Snow Lion, 441-613, 849-874. o. (2013). ISBN 1559393890 

Magyarul szerkesztés

  • láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje és annak szisztematikus bemutatása az Abhidhamma hagyománya alapján; ford. Takács László; Orient Press, Budapest, 1992
  • Dzsamgön Kongtrul Lodrö Tayé: Milliárd világ. Buddhista világkép az abhidharmában, a kálacsakrában és a dzogcsenben; Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 2005

További információk szerkesztés