Ajtay Ferenc

(1932-2015) erdélyi első fokozatos földrajz-földtan szakos tanár, újságíró, ismeretterjesztő

Ajtay Ferenc (Rava, 1932. március 6.Kolozsvár, 2015. június 23.[1]) erdélyi első fokozatos földrajz-földtan szakos tanár, újságíró, ismeretterjesztő.

Ajtay Ferenc
Született1932. március 6.
Rava
Elhunyt2015. június 23.[1] (83 évesen)
Kolozsvár
Állampolgárságaromán
Nemzetiségemagyar
HázastársaAjtay Éva
GyermekeiAjtay Horváth Magda, Kömöcsi Éva
SzüleiAjtay József,
Ajtay Róza
Foglalkozásaföldrajz-földtan szakos tanár, ismeretterjesztő
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

A Maros megyei Rava faluban született, tanító családban. 1939-től élt Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban érettségizett 1951-ben, majd 1955-ben a Bolyai Tudományegyetem földrajz-földtan szakán végzett. Kezdetben Magyarfenesen és Szováton tanított, ez utóbbi iskolában igazgató is volt. 1959-től 1990-ig Kolozsváron tanított különböző iskolákban. Volt igazgató, aligazgató és szaktanfelügyelő. 1994–1999 között az Erdélyi Gyopár felelős szerkesztője, majd 2008-ig szerkesztője.

Munkássága szerkesztés

Publicisztikai tevékenységét 1965-ben kezdte. Több mint 400 cikket és tanulmányt közölt a földrajz, földtörténet, tengertan, szeizmológia és tektonika, környezet- és tájvédelem, valamint a bányászat témakörében erdélyi és magyarországi lapokban. Több cikkében mutatta be Erdély tájait. Szabadegyetemi előadásai gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Publikált románul is.

Könyvei szerkesztés

  • Múlt és jelen – az EKE története, 1996
  • Kolozsvár környékének kirándulóhelyei, 2001
  • Otthonunk a Föld, 2004
  • Erdély természeti csodái, 2005, 2007
  • Kalotaszeg környékének kirándulóhelyei (társszerző), 2004, 2007

Cikkeiből szerkesztés

Kitüntetései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Gyászjelentés, Szabadság, 2015. június 25. 15. old.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés