Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom egyesítése

ókori egyiptomi történelmi esemény
Alsó-Egyiptom (Lower Egypt) és Felső-Egyiptom (Upper Egypt)
Az egyesített korona

Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom egyesítése szerkesztés

Az ókori Egyiptom két része, a Nílus delta vidékén Alsó-Egyiptom és az attól délre fekvő Felső-Egyiptom. Az elnevezés a Nílus áramlásából származik, a felvidéki Kelet-Afrika részéről észak felé a Földközi-tenger felé áramlik.

Az egyesítés i. e. 2955 körül történt, mindkét rész megtartotta saját királyi jelvényeit, így a fáraók a két föld fölött uralkodtak és az egyesített koronát viselték. a Fehér Korona Felső-Egyiptomot és a Vörös Korona Alsó-Egyiptomot jelképezte.

Fáraó szerkesztés

Nagyon kevés emlék maradt fent ebből korszakból, ezért igazából nagyon keveset tudunk az egyesítésről, azonban azt tudjuk, hogy valamikor az időszámításunk előtti harmadik évezred elején történt, amikor a felső-egyiptomi király megszállta és elfoglalta Alsó-Egyiptomot.

A két királyság egységes uralkodója viselte a fáraó címet. Vallási szempontból fontos, hogy egész Egyiptom imádta a fáraót mint sólyom-Isten Hórusz megtestesülését. Tehát a fáraó címet a két ország fölötti egységes uralkodó viselhette és közismerten Menes volt az első fáraó Egyiptomban, más források szerint azonban az első fáraó neve Narmer. Sok tudós gondolja úgy, hogy ez a két név ugyanazt a személyt jelenti.[1]

Narmer szerkesztés

A történészek között vita, hogy ki volt az egyesítő harcos király. Van olyan érv, hogy az Első Dinasztia második királya Hór-Aha. Mások azt állítják, hogy csak a második dinasztia utolsó királya Haszehemui, mivel a birodalom, nem volt igazából egységes, csak az ő uralkodása alatt vált azzá, azonban ennek ellentmond, hogy már előtte is ábrázoltak királyt, aki viselte az egyesített koronát.

A Narmer-paletta szerint egyértelműen Narmer, az első dinasztia első királya (ie. 3150 - ie. 2613) már viselte az egyesített koronát így általánosan elfogadott, hogy az ő uralkodása alatt került sor az egyesítésre.[2]

Jegyzetek szerkesztés