Wikipédia

Anomalocaris

fosszilis ízeltlábú-nem

Az Anomalocaris a Dinocaridida osztályának Radiodonta rendjébe, ezen belül az Anomalocarididae családjába tartozó névadó típusnem.

Anomalocaris
Evolúciós időszak: Kora és középső kambrium, 530–501 Ma
Az első, egészben felfedezett Anomalocaris; a torontói Royal Ontario Museumban őrzik
Az első, egészben felfedezett Anomalocaris; a torontói Royal Ontario Museumban őrzik
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Dinocaridida
Rend: Radiodonta
Alrend: Anomalocarida
Család: †Anomalocarididae
Nem: †Anomalocaris
Whiteaves, 1892
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Anomalocaris témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Anomalocaris témájú kategóriát.

Felfedezése szerkesztés

Az első Anomalocaris-maradványt Joseph Frederick Whiteaves fedezte fel az Ogygopsis-pala lelőhelyen. További kövületeket Charles Doolittle Walcott fedezett fel a híres Burgess-palában.[1] Először csak különálló darabok kerültek elő ebből az állatból (száj, szájszervek, farok), emiatt korábban úgy vélték, hogy több különböző állat maradványairól van szó. 1985-ben Harry Blackmore Whittington és Derek Briggs őslénykutatók a „Scientific Journal”-ban bebizonyították, hogy valójában a különálló kövületek ugyanahhoz az állatfajhoz tartoznak.[1][2]

Ezt az állatot sokáig hibásan rendszerezték; valószínűleg azért is, mert egyes testrészei elásványosodtak, míg más testrészei nem ásványosodtak el. A száj és szájszervek keményebb anyagból voltak, emiatt könnyebben fosszilizálódtak.[3] 1892-ben Whiteaves „rendkívüli garnélaként” írta le. Szerinte hasonlít egy leszakadt ollós homárra vagy garnélára.[3] Az első megkövesedett szájat Walcott fedezte fel, és ő medúzának vélte; a Peytoia nembe helyezte. Walcott egy szájszerv részét is felfedezte, de nem tudta Whiteaves felfedezéséhez fűzni, emiatt azt hitte, hogy a fosszilis Sidneyia szájszerve vagy farka.[3] Az állat testét külön találták meg, és a szivacsok közé sorolták, a Laggania nembe. A testtel egy szájat is találtak, de az angol paleontológus, Simon Conway Morris egy másik Peytoia-fajnak vélte, amely éppen a szivacs mellett kövesedett meg. Később, miközben a „szivacs” maradványt tisztította, Harry Blackmore Whittington brit őslénykutató észrevette, hogy itt is van egy garnélaszerű farok és egy medúzaszerű száj,[1][3] és ő meg is próbálta fejteni a rejtélyt, de még néhány évbe telt, amíg a tudósok rájöttek, hogy a Peytoia és a Laggania valójában egyetlen állat maradványai, amely nem is Anomalocaris nembéli.[3] A Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Commission on Zoological Nomenclature, ICZN) szabályai szerint a legrégebbi névnek van elsőbbsége, így lett az állat neve Anomalocaris. Később a „Laggania” nevet egy másik Anomalocarididae állat megnevezésére használták fel, újabban a Peytoia szinonimájaként használt.

Stephen Jay Gould a „Wonderful Life” című könyvében azt írja, hogy az Anomalocaris és az egyéb, mellette talált fosszilizálódott élőlények bizonyítékai annak, hogy a kambriumban egyéb törzsek is léteztek,[3] azonban ezt az állítást más paleontológusok cáfolják.[1]

Megjelenése szerkesztés

 
Rekonstrukciója

A tudósok szerint az Anomalocaris ragadozó állat volt. Az úszást az oldalán levő nyúlványok mozgatásával oldotta meg.[4] Mindegyik nyúlvány az előtte levő alatt kezdődött,[5] emiatt úgy viselkedtek, mintha egy nagy „oldalúszó” lenne; így megkönnyítve az úszást.[4] Egy távirányítású Anomalocaris-szerű robot segítségével bebizonyították, hogy a valódi Anomalocarisnak nem kellett fejlett agy ahhoz, hogy az egyensúlyát megtartsa úszás közben.[6] Az állat testének a legszélesebb része a harmadik és ötödik nyúlvány között volt; a farok felé elvékonyodott. Az egyik oldalán legalább 11 nyúlvány volt, de ez a szám nem biztos,[5] mivel hátrafelé haladva egyre nehezebb észrevenni a nyúlványokat.[5] Az állat hatalmas fején egy pár összetett szem volt, amelyek körülbelül 16 000 apró lencsékből álltak.[7][8] Összetett szája ananásszerű, ananász alakú volt; 32 egymást fedő lemezből állt, 4 nagy és 28 kis lemezből; középen pedig több fűrészes tüske ült.[1] Szájával szét tudta törni áldozatát, de nem tudta becsukni a száját. A zsákmányt a fűrészes tüskék aprították fel; ezek a tüskék a nyelőcsőben is folytatódtak.[3] Az állatnak két 17,78 centiméteres karja is volt, amellyel, valószínűleg az áldozatát fogta el. Ezeken a karokon szögesdrótszerű tüskék ültek.[2] A nagy farok legyező alakú volt, és a nyúlványok mellett biztos ez is segítette az állatot a kambriumi vizekben való előrehaladáshoz.[1][4][9] Mindegyik nyúlvány végén több kis lemezszerű kinövések voltak, valószínűleg ezek a kopoltyúkat helyettesítették.

A kambriumi vizekben az Anomalocaris az 1 méteres hosszával valószínűleg óriási élőlénynek számított.[1]

Ősbiológia szerkesztés

 
Anomalocaris kar, a kanadai Brit Columbiában. A kart a középső kambriumi rétegben találták meg

Az Anomalocaris széles körben elterjedt. A kora és középső kambriumi korszakok tengereiben élt. A sok közül néhány ország, ahol megtalálták: Kanada, Utah és Ausztrália.[6][10][11][12]

A tudósok már a kezdetektől gyanították, hogy ez az állat ragadozó életmódot folytatott, és kemény vázú állatokkal táplálkozott, köztük a háromkaréjú ősrákokkal is. Habár szájszervei ragadozóra utalnak, az utóbbi években napvilágot látott egyes vélemények szerint nem volt képes áttörni a meszes-kitines páncélokat.[13] Egyes kambriumi trilobitákon kerek vagy W alakú harapásnyomok vannak, amelyek arra utalnak, hogy Anomalocaris támadott rájuk.[11]

Még jobb bizonyíték arra, hogy az Anomalocaris trilobitákat evett a fosszilizálódott ürülékben (koprolit) van. Egyes fosszilizálódott ürülékekben trilobitákat találtak. Ezek a koprolitok olyan nagyok, hogy abban az időben csakis egy Anomalocaris méretű állattól származhattak.[11] Azonban az Anomalocaris szövetei nem tartalmaznak meszes-kitines részeket, s emiatt nehéz lett volna az állatnak feltörni a háromkaréjú ősrákok páncélzatát.[11] Egy magyarázat szerint az Anomalocaris szájába fogta a zsákmány egyik végét, miközben a másik végét karjaival rázta/hajlítgatta, amíg az alig hajló kitinpáncél el nem tört,[11] ezek után pedig elfogyasztotta az áldozat puha belsejét.[11] Lehet, hogy ez a vadászási módszer serkentette a trilobitákat arra, hogy kifejlesszék a gömbölyűvé válás technikáját; ilyenformán már nem voltak merevek, tehát az Anomalocaris már nem tudta könnyen eltörni őket. Mivel az Anomalocaris-kövületek szájszervei nem mutatnak nagyobb kopást, nem valószínű, hogy mégis trilobitákkal táplálkoztak. A szájszervek számítógépes rekonstrukciói azt mutatják, hogy valójában puhatestű élőlényeket szívtak ki az üregeikből vagy a házukból (ha csigaszerű élőlények is léteztek akkor). Ez azt jelentheti, hogy a trilobitákon talált kerek vagy W alakú harapásnyomokat egyéb ragadozó állat ejthette.[13][14]

Rendszerezés szerkesztés

A nembe az alábbi 6 faj tartozik:

Korábban valós fajoknak vélt állatok; manapság szinonimáknak számítanak:[15]

  • ?A. cf. pennsylvanica Resser, 1929
  • Anomalocaris emmonsi Walcott, 1886
  • Anomalocaris kokomoensis Ruedemann, 1925
  • Anomalocaris lineata Resser & Howell, 1938
  • Anomalocaris nathorsti Walcott, 1911
  • Anomalocaris whiteavesi Walcott, 1908
  • Anomalocaris gigantea Walcott, 1912
  • Anomalocaris cranbrookensis Resser, 1929

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c d e f g Conway Morris, S.. The crucible of creation: the Burgess Shale and the rise of animals. Oxford [Oxfordshire]: Oxford University Press, 56–9. o. (1998). ISBN 0-19-850256-7 
  2. ↑ a b Whittington, H.B., Briggs, D.E.G. (1985). „The largest Cambrian animal, Anomalocaris, Burgess Shale, British Columbia”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London B. 309 (1141), 569–609. o. DOI:10.1098/rstb.1985.0096.  
  3. ↑ a b c d e f g Gould, Stephen Jay. Wonderful Life (book). New York: W.W. Norton, 194–206. o. (1989). ISBN 0-393-02705-8 
  4. ↑ a b c Usami, Yoshiyuki (2006). „Theoretical study on the body form and swimming pattern of Anomalocaris based on hydrodynamic simulation”. Journal of Theoretical Biology 238 (1), 11–7. o. DOI:10.1016/j.jtbi.2005.05.008. PMID 16002096.  
  5. ↑ a b c (1985) „The Largest Cambrian Animal, Anomalocaris, Burgess Shale, British Columbia” (free full text). Philosophical Transactions of the Royal Society of London. Series B, Biological Sciences 309 (1141), 569–609. o. DOI:10.1098/rstb.1985.0096.  
  6. ↑ a b Briggs, Derek E. G. (1994). „Giant Predators from the Cambrian of China”. Science 264 (5163), 1283–4. o. DOI:10.1126/science.264.5163.1283. PMID 17780843.  
  7. ↑ John R. Paterson, Diego C. García-Bellido, Michael S. Y. Lee, Glenn A. Brock, James B. Jago & Gregory D. Edgecombe (2011). „Acute vision in the giant Cambrian predator Anomalocaris and the origin of compound eyes”. Nature (journal) 480 (7376), 237–240. o. DOI:10.1038/nature10689.  
  8. ↑ „Ancient super-predator eyes found in Australia”, Seven News, 2011. december 8.. [2012. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. december 11.) 
  9. ↑ The Anomalocaris homepage. (Hozzáférés: 2008. március 20.)
  10. ↑ (1982) „The Occurrence of the Giant Arthropod Anomalocaris in the Lower Cambrian of Southern California, and the Overall Distribution of the Genus”. Journal of Paleontology 56 (5), 1112–8. o.  
  11. ↑ a b c d e f doi:10.1130.2F0091-7613.281999.29027.3C0987:APONAM.3E2.3.CO.3B2
  12. ↑ (1984) „Exceptionally preserved nontrilobite arthropods and Anomalocaris from the Middle Cambrian of Utah”. University of Kansas Paleontological Contributions (111). ISSN 0075-5052.  
  13. ↑ a b James W. Hagadorn (2009. július). „"Taking a Bite out of Anomalocaris".” (angol nyelven). Science 323, 771–3.. o. [2012. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. ISBN 978-0-9812885-1-2.. (Hozzáférés: 2012. január 27.)  
  14. ↑ Witze, Alexandra, "Fossil fangs not so fierce", Science News, Vol.178 #11 (p. 13) Archiválva 2011. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben. Online edition Hozzáférés ideje: 2010.11.11
  15. ↑ a b (2010) „A Possible Anomalocaridid from the Cambrian Sirius Passet Lagerstätte, North Greenland”. Journal of Paleontology 84 (2), 352–355. o. DOI:10.1666/09-136R1.1.  

Források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Anomalocaris című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Anomalocaris&oldid=26792989”