Bélyácz Iván

(1949-) magyar közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja

Bélyácz Iván (Battonya, 1949. február 1. –) Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.[1] A tőkefinanszírozás és az amortizáció kérdéskörének neves kutatója.

Bélyácz Iván
Bélyácz Iván 2014
Bélyácz Iván 2014
Született1949. február 1. (75 éves)
Battonya
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaközgazdász,
egyetemi tanár
IskoláiMarx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (–1971)
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség
1971-től a Pécsi Tudományegyetemen tanít.

Életpályája szerkesztés

1967-ben érettségizett, majd felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett közgazdász diplomát.[1] 1972-ben szerzett egyetemi doktori címet. Diplomájának megszerzése után Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán kezdett el tanítani,[1] az oktatói ranglétrát végigjárva 1991-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezést a Vállalati Gazdaságtan és Számviteli Tanszékre, ahol később tanszékvezetői megbízást is kapott. 1997 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. Pécsi állása mellett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is tanít magyar nemzetiségű közgazdászhallgatókat. 1993-ban Apáczai Csere János-díjban részesült.

1981-ben védte meg a közgazdaság-tudományok kandidátusi, 1990-ben akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi, valamint az Ipar- és Vállalat-gazdaságtani Bizottság és a Pécsi Akadémiai Bizottság tagja. 2004-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává. 2006-ban a PTE KTK Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója lett.[1] 2011-ben a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya elnöke lett. A Doktori Tanács közgazdaság-tudományi szakbizottságának tagjai köze is bekerült. 1984-1992 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese.

Munkássága szerkesztés

Kutatási területe a befektetések tőkefinanszírozási és hatékonysági problémái, az amortizáció elmélete és gyakorlata, valamint a beruházások hatékonysága.[1]

Kezdetben az állóeszköz-állomány és az amortizáció kérdéseivel foglalkozott, később a tőkefinanszírozás és a privatizáció vállalati aspektusairól írt, amellyel megalapozta ennek magyarországi hátterét. Jelentős eredményeket ért el a beruházások döntési és finanszírozási problémáinak újszerű vizsgálatában. A pénzügyi gazdaságtan hazai kutatását nagyban segítették jelentősnek tekintett művei. Tanulmánya jelent meg a vállalati tőkestruktúráról, a külföldi működőtőke és a külső eladósodás kapcsolatáról, valamint a vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusairól. Több mint hetven tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Publikációt magyar és angol nyelven adja ki.

Díjai, elismerései szerkesztés

Főbb publikációi szerkesztés

  • Az ECONBIZ Find Economic Literature 72, főleg angolnyelven megjelent tanulmányának elérhetőségét közölte.[3]
  • Komjáti Zoltán–Kamarás Károly–Belyácz Iván: Vállalati gazdaságtan 3.; Tankönyvkiadó, Bp., 1973
  • Beruházás és műszaki fejlesztés; Tankönyvkiadó, Bp., 1974
  • Az amortizáció szerepe az iparvállalati gazdálkodásban; Prodinform, Bp., 1982 (Időszerű gazdaságirányítási kérdések)
  • Az állóeszközállomány korszerűsítési folyamata (1983)
  • Iparvállalati beruházáspolitika és struktúrakorszerűsítés; Prodinform, Bp., 1983 (Időszerű gazdaságirányítási kérdések)
  • Investment Policy and Structural Transformation in Hungary (1984)
  • Állóeszközök, beruházások, gazdaságosság; Tankönyvkiadó, Bp., 1985
  • Bélyácz Iván–Veress József: Vállalati gazdaságtan. Példatár 2.; Tankönyvkiadó, Bp., 1986
  • Tőkefogyasztás, amortizáció, pótlás; MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Pécs, 1987
  • Amortizáció és felhalmozás (1987)
  • Neményi István–Havas Gábor–Bélyácz Iván: Beruházási politika; Tankönyvkiadó, Bp., 1987
  • Bélyácz Iván–Chernenszki László–Papanek Gábor: A hatékonyságvizsgálat módszerei az iparfejlesztési döntéseknél. Szakirodalmi áttekintés; KSH, Bp., 1988 (Statisztikai módszerek, témadokumentáció)
  • Misconceptions in Restructuring the Ownership System in Hungarian Economy (1990)
  • Vállalati tőkefinanszírozás (1991)
  • Amortizáció és pótlás (1991)
  • Tulajdonreform (1992)
  • Privatizáció (1993)
  • Amortizációelmélet (1993)
  • Tulajdon és gazdaság (1994)
  • Tőkeberuházási és finanszírozási döntések (1995)
  • Érték és tulajdon (1996)
  • Tőkefinanszírozási számítások; JPTE Egyetemi, Pécs, 1997
  • Az ezredforduló utáni magyar gazdaság. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából, 1-2.; szerk. Bélyácz Iván, Berend Iván; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1997-1998
  • Tulajdon és hatékonyság. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1998
  • Bélyácz Iván–Katits Etelka: Tőkefinanszírozási példatár; JPTE Egyetemi, Pécs, 1999
  • A beruházási fordulat. Tanulmányok a gazdasági rendszerváltás időszakából; Janus Pannonius Egyetemi, Pécs, 1999
  • Befektetéselmélet (2001)
  • Bélyácz Iván–Katits Etelka: Példatár "A vállalatok pénzügyi menedzselése" témából; PTE, Pécs, 2005
  • The Determinants of Capital Structure of Hungarian Firms in Transition (Balla Andreával, 2007)
  • A vállalati pénzügyek alapjai. Nettó jelenérték, kockázat-megtérülés, portfólió; Aula, Bp., 2007 (Bologna – tankönyvsorozat)
  • A vállalati teljesítmény mérésének etikai aspektusai (2007)
  • A vállalati pénzügyek alapjai (2008)
  • A befektetési döntések megalapozása (2009)
  • Stratégiai beruházások és reálopciók; Aula, Bp., 2011 (Bologna – tankönyvsorozat)
  • Van-e még szerepe a benső értéknek a befektetések piaci árazásában?; MTA, Bp., 2013 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
  • A kockázat változó szerepe az értékszámításban; MTA, Bp., 2013 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
  • A befektetések és a tőkepiac; Akadémiai, Bp., 2013 (Pont könyvek)
  • A vállalati növekedés tapasztalatai az 1993-2012 közötti időszakban; szerk. Bélyácz Iván; Akadémiai, Bp., 2015

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b c d e f g Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 98. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  2. Mutatjuk az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjasait (magyar nyelven). Győr Plusz, 2022. március 14. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
  3. Search Results - bélyácz iván”, EconBiz (Hozzáférés ideje: 2023. szeptember 30.) (angol nyelvű) 

Források szerkesztés

További információk szerkesztés