Bíró Vencel

magyar történész, piarista szerzetes

Bíró Vencel (Vértessomló, 1885. augusztus 9.Kolozsvár, 1962. december 2.) magyar történész, piarista szerzetes.

Bíró Vencel
Született1885. augusztus 9.
Vértessomló
Elhunyt1962. december 2. (77 évesen)
Kolozsvár
Állampolgársága
Foglalkozásatörténész,
piarista szerzetes
SírhelyeHázsongárdi temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Bíró Vencel témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Tanulmányait Tatán, a piarista gimnáziumban kezdte, majd a 4. osztály után, 1900-ban belépett a piarista rendbe. A váci noviciátus után a gimnáziumot Rózsahegyen fejezte be, teológiai és egyetemi tanulmányait pedig Kolozsváron végezte.

A kolozsvári római katolikus gimnáziumban lett tanár, majd a Mária Terézia Fiúnevelő Intézet aligazgatójává nevezték ki. 1925-ben az önállósult romániai provincia rendfőnöke, és a kolozsvári főgimnázium igazgatója lett. 1928-ban a Báthory–Apor Szeminárium igazgatójává nevezték ki. 1934-ben a piarista rend főnökévé választotta.

1940-től a Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékén lett rendes tanár; a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. 1940-ben Corvin-koszorút kapott. 1945–1948 között az újonnan alakult Bolyai Tudományegyetemnek volt a prodékánja.

1948-ban nyugdíjazták, tanszéke az egyetem átszervezése során megszűnt. 1949-ben a piarista rendet megszüntették, ekkor a Szent Mihály-templom plébániáján kapott szállást. Sírja a Házsongárdi temetőben található.

Történelmi, levéltári kutatásai az erdélyi történelemre, illetve az erdélyi katolicizmus történetére irányultak. Kevésbé ismertek szépirodalmi munkái, a Keserű serbet című történelmi regény (1930), illetve szintén történelmi tárgyú elbeszéléskötete Nagyságos fejedelmek idejében (1937).

Művei szerkesztés

  • Forgách Ferenc mint történetíró 1540–1572. Kolozsvár, 1908
  • Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése. 1542–1690, Kolozsvár, 1910
  • Az erdélyi fejedelem jogköre 1571-1690, Kolozsvár, 1912
  • Erdély követei a portán. Kolozsvár, 1921
  • Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene. Kolozsvár, 1925
  • A kolozsvári róm. kat. főgimnázium története. Kolozsvár, 1926
  • Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus, Kolozsvár, 1929
  • Keserű serbet. Történeti regény; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1930 (Pásztortűz könyvtár)
  • A kolozsmonostori belső Jezsuita rendház és iskola Bethlen és a Rákóczi fejedelmek idejében. Kolozsvár, 1931
  • A kolozsvári piarista templom alapítása, Kolozsvár, 1932
  • Báthory István fejedelem, Kolozsvár, 1933
  • Altorjai gróf Apor István és kora. Kolozsvár, 1935
  • A Báthory-Apor szeminárium története; Gloria Ny., Cluj, 1935
  • Képek Erdély múltjából, Kolozsvár, 1937
  • Nagyságos fejedelmek idejében. Történeti elbeszélések; Minerva, Cluj, 1937 (A "Magyar Nép" könyvtára)
  • Történeti rajzok. A régi Transylvania; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1940
  • Székhelyi Mailáth G. Károly. Kolozsvár, 1940
  • Erdélyi katolikus nagyok. Kolozsvár, 1941
  • Gróf Batthyány Ignác. (1741–1798). Kolozsvár, 1941
  • A kolozsvári róm. kat. gimnázium a román uralom éveiben; Minerva Ny., Kolozsvár, 1941
  • Gróf Zichy Domonkos Erdélyben. Kolozsvár, 1942
  • Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök a román szenátusban; Minerva Ny., Kolozsvár, 1942
  • Karácsonyi János tiszteleti tag emlékezete; Stephaneum Ny., Bp., 1943 (Szent István Akadémia emlékbeszédei)
  • Erdély története. Kolozsvár, 1944
  • Az erdélyi udvarház gazdasági szerepe a XVII. század második felében. Kolozsvár, 1945
  • A kolozsvári jezsuita egyetem szervezete és építkezése a XVIII. században. Kolozsvár, 1945
  • Erdélyre gyakorolt közművelődési hatások a XVII. század második felében az ingóság-összeírások tükrében; Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1947
  • A kegyesrend Beszterczén. Kolozsvár, 1948
  • Erdélyi piarista nagyok. Kiadatlan életrajzok; sajtó alá rend., szerk., tan. Sas Péter, előszó Ruppert József, utószó Fodor György; Verbum, Kolozsvár, 2007
  • Képek Erdély múltjából. Történeti rajzok; összeáll., szerk., előszó Sas Péter; Művelődés, Kolozsvár, 2009
  • A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium története. 1918–-1940 / A Báthory-Apor szeminárium története. 1579–1933; előszó Ruppert József, sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter; Művelődés, Kolozsvár, 2011
  • "Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük". Történeti tanulmányok. Biró Vencel összegyűjtött tanulmányai 2.; összeáll., szerk., jegyz. Sas Péter; Magyarságkutató Intézet, Bp., 2021
 
Sírja a Házsongárdi temető kegyesrendiek sírkertjében

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Balanyi György: Bíró Vencel. Vigília, 2. sz. (1963)
  • Enciclopedia istoriografiei românești. Szerk. Ștefan Ștefănescu. București: Editura Științifică și Enciclopedică. 1978. 60. o.  

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés