Blasy Ede

német zergevadász, hegymászó, kereskedő és közbirtokos

Blasy Ede (Felka, Szepes vármegye, 1820. május 3. – Felka, 1888. június 25.) nagy zergevadász, hegymászó, kereskedő és közbirtokos.

Blasy Ede
Született1820. május 3.
Felka
Elhunyt1888. június 25. (68 évesen)
Felka
Állampolgárságanémet
Foglalkozásasportoló
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1869 és 1874 között az Ótátrafüredi szanatórium igazgatója volt. Közreműködött az MKE[1] megalapításában, később az MKE Magas-Tátrában végzett munkáiban: utak és menedekházak építése (ő építette az első menedékházat a Felkai-völgyben – saját költségén, közreműködött a Szalóki-tavak melletti kunyhó és a Menguszfalvi-völgyben a Hincó-tavi- és a Békás-patak összefolyásánál épült első menedékház felépítésében), hegyivezető szolgálat megszervezése. 1882-ben a felkai Tátra Múzeum egyik alapítója. 1840. július 30-án egy másik zergevadásszal, a 60 éves stólai id. Ruman Jánossal feljutott a Tengerszem-csúcsra a Hunfalvy-hágó felől. Bár e könnyen elérhető csúcson már jártak előttük más zergevadászok és térképészek, mégis ezt tartják a csúcs első megmászásának. 1845. október 6-án Lux Jakab és id. Breuer János hegyivezetőkkel megmászta a Jég-völgyi-csúcsot a Jég-völgyi-csorba felől. Ez volt e csúcs második megmászása. 1873. január 15-én Gelhof Jakab hegyivezetővel feljutott a Nagyszalóki-csúcsra. Az út nem volt nehéz, havas lejtőn vezetett, de mégis ez volt az első téli tátrai csúcsmászás. Sílécet nem használtak, mivel ez akkor még ismeretlen volt a Tátrában. 1853–1886 között tizenkilenszer volt a Tengerszem-csúcson, utoljára 1886. augusztus 29-én, 66 éves korában. Több tátrai turista és utazó, köztük Déchy Mór, élt az ő tanácsaival és útmutatásaival.

Írásai szerkesztés

1869–1883 között németül és magyarul több tátrai témájú cikket publikált. Leírta az 1840-es Tengerszem-csúcs túráját is: A Tengerszem-csúcs első megmászása vagyis inkább felfedezése. (Tátravidék 1, 1883., 13. és 15. szám.)

Emlékezete szerkesztés

1891-ben a Tengerszem-csúcson emlékére egy márványtáblát helyeztek el Blásy Ede emlékére felirattal, de a táblát 1892-ben összetörték. Neve néhány helynévben azonban megis megmaradt: Blásy-horhos, Blásy-völgy. A Felkai-völgyben 1871-ben általa épített menedékházat 1873-ban elsöpörte a Gránát-falról lezúduló lavina, ám a ház alapja ma is látható.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Tátraturista, Bejegyezte:: 200 éve született Blásy Ede, a Tengerszem-csúcs első ismert megmászója (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2021. július 13.)

Források szerkesztés

  • Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest, 1941, 28. o.