Brač
A Horvátországhoz tartozó Brač (magyarul: Brács,[2] ča horvátul Broc) 396 km² területével az Adriai-tenger harmadik legnagyobb, 778 méter magas Vidova gorájával pedig legmagasabb szigete. Erről a magaslatról tiszta időben az egész dalmát szigetvilágot belátni: elöl a keskeny és hosszúkás Hvar sziget, mögötte pedig határozottan kiemelkedik az Adriából a Vis sziget.
| Brač | |
 | |
| Ország | Horvátország |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 14 434 fő (2011)[1] |
| Terület | 396 km² |
| Tengerszint feletti magasság | 780 m |
| Legmagasabb pont | Vidova gora |
| Időzóna | közép-európai idő |
| Elhelyezkedése | |
 Brač
Pozíció Horvátország térképén
| |
 é. sz. 43° 18′ 40″, k. h. 16° 39′ 56″Koordináták: é. sz. 43° 18′ 40″, k. h. 16° 39′ 56″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Brač témájú médiaállományokat. | |
_8315.jpg)
Fekvése szerkesztés
Az Adriai-tengerben, Splittől délre fekvő sziget.
Földrajza szerkesztés
A közel tizenötezer lakosú sziget déli oldala meredek, sok sziklaszirttel szabdaltan érintkezik a tengerrel. Északi oldala viszont enyhén emelkedő a sziget belseje irányába, úgy 6-700 méteres magasságig. Legmagasabb pontja a 778 méter magas Vidova Gora.
Éghajlata szerkesztés
A sziget klímája mediterrán. A téli hőmérséklet 9 °C körül mozog, míg nyáron az átlaghőmérséklet 25 °C.
Történelme szerkesztés
Első lakói az illírek voltak, akik a itt a sziget északi partjának közelében, a mai Skrip helyén emeltek erődítményt. Fő megélhetési forrásuk a szarvasmarha-tenyészet volt.
Később a rómaiak telepedtek meg itt, akik már a sziget kőfejtőjét is használatba vették. A rómaiak után Bizánc vette birtokba, de közben a gótok is feldúlták, majd a salonai menekülők és a neretvánok telepedtek le a szigeten.
1102-ben Könyves Kálmán uralmát ismerte el a sziget, majd a velenceiek és a magyar-horvát királyok váltották egymást egészen a 15. századig. II. András a szigetet a Krk-i Frangepán családnak adományozta.
1420-tól közel négy évszázadon át a velenceiek uralma alatt volt 1797-ig.
Velence bukása után a Habsburg Birodalom foglalta el a szigetet. 1806-ban orosz cári hadak érkeztek a szigetre.
Az oroszok után a Napóleon francia császár birodalmához tartozott a sziget 1814-ig, majd ismét osztrák kézre került. 1823-ban került horvát fennhatóság alá (ennek révén a Magyar Királyság részévé vált). Az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége és széthullása nyomán 1918. december 1-jén az újonnan szerveződött állam, a Szerb–horvát–szlovén Királyság, majd Jugoszlávia részévé vált. 1991 óta a függetlenségét kivívott Horvát Köztársasághoz tartozik.
A sziget tengerparti részén az állandó kalóztámadások, valamint a sziget belsejének termékeny földjei miatt a tengerpart közelében hosszú ideig nem is épült település.
Mezőgazdasága, ipara szerkesztés
A sziget belsejében levő medence köves, nehéz munkával megművelt talaján a helyi lakosság mezőgazdasággal foglalkozik. Híres gyümölcstermesztéséről is; (füge, mandula, szentjánoskenyér), valamint boráról: itt készül a híres vugava.
A sziget nagy levendulamezői évente jelentős mennyiségű illóolajat adnak.
Halászata is fejlett, több halkonzervgyár is működik a szigeten.
A sziget mészkövének, és márványbányáinak hírére pedig az Adria palotáin, templomain kívül, mint például a spliti Diocletianus palota, vagy Olaszország sok műemléke, vagy Velence palotái, vagy a washingtoni Fehér Ház is emlékeztetnek.
Települések szerkesztés
A sziget települései:
Híres emberek a szigetről szerkesztés
- Vladimir Nazor, író (1876-1949)
- Branislav Dešković, szobrász (1883-1939)
- Dasen Vrsalović, régész (1928-1981)
- Ida Stipčić Jakšić, divattervező
- Žan Jakopač, énekes
- Ivica Jakšić – Puko művész
Források szerkesztés
További információk szerkesztés
Irodalom szerkesztés
- Bács Gyula: A jugoszláv tengerpart (Panoráma, 1981) ISBN 963-243-220-7
