A gyakorló buddhisták pontos számát országonként meghatározni nagyon nehéz. A keleti vallások, mint például a buddhizmus is, gyakran keverednek olyan helyi vallásokkal, mint az animizmus, a kínai népi vallás, a konfucianizmus, a sintó és a taoizmus.[9][10][11][12][13][14][15] Az emberek kis hányada dönt úgy, hogy formálisan is menedéket vegyen. Sokan hétköznapi módon gyakorolják csupán a buddhizmust, esetenként keveredve más kapcsolódó vallásokkal. Főként Kelet-Ázsiában van ez így, ahol a buddhizmust már régóta gyakorolják a taoizmus és konfucianizmus mellett egy ún. „Hármas vallásba” vagy „Nagy vallásba” összegyúrva.[16]

A buddhizmus kulturális és névleges követőinek a százaléka a hozzá kapcsolódó vallásokkal együtt (a legmagasabb becslési értékek szerint).[1][2][3][4][5][6][7][8]
A formális és gyakorló buddhisták százaléka a regisztrált követők tekintetében (a legalacsonyabb becslési érték szerint).

A világon élő buddhisták számának becslése nagyban eltér a különböző rendelkezésre álló források szerint.[17] Az eredmény 350 és 500 millió között van.[18][19][20][21][22] Azonban a pontos becslés nagyon nehéz, hiszen sokan nem rendelkeznek semmiféle tagsággal vagy nem látogatnak nyilvános szertartásokat.[23]

A buddhista követők szerint azért is nehéz jól becslést adni sok ázsiai országban, mert a nemzeti, gyakran kommunista kormányok ellenségesek a vallással szemben. Ezekben az országokban a kormány vagy aluljelenti vagy egyenesen letagadja a vallások követőit, ezért gyakori az alulbecslés. Ilyen nehézségekkel kerül szembe a számláló Kína és Észak-Korea esetében. Hasonló történelmi problémák tetéződnek az infrastruktúra gyengeségeivel Laoszban és Vietnamban, ahol még nehezebb az összeszámolás.[8][24][25] A legtöbb buddhista Ázsiában él.

Országonként szerkesztés

Buddhizmus országonként
Régió Ország vagy terület Népesség (2007E) % Buddhista Összes buddhista
Közép-Ázsia   Afganisztán 31 889 923 0,2%[26] 63 780
Dél-Amerika   Argentína 40 301 927 0,1% [27] 40 302
Karib-térség   Aruba 100 018 1,2% (kb.)[28] 1200
Óceánia   Ausztrália 20 434 176 2,1% [29] 429 118
Közép-Európa   Ausztria 8 199 783 0,130% 10 660
Közel-Kelet   Bahrein 708 573 1% [30] 7086
Dél-Ázsia   Banglades 150 448 339 0,7% [31] 1 053 138
Nyugat-Európa   Belgium 10 392 226 0,29% [32] 31 177
Dél-Ázsia   Bhután 2 327 849 66%–75%[33] 1 536 380 – 1 745 888
Dél-Amerika   Bolívia 9 119 152 0,26% [34] 23 710
Balkán   Bosznia-Hercegovina 4 552 198 0,01% 455
Dél-Amerika   Brazília 190 010 647 0,13% [35] 247 014
Délkelet-Ázsia   Brunei 374 577 9,09% [36] 29 822
Kelet-Európa   Bulgária 7 322 858 0,015% (kb.) 1098
Dél-Amerika   Chile 16 284 741 0,04% [37][38] 6514
Közel-Kelet   Ciprus 788 457 1% 7885
Közép-Amerika   Costa Rica 4 133 884 2,34% [39] 96 733
Közép-Európa   Csehország 10 228 744 0,5% 51 144
Dél-Afrika   Dél-Afrika 43 997 828 0,1% [40] 43 998
Nyugat-Európa   Dánia 5 468 120 >0,5% [41] 20 000–25 000[41]
Karib-térség   Dominikai Közösség 72 386 0,25% [42] 181
Karib-térség   Dominikai Köztársaság 9 365 818 0,1% [43] 9366
Dél-Amerika   Ecuador 13 755 680 0,2% [44] 27 511
Közel-Kelet   Egyesült Arab Emírségek 4 444 011 5% [45] 222 201
Nyugat-Európa   Egyesült Királyság 60 776 238 0,3%[46] 152 000[46]
Észak-Amerika   Egyesült Államok 301 139 947 0,7%[47][48] 1 505 700 – 6 022 799
Észak-Afrika   Egyiptom <0,1% <10,000
Nyugat-Afrika   Elefántcsontpart 18 013 409 0,06% [49] 10 808
Kelet-Afrika   Eritrea 4 906 585 0,1% [50] 4907
Kelet-Európa   Észtország 1 315 912 0,4% [51] 5264
Óceánia   Fidzsi-szigetek 918 675 1% 9187
Nyugat-Európa   Finnország 5 238 460 0,1% [52] 5238
Nyugat-Európa   Franciaország 63 718 187 1,2% 764 618
Délkelet-Ázsia   Fülöp-szigetek 91 077 287 2,5% [53] 2 276 932
Nyugat-Afrika   Ghána 22 931 299 0,05% [54] 11 466
Balkán   Görögország 10 706 290 0,1% (becsült adat) 10 706
Kaukázus   Grúzia 4 646 003 0,1% (becsült adat)[55] 4646
Közép-Amerika   Guatemala 12 728 111 0,1% [56] 12 728
Nyugat-Afrika   Guinea 9 947 814 0,1% (becsült adat)[57] 9948
Dél-Amerika   Guyana 769 095 0,25% [58] 1923
Nyugat-Európa   Hollandia 16 570 613 0,105%[59] - 1%[60] 17 399 – 165 706
Közép-Amerika   Honduras 7 483 763 0,1% [61] 7484
Kelet-Ázsia   Hongkong 6 980 412 10,1%[62] - 90% [63] 705 022 – 6 282 371
Balkán   Horvátország 4 493 312 0,03% 1348
Dél-Ázsia   India 1 129 866 154 0,8%[64]- 3,25% [65] 12 248 969 – 37 913 134
Délkelet-Ázsia   Indonézia 234 693 997 1%[66] 2 346 940
Közel-Kelet   Irán 72 212 000 N/A N/A
Közel-Kelet   Izrael 6 426 679 0,1% [67] 6426
Nyugat-Európa   Izland 301 931 0,15% [68] 453
Nyugat-Európa   Írország 4 109 086 0,2% [69] 8218
Karib-térség   Jamaica 2 780 132 0,3% [70] 8340
Kelet-Ázsia   Japán 127 433 494 45%[71]-71% 57 061 994–91 000 000
Délkelet-Ázsia   Kambodzsa 13 995 904 95% [72] 13 296 109
Észak-Amerika   Kanada 33 390 141 1.0[73] 300 345
Közép-Ázsia   Kazahsztán 15 284 929 0,55% [74] 84 067
Közép-Ázsia   Kirgizisztán 5 284 149 0,35% [75] 18 495
Kelet-Ázsia   Kína 1 321 851 888 8%[76][77] – 21% [78][79] – 80% (becsült adat)[20][21] 105 748 151 – 277 588 896 – 1 057 481 510
Dél-Amerika   Kolumbia 44 379 598 0,01% [80] 4438
Kelet-Ázsia   Észak-Korea 23 301 725 64,5% (becsült adat)[81][82][83] 10 000[84] – 15 029 613
Kelet-Ázsia   Dél-Korea 49 044 790 22,8%[85][86][87][88][89] 11 427 436
Karib-térség   Kuba 11 394 043 0,25% [90] 28 485
Közel-Kelet   Kuvait 2 505 559 4% [91] 100 222
Délkelet-Ázsia   Laosz 6 521 998 67%[92] 4 369 739
Közép-Európa   Lengyelország 38 518 241 0,1% 38 518
Kelet-Európa   Lettország 2 259 810 0,004% [93] 90
Közel-Kelet   Libanon 3 925 502 0,1% [94] 3926
Nyugat-Afrika   Libéria 3 195 931 0,1% [95] 3196
Észak-Afrika   Líbia 6 036 914 0,3% [96] 18 120
Nyugat-Európa   Liechtenstein 34 247 0,22% [97] 75
Észak-Európa   Litvánia
Kelet-Afrika   Madagaszkár 19 448 815 0,1% [98] 19 449
Közép-Európa   Magyarország 9 956 108 0,05% 5223[99]
Délkelet-Ázsia   Malajzia 24 821 286 22% [100] 5 460 683
Dél-Ázsia   Maldív-szigetek 369 031 0,45% [101] 1661
Kelet-Afrika   Mauritius 1 250 882 2,5% [102] 31 272
Közép-Amerika   Mexikó 108 700 891 0,1% (becsült adat)[103] 108 701
Délkelet-Ázsia   Burma 47 373 958 90% [104] 42 636 562
Közép-Ázsia   Mongólia 2 951 786 50%[105] – 94%[106] 1 475 893 – 2 774 679
Dél-Afrika   Namíbia 2 055 080 0,1% [107] 2055
Dél-Ázsia   Nepál 28 901 790 11% [108] 3 179 197
Nyugat-Európa   Németország 82 400 996 1% 824 001
Közép-Amerika   Nicaragua 5 675 356 0,1% [109] 5675
Nyugat-Európa   Norvégia 4 627 926 0,42% [110] 19 437
Nyugat-Európa   Olaszország 58 147 733 0,2% [111][112][113] 116 295
Közel-Kelet   Oman 3 204 897 1% [114] 32 049
Kelet-Európa   Oroszország 141 377 752 0,75%[115] – 1,1% – 1,45%[116] 1 060 333 – 1 555 155 – 2 049 977
Dél-Ázsia   Pakisztán 164 741 924 0,1% [117] 164 742
Közép-Amerika   Panama 3 242 173 2,1% [118] 68 086
Dél-Amerika   Paraguay 6 669 086 0,5% [119] 33 345
Dél-Amerika   Peru 28 674 757 0,31% [120] 88 892
Nyugat-Európa   Portugália 10 642 836 0,18% 20 000
Kelet-Európa   Románia 22 276 056 0,01% (becsült adat)[121] 2228
Dél-Amerika   Salvador 6 948 073 0,03% [122] 2084
Nyugat-Európa   Spanyolország 40 448 191 0,025% [123] - 0,5% - 0,75% 10 112 – 200 000 – 300 000[124]
Dél-Ázsia   Srí Lanka 20 926 315 70% [125] 14 648 421
Nyugat-Európa   Svájc 7 554 661 0,29% [126] 21 909
Nyugat-Európa   Svédország 9 031 088 0,2% [127] 18 062
Közel-Kelet   Szaúd-Arábia 27 601 038 1,5% [128] 414 016
Nyugat-Afrika   Szenegál 12 521 851 0,01% 1252
Balkán   Szerbia 10 150 265 0,01% (becsült adat) 1015
Délkelet-Ázsia   Szingapúr 4 553 009 42,5%[129] 51% [130] - 61,1% [131] 1 935 029 – 2 322 035 – 2 781 888
Közép-Európa   Szlovákia 5 447 502 0,1% [132] 5447
Közép-Európa   Szlovénia 2 009 245 0,075% (becsült adat) 1500
Délkelet-Ázsia   Thaiföld 65 068 149 95% [133] 61 814 742
Közel-Kelet   Törökország 71 158 647 0,1% [134] 71 159
Közép-Ázsia   Türkmenisztán 5 097 028 0,1% [135] 50 970
Kelet-Európa   Ukrajna 46 299 862 0,1% (kb.)[93] 46 300
Dél-Amerika   Uruguay 3 460 607 0,1% [136] 3461
Óceánia   Új-Zéland 4 115 771 1,2% [137] 49 389
Közép-Ázsia   Üzbegisztán 27 780 059 0,2% [138] 55 560
Dél-Amerika   Venezuela 26 023 528 0,2% [139] 52 047
Délkelet-Ázsia   Vietnám 85 262 356 16%[140] – >50%[141] – 85% (becsült adat)[142] 13 641 977 – >42 631 178 – 72 473 003

Régiók szerint szerkesztés

A fenti számok felhasználásával lettek számolva az adatok.

Buddhizmus Afrikában
Régió Teljes népesség Buddhisták Buddhisták %-a Az összes buddhista %-a
Közép-Afrika 88 166 923 0 0% 0%
Kelet-Afrika 202 711 873 40,454 0,019%
Észak-Afrika 211 584 604 0 0% 0%
Dél-Afrika 143 871 660 77 127 0,035%
Nyugat-Afrika 280 965 354 0 0% 0%
Összesen 927 300 414 117 581 0,012%
Buddhizmus Ázsiában
Régió Teljes népesség Buddhisták Buddhisták %-a Az összes buddhista %-a
Közép-Ázsia 95 398 532 2 879 280 3,018%
Kelet-Ázsia 1 585 083 298 467 848 179 – 1 247 740 793 29,515%–78,717%
Közép-Ázsia 285 194 911 585 025 0,205%
Dél-Ázsia 1 491 019 011 38 601 550 2,588%
Délkelet-Ázsia 592 738 430 214 723 860 36,226%
Összesen 4 049 434 182 726 336 585 – 1 506 229 199 17,936%–37,196%
Buddhizmus Európában
Régió Teljes népesség Buddhisták Buddhisták %-a Az összes buddhista %-a
Balkán 67 379 383 101 070 0,15%
Közép-Európa 77 052 660 2 912 591 3,78%
Kelet-Európa 212 144 987 387 165 1,825%
Nyugat-Európa 389 933 160 20 666 457 5,3%
Összesen 746 510 190 24 067 283 3,223%
Buddhizmus Amerikában
Régió Teljes népesség Buddhisták Buddhisták %-a Az összes buddhista %-a
Karib-térség 24 683 536 43 498 0,176%
Közép-Amerika 44 030 092 152 228 0,345%
Észak-Amerika 462 382 674 7 241 845 1,566%
Dél-Amerika 384 863 028 499 020 0,129%
Összesen 915 959 330 7 936 420 0,866%
Buddhizmus Óceániában
Régió Teljes népesség Buddhisták Buddhisták %-a Az összes buddhista %-a
Óceánia 32 021 885 542 920 1,695%

Jegyzetek szerkesztés

  1. National Geographic
  2. Oproject
  3. Maps of War- History of Religion
  4. Thing Quest. [2013. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 31.)
  5. Wads Worth
  6. Worth - Religions in Asia[halott link]
  7. Britannica
  8. a b The Range of Religious Freedom. [2011. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 20.)
  9. Chinese Cultural Studies: The Spirits of Chinese Religion. [2011. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. december 3.)
  10. Windows on Asia - Chinese Religions. [2009. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 14.)
  11. Religions and Beliefs in China
  12. SACU Religion in China. [2014. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  13. Index-China Chinese Philosophies and religions. [2010. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 20.)
  14. AskAsia - Buddhism in China
  15. BUDDHISM AND ITS SPREAD ALONG THE SILK ROAD. [2011. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 20.)
  16. "Counting the Buddhist World Fairly," by Dr. Alex Smith
  17. U.S. State Department's International Religious Freedom Report 2004; Adherents.com; Garfinkel, Perry. “Buddha Rising.” National Geographic DEC. 2005:88 - 109.; The CIA World Factbook Archiválva 2010. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  18. Gary Gach. The Complete Idiot's Guide to Understanding Buddhism. Alpha, 2004. ISBN 1592572774.
  19. books.google.com - The Complete Idiot's Guide to Understanding Buddhism, by Gary Gach
  20. a b Buddhists in the world. [2016. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  21. a b BBC Vietnamese - Tây Tạng một cái nhìn toàn cục Emphazide (the fifth text paragraph): Trong một bài mới đây trên Newsweek, tác giả Christian Caryl cùng cộng tác viên từ Ấn Độ, Đài Loan và Trung Quốc đã cho rằng 'từ tôn giáo kêu gọi hòa bình', với chừng 1,5 tỉ người Phật giáo đang thành 'một phong trào chính trị và xã hội' ở châu Á.
  22. adherents.com. [2008. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  23. U.S. Department of States - International Religious Freedom Report 2006: China (includes Tibet, Hong Kong, and Macau). [2010. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  24. openDemocracy.net. [2009. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 21.)
  25. Center for Religious Freedom - Survey Files. [2012. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 20.)
  26. http://encyclopedia.jrank.org/PAS_PER/HINDKI.html Archiválva 2010. augusztus 11-i dátummal a Wayback Machine-ben Encyclopædia Britannica Eleventh Edition
  27. religiousfreedom.lib.virginia.edu[halott link]
  28. The World Factbook. [2011. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  29. state.gov
  30. state.gov
  31. banbeis.gov.bd. [2011. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 6.)
  32. religiousintelligence.co.uk
  33. state.gov
  34. religiousintelligence.co.uk
  35. ibge.gov.br
  36. religiousintelligence.co.uk. [2008. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 22.)
  37. religiousintelligence.co.uk
  38. International Religious Freedom Report 2006 - Chile
  39. religiousintelligence.co.uk. [2008. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 1.)
  40. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2011. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  41. a b Journal of Global Buddhizmus, Article by Jørn Borup, Department of Study of Religion at University of Aarhus, Denmark. 2008, based on research from 2005[halott link], "There are about 20,000 Buddhists in Denmark." 0,5% of 5.5 million would be 27,500.
  42. religiousintelligence.co.uk. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 4.)
  43. religiousintelligence.co.uk, religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2008. június 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
  44. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2008. július 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, religiousintelligence.co.uk
  45. state.gov Archiválva 2009. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, religiousintelligence.co.uk
  46. a b Religion In Britain, 2001
  47. American Religious Identification Survey, 2001. [2006. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  48. CIA The World Factbook - United States of America
  49. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  50. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  51. state.gov
  52. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2008. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)
  53. Buddhist Tourism - Buddhizmus in Philippines. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  54. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  55. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  56. religiousintelligence.co.uk
  57. state.gov
  58. religiousintelligence.co.uk
  59. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  60. adherents.com. [2017. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  61. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2008. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 1.)
  62. International Religious Freedom Report 2007 - Hong Kong
  63. The World Factbook Archiválva 2009. május 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, [1], [2][3], [4]
  64. Indian Census
  65. 35 million Buddhists in India (2008). [2008. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  66. depag.go.id. [2007. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. október 2.)
  67. state.gov. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  68. religiousintelligence.co.uk
  69. beyond2020.cso.ie. [2008. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)
  70. religiousintelligence.co.uk, religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2009. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  71. Michael Martin - The Cambridge companion to atheism, 2007, Cambridge University Press, isbn=9780521842709
  72. The World Factbook. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  73. Archivált másolat. [2018. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  74. religiousintelligence.co.uk
  75. religiousintelligence.co.uk
  76. The World Factbook. [2016. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  77. state.gov. [2010. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  78. BBC News - Survey finds 300m China believers
  79. chinadaily.com.cn
  80. religiousintelligence.co.uk. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 4.)
  81. The CIA World Factbook Archiválva 2015. július 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, state.gov
  82. Every Culture - Culture of NORTH KOREA
  83. CIA The World Factbook -- North Korea. [2015. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  84. state.gov
  85. state.gov
  86. state.gov
  87. About Korea - Religion. [2010. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  88. Every Culture - South Koreans
  89. Every Culture - Culture of SOUTH KOREA
  90. religiousintelligence.co.uk. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 4.)
  91. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  92. Archivált másolat. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  93. a b state.gov
  94. dailystar.com.lb Archiválva 2011. március 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, state.gov Archiválva 2009. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
  95. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  96. religiousintelligence.co.uk, http://religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2007. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, state.gov Archiválva 2006. szeptember 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  97. state.gov
  98. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2007. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, religiousintelligence.co.uk
  99. Population by religion, denomination, religious community, etc., main age groups and sex. [2019. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  100. [5], state.gov
  101. religiousintelligence.co.uk
  102. adherents.com/adhloc/Wh_202.html. [2017. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  103. The CIA World Factbook. [2018. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  104. buddhanet.net, The CIA World Factbook Archiválva 2010. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
  105. The CIA World Factbook. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  106. state.gov, state.gov
  107. state.gov
  108. state.gov Archiválva 2009. július 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, The CIA World Factbook Archiválva 2010. december 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  109. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2006. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 6.)
  110. norway.lk[halott link]
  111. Unione Buddhista Italiana - UBI: L'Ente[halott link]
  112. SGI-ITALIA.ORG: L'Istituto Buddista Italiano Soka Gakkai. [2008. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 16.)
  113. Archivált másolat. [2008. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 19.)
  114. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2007. november 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, religiousintelligence.co.uk
  115. religiousintelligence.co.uk
  116. state.gov
  117. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2008. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)
  118. religiousintelligence.co.uk
  119. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2008. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 8.)
  120. religiousintelligence.co.uk
  121. state.gov
  122. religiousintelligence.co.uk. [2008. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 1.)
  123. state.gov
  124. El 7% de los fieles profesan una fe que no es la católica
  125. state.gov Archiválva 2009. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, The CIA World Factbook Archiválva 2018. január 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  126. state.gov
  127. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  128. state.gov
  129. CIA Factbook - Singapore. [2018. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  130. www.state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  131. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2008. június 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, state.gov
  132. state.gov
  133. The CIA World Factbook. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  134. religiousfreedom.lib.virginia.edu. [2007. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 4.)
  135. state.gov
  136. state.gov
  137. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2008. június 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, state.gov Archiválva 2009. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
  138. religiousfreedom.lib.virginia.edu Archiválva 2012. szeptember 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, religiousintelligence.co.uk
  139. religiousintelligence.co.uk
  140. vietnamembassy.us
  141. state.gov. [2009. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 6.)
  142. state.gov, mtholyoke.edu Archiválva 2017. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés