César-díjak 2018

43. César-díj átadó ünnepség

A 43. César-díj átadó ünnepségre, amelyen a 2017-ben forgalomba hozott, s a francia filmes szakma képviselői által legjobbnak ítélt francia alkotásokat részesítették elismerésben, 2018. március 2-án került sor a párizsi Pleyel előadóteremben. Az ünnepség ceremóniamesterének Manu Payet színész, humoristát kérték fel.[1] Miután a 2017-es gála levezetésére felkért elnök, Roman Polański egy ellene folytatott feminista kampány miatt visszalépett, s nem helyettesítették, 2018-ban ismét jelöltek elnököt; az ünnepséget Vanessa Paradis színésznő nyitotta meg és ő adta át az alkotóknak a legjobb filmért járó trófeát.[2]

43. César-gála
Gála
HelyszínPleyel előadóterem, Párizs
 Franciaország
Dátum2018. március 2., péntek
ElnökVanessa Paradis
HázigazdaManu Payet
Időtartam3 óra
Előző gála
Következő gála
42. César-gála
44. César-gála
Hivatalos weboldal
http://www.academie-cinema.org

A Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia úgy döntött, hogy 2018-tól kiegészíti az elismerések sorát egy közönségdíjjal, melyet az az alkotás kap meg, amely az előző évben a legtöbb látogatót vonzotta a filmszínházakba. A Közönség César-díjának (César du public) elnevezett díjra külön jelölés nincs, azt automatikusan a legnagyobb nézőszámot produkáló film kapja.[3]

A díjátadó alkalmat adott arra, hogy olyan, a közelmúltban elhunyt francia művészekről emlékezzenek meg, mint Gisèle Casadesus, Jean Rochefort, Danielle Darrieux, Johnny Hallyday, vagy Jeanne Moreau, akinek az egész estélyt ajánlották, és akinek François Truffaut A menyasszony feketében volt című filmjének 1967-es forgatása alatt készült fényképe volt látható a rendezvény hivatalos plakátját is.[4]

Alain Terzian, a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia elnöke, február 26-án, a filmproducerek vacsoráján, melynek fénypontja a Daniel Toscan du Plantier-díj átadása volt, bejelentette, hogy „a César-gála idején mindannyian fehér szalagot viselünk a nők elleni erőszak ellen tiltakozva”.[5]

Jelölések és díjak szerkesztés

A díjra jelölt filmek, alkotók és szereplők végleges listáját, melyet az Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia (AATC) 4680 állandó, és mintegy 200 pártoló tagja 642 filmből és 2890 személyből állított össze,[6] 2018. január 31-én hozták ünnepélyes keretek között nyilvánosságra.[7][8] A február 5-én kezdődött második körös, végső szavazás levélben február 27-én, online szavazás esetében pedig március 2-án 16 órakor ért véget. Ezt követően számlálták össze a szavazatokat két jegyző jelenlétében, s készítették el a trófeák gravírozását.[6]

2018. február 10-én a díjra jelölt alkotó- és technikai művészeket a Fouquet's étteremben ebéden látták vendégül a Champs-Élysées-n, amelynek során megkapták a „hivatalos jelölési okiratot” és egy emlékeztetőt a díjazással kapcsolatban. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan, február 14. és 27. között minden jelölésben szereplő filmet levetítettek a nagyközönségnek a párizsi Le Balsac és Les 3 Luxembourg filmszínházakban – az akadémiai tagok részére ingyenesen. A díjátadó ünnepséget a Canal+ televíziós csatorna élőben, kódolatlan adás keretében közvetítette.[6]

A legtöbb jelölést (13-13) az 1990-es évek elején az AIDS terjedése, és a francia társadalom közönye ellen harcosan fellépő Act Up-Paris szervezet aktivistáiról szóló, 2017-ben cannes-i nagydíjas 120 dobbanás percenként című filmdráma, valamint Pierre Lemaitre Magyarországon is népszerű, Goncourt-díjas regényének adaptációja, a Viszontlátásra odafönt kapta. Őket az Eszeveszett esküvő című filmvígjáték (10 jelölés), és a világhírű sanzonénekes, Barbara életéről készült alkotás (9 jelölés) követte. A legjobb külföldi filmek jelöltjei között megtalálható a 2017-es többszörös Oscar- és Golden Globe- és BAFTA-díjas amerikai musical, a Kaliforniai álom, továbbá a 2018-as Oscar-jelölt amerikai-brit-francia-holland háborús film, a Dunkirk, valamint Ruben Östlund A négyzet és Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül című filmdrámája.[8]

A díjazás tekintetében a papírforma érvényesült: a lehetséges tizenhétből egy kivételével az összes nagyjátékfilm díját négy alkotás vitte el; a 120 dobbanás percenként hatot (legjobb film, legjobb mellékszereplő színész, legígéretesebb fiatal színész, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb vágás és legjobb filmzene), a Viszontlátásra odafönt ötöt (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb adaptáció, legjobb díszlet és legjobb jelmez), az elsőfilmnek számító Petit paysan hármat és a Barbara kettőt. A legnagyobb vesztese a díjkiosztónak az Eszeveszett esküvő lett, amely a tíz jelölésből egyetlen díjat sem tudott megszerezni. A legjobb külföldi filmnek járó szobrocskát Andrej Zvjagincev Szeretet nélkül című filmdrámája érdemelte ki.

Az Akadémia vezetésének döntése alapján a tiszteletbeli Césart 2018-ban életműve elismeréseként Penélope Cruz Oscar-díjas spanyol színésznő érdemelte ki, akinek a trófeát egykori felfedezője, a sztárrendező Pedro Almodóvar adta át.[9]

Az újonnan létrehozott közönségdíjért Dany Boon vehetett át egy César-szobrocskát akció-filmvígjátéka, a RAID – A törvény nemében rendezőjeként.

Díjak Jelöltek
Legjobb film
Legjobb rendező
Legjobb színésznő
Legjobb színész
Legjobb mellékszereplő színésznő
Legjobb mellékszereplő színész
Legígéretesebb fiatal színésznő
Legígéretesebb fiatal színész
Legjobb operatőr
Legjobb vágás
Legjobb eredeti forgatókönyv
Legjobb adaptáció
Legjobb filmzene
Legjobb hang
  • Olivier Mauvezin, Nicolas Moreau és Stéphane Thiébault – Barbara (Barbara)
    • Julien Sicart, Valérie de Loof és Jean-Pierre Laforce – 120 dobbanás percenként (120 battements par minute)
    • Pascal Armant, Sélim Azzazi és Jean-Paul Hurier – Eszeveszett esküvő (Le sens de la fête)
    • Mathieu Descamps, Séverin Favriau és Stéphane Thiébault – Nyers (Grave)
    • Jean Minondo, Gurwal Coïc-Gallas, Cyril Holtz és Damien Lazzerini – Viszontlátásra odafönt (Au revoir là-haut)
Legjobb díszlet
Legjobb jelmez
Legjobb elsőfilm
Legjobb animációs film
  • A csúnya, gonosz róka és más mesék (Le Grand Méchant Renard et autres contes...), rendezte: Benjamin Renner és Patrick Imbert
    • Sahara, rendezte: Pierre Coré
    • Zombillénium, rendezte: Arthur de Pins et Alexis Ducord
legjobb animációs rövidfilm
  • Pépé le Morse, rendezte: Lucrèce Andreae
    • I Want Pluto To Be A Planet Again, rendezte: Marie Amachoukeli és Vladimir Mavounia-Kouka
    • Le jardin de minuit, rendezte: Benoît Chieux
    • Le futur sera chauve, rendezte: Paul Cabon
Legjobb dokumentumfilm
  • Nem vagyok a rabszolgád (I Am Not Your Negro), rendezte: Raoul Peck
    • Arcélek, útszélek (Visages, villages), rendezte: Agnès Varda és JR
    • 12 jours, rendezte: Raymond Depardon
    • À voix haute : La Force de la parole, rendezte: Stéphane de Freitas
    • Carré 35, rendezte: Éric Caravaca
Legjobb rövidfilm
  • Les Bigorneaux, rendezte: Alice Vidal
    • Debout Kinshasa !, rendezte: Sébastien Maître
    • Le Bleu, blanc rouge de mes cheveux, rendezte: Josza Anjembe
    • Les Misérables, rendezte: Ladj Ly
    • Marlon, rendezte: Jessica Palud
Legjobb külföldi film
A közönség César-díja RAID – A törvény nemében (Raid dingue), rendezte: Dany Boon
Tiszteletbeli César Penélope Cruz

Többszörös jelölések és elismerések szerkesztés

Jelölés Díj Cím
13 6 120 dobbanás percenként 120 battements par minute
13 5 Viszontlátásra odafönt Au revoir là-haut
10 0 Eszeveszett esküvő Le sens de la fête
9 2 Barbara Barbara
8 3    ––– Petit paysan
6 0 Nyers Grave
5 0    ––– Le Redoutable
4 0 A virradat ígérete La promesse de l'aube
4 0    ––– Les gardiennes
4 0 Lépésről lépésre Patients
3 1    ––– Le brio
2 0 Adelmanék titka Monsieur et Madame Adelman
2 0 Arcélek, útszélek Visages, villages
2 0 Egy fiatal nő Jeune femme

Jegyzetek szerkesztés

  1. César 2018 – házigazda
  2. A HuffPost információja
  3. Az Écran Noir információja
  4. César 2018 – plakát
  5. A Radio RTL Girls információja
  6. a b c César 2018 – Sajtódosszié
  7. César 2018 : derniers jours pour participer au projet César & Techniques (francia nyelven). Cinéma – Evènements. Linternaute.com, 2017. november 29. [2017. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 10.)
  8. a b César 2018 – Jelöltek listája
  9. Az AlloCiné információja
  10. a b Fabien Marsaud francia slam költő, rapper művészneve (rövidítve´: GCM)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz César-díjak 2018 témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés