Wikipédia

Carl-Heinrich von Stülpnagel

német katonatiszt, gyalogsági tábornok, a Hitler elleni összeesküvés résztvevője

Carl-Heinrich Rudolf Wilhelm von Stülpnagel (Berlin, 1886. január 2. – Plötzensee, 1944. augusztus 30.) nemesi származású német katonatiszt, 1939-től gyalogsági tábornok, a második világháborúban a Wehrmacht hadtest- majd hadseregparancsnoka a keleti fronton. 1942-től a megszállt Franciaország katonai kormányzója. Kapcsolatot tartott a katonai ellenállással, aktívan részt vett a Hitler elleni összeesküvésben, ennek kudarca után elfogták és kivégezték.[4]

Carl-Heinrich von Stülpnagel
Stülpnagel gyalogsági tábornok (1940)
Stülpnagel gyalogsági tábornok (1940)
Születési névCarl-Heinrich Rudolf Wilhelm von Stülpnagel
Született1886. január 2.[1][2][3]
Berlin
Meghalt1944. augusztus 30. (58 évesen)[1][2][3]
plötzenseei börtön
SírhelyFrankfurt am Main város temetője
Állampolgárságanémet
Rendfokozatagyalogsági tábornok
Csatái
Kitüntetései
  • Katonai Érdemkereszt III. osztálya
  • Német Ezüst Kereszt
  • A Vaskereszt Lovagkeresztje
  • Vaskereszt 1. osztálya
Halál okaakasztás
SzüleiHermann von Stülpnagel
IskoláiPrussian Military Academy
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl-Heinrich von Stülpnagel témájú médiaállományokat.

Élete szerkesztés

Származása szerkesztés

 

Ősi nemesi családok leszármazottjaként született Berlinben. Édesapja Hermann von Stülpnagel porosz altábornagy (1839–1912) volt. Az uckermarki porosz Stülpnagel család nevének első okleveles említése 1321-ből származik. Édesanyja Luise von der Tann-Rathsamhausen bárónő (1856–1907) volt, a von der Tann frankföldi-hesseni nemesi nemzetség sarja.[5]

Carl-Heinrich 1904-ben érettségizett a frankfurti Lessing Gimnáziumban, és ugyanezen év október 1-jén hadapródként (Fahnenjunker) szolgálatba lépett a 115. gárda-gyalogezrednél Darmstadtban. (Ezredét, az egykori 1. hesseni nagyhercegi gárdaezredet 1867-ben integrálták a porosz királyi hadseregbe). Tiszti vizsgáit 1905. május 18-án tette le, 1906. január 21-én hadnaggyá avatták. 1911. október 1. és 1914. június 30. között Berlinben elvégezte a Porosz Hadiakadémiát (Kriegsakademie). 1913-ban főhadnaggyá léptették elő.

Az első világháború éveiben szerkesztés

1914-ben, az első világháború kitörésekor Stülpnagel a 115. ezred 12. századának parancsnoka volt, egyben ezred-adjutáns. 1915. július 19-én századossá lépett elő.

 
Brandis kastély (1928)

1916. január 20-án megnősült. Helene von Pentz bárókisasszonyt (1889–1965), a nagybirtokos Friedrich von Pentz báró (1843–1902) és Marie von Steinmetz (1847–1924) leányát vette feleségül.[6] Az esküvőt a családi hitbizomány területén, a szászországi Brandis kastélyban tartották. A házaspárnak két gyermeke született, Joachim (1917–2004) jogász és Walter (1919–?) építészmérnök.[7]

A világháború végére Stülpnagel a nyugati fronton működő császári 18. hadosztály törzskari tisztjévé avanzsált.[8] Érdemeiért megkapta a Vaskereszt mindkét osztályát.[9]

A weimari köztársaság idején szerkesztés

A háború után a Reichswehrben szolgált. 1932 végén ezredesi rangot kapott, december 1-jével a Hadügyminisztérium (Reichswehrministerium) Idegen Hadseregek Ügyosztályának élére helyezték, Herbert Fischer ezredes utódjaként. Az ügyosztály a külföldi katonai hírszerzésért volt felelős.[4] 1935-ben Stülpnagel egy antibolsevista és antiszemita szellemű memorandumot írt.[10]

Az 1934 nyarán bekövetkezett ún. „Röhm-puccs” eseményeit látva Stülpnagel a nemzetiszocialista rendszer bírálójává vált. 1935. október 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, 1936-ban a Hadügyminisztérium Idegen Hadseregek Ügyosztálya vezetését átadta Kurt von Tippelskirch ezredesnek. Ugyanezen év október 6-án kinevezték a Wehrmacht újonnan felállított lübecki 30. gyalogos hadosztályának parancsnokává.[4] 1937. augusztus 27-én altábornaggyá lépett elő. 1938 februárjától 1940 májusáig a haderő-vezérkarában főszállásmesteri (Oberquartiermeister) beosztásban dolgozott, e minőségében Franz Halder vezérkari főnök helyettese volt és felügyelte a haderő logisztikai feladatait. Közben, 1939. április 20-án gyalogsági tábornokká léptették elő.

Náciellenessége erősödött Hitler 1938-as önkényes intézkedései miatt. A Blomberg–Fritsch-válság (Werner von Blomberg tábornagy, hadügyminiszter, Wehrmacht-főparancsnok és Werner von Fritsch vezérőrnagy, szárazföldi hadsereg-parancsnok Hitler általi leváltása) és az 1938-as Szudéta-válság (Csehszlovákia német többségű körzeteinek elfoglalása) után Stülpnagel felvette a kapcsolatot a konzervatív arisztokrata tisztek titkos náciellenes mozgalmával, a Schwarze Kapellével. Részt vett az ún. szeptemberi összeesküvés(wd) tervezésében.[4] (A Hitler megbuktatására szőtt terv a müncheni egyezmény politikai sikere miatt kivihetetlenné vált, nem valósult meg). A hadsereg vezérkarában szolgáló Stülpnagel még 1939–40 telén is Hitler elszánt és nyílt bírálói közé tartozott.

A második világháborúban szerkesztés

 
Stülpnagel tábornok a megszállt Lengyelországban (1941)

1940 kora nyarán, a franciaországi hadjárat második szakaszában Stülpnagel egy időre átvette a Wehrmacht II. hadtestjének parancsnokságát. A júniusi fegyverszünet megkötése után a Wiesbadenben felállított német–francia fegyverszüneti bizottság elnöke lett, 1940 decemberéig.

Ezután a szovjet frontra került. A Wehrmacht Déli Hadseregcsoportja (Heeresgruppe Süd) kötelékében működő 17. hadsereg élére állították, az ukrajnai frontszakaszon. Vezénylő tábornokként Lembergben tapasztalta az ukrán lakosság erőszakos zsidóellenes akcióit. 1941. június 28-án, miután a szovjet csapatok feladták a várost, pogrom kezdődött, ebbe a június 30-án beérkező Einsatzgruppe csoportok, sőt Hubert Lanz vezérőrnagy 1. hegyivadász-hadosztályának tagjai is bekapcsolódtak.

Stülpnagel tábornok személyes felelőssége vitatott. A fronttal együtt mozgó 17. hadsereg nem maradhatott le az előttük-mellettük haladó 1. harckocsizó hadseregtől (1. Panzerarmee). A tábornok ezért még Lemberg bevétele előtt megbízta Ludwig Kübler altábornagyot, a XXXXIX. hegyivadász hadtest parancsnokát, hogy az elfoglalt városban állítsa helyre a közrendet és biztonságot. Kübler tábornok a fronton ténykedő Stülpnagel helyetteseként biztosította Lemberget. Az általa kinevezett városparancsnok, Karl Wintergerst ezredes azonban ahelyett, hogy a pogromot karhatalom bevetésével megfékezte volna, a szovjet börtönökben talált legyilkolt ukránok tetemeinek közszemlére tételével még olajat öntött a tűzre.[11]

Stülpnagel hadseregparancsnoki felelősségét a Reichssicherheitshauptamt 1944. június 2-án kiadott, UdSSR-10. számú jelentésének egyik megállapítására alapozzák: „Az AOK-17 (azaz a 17. hadsereg főparancsnoksága) mozgósította a frissen elfoglalt területek zsidóellenes és antikommunista beállítottságú lengyel lakosságát, hogy vegyen részt a tisztogató akciókban.”[12]

Más történész rámutat, hogy a szöveg szó szerinti átvétel a Reinhard Heydrich által az Einsatzgruppen részére kiadott 1. számú (1940. június 29-i keltű) és 2. számú (július 1-i keltű) bevetési parancsaiból. A frontcsapatokkal együtt gyorsan előre mozgó Stülpnagel személyének és a front mögötti eseményeknek oksági összekötését kétségesnek tartják, valószínűsítik, hogy a Reichssicherheitshauptamt jelentése megtörtént tényekként ismételte meg Heydrich parancsait.[13]

Stülpnagel személyi felelőssége inkább olyan parancsok miatt állapítható meg, melyeket törzsének tagjai adtak ki, az ő jóváhagyó aláírásával. Ilyenek: „Szabotázsakciók esetén elsősorban a lakosság zsidó és kommunista tagjai legyenek felelősségre vonva.” „Szabotázsakciókért és bandák szervezéséért legfőképpen a zsidó komszomolistákat kell felelősnek tekinteni.[9] 1941. augusztus 12-én „A bolsevizmus helyzete és befolyása” címmel feljegyzést küldött a haderő-főparancsnokságnak, amelyben bírálta Gerd von Rundstedt tábornagynak, a Déli Hadseregcsoport parancsnokának módszereit. A szöveg záró passzusa miatt későbbi bírálói „döntően antiszemitának” sorolták be.[14] Más elemzők azt emelik ki, hogy Stülpnagel erőszakos intézkedések helyett a népcsoportok oktatását és helyzetük javítását javasolta, a bolsevizmus befolyásának gyengítésére.[15] A Déli Hadseregcsoport parancsnokát nyíltan bíráló feljegyzés kockázatos fogadtatását Stülpnagel egy lojális lezárással (a későbbi kommunista újságírásban „vörös faroknak” megfelelő „rendszerhű” befejezéssel) kívánta lebiztosítani.[16]

Hadseregparancsnoki sikereiért Stülpnagel tábornok 1941. augusztus 21-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét. Az elfoglalt keleti területeken alkalmazott módszerek miatt 1941. október 1-jén kérte felmentését a 17. hadsereg parancsnoki beosztásából. Lépését hivatalosan egészségi állapotával indokolta.

1942 februárjában kinevezték a megszállt Franciaország német katonai kormányzójává. E tisztségben 1940 óta működő elődjét, távoli rokonát, Otto von Stülpnagel tábornokot (1878–1948) váltotta. Továbbra is fenntartotta kapcsolatát a náciellenes ellenállási mozgalommal, összekötője Caesar von Hofacker repülő alezredes (1896–1944) volt.

Szerepe a Hitler elleni összeesküvésben szerkesztés

Stülpnagel tábornok meggyőződéssel hitte, hogy a nemzetiszocialista rendszer katasztrófába sodorja Németországot. Aktívan részt vett a Hitler elleni összeesküvés szervezésében. 1944. július 20-án, a Hitler elleni merénylet hírére Stülpnagel azonnal reagált. Előre kidolgozott terv szerint Párizsban és környékén sikeresen őrizetbe vétette a nemzetiszocialista rendszer kulcsembereit, az SS, az SD és a Gestapo vezetőit és ezek legfontosabb beosztottjait, csaknem 1200 főt. Megpróbálta rávenni Günther von Kluge tábornagyot, az OB West (Nyugati Főparancsnokság) vezetőjét, hogy jöjjön Párizsba és vegye át a hatalomátvétel irányítását, de sikertelenül. Július 20-án éjszaka, amikor odaért a merénylet kudarcának híre, von Kluge tábornagy leváltotta Stülpnagel tábornokot a beosztásából.

 
Emléktáblája apjának síremlékén, a frankfurti Központi temetőben.

Kivégzése szerkesztés

Az elvetélt merénylet másnapján, július 21-én Stülpnagelt Berlinbe rendelték, a Wehrmacht Zossen-Wünsdorfban székelő főparancsnokságára. Az utasítást kézhez véve megkísérelte főbe lőni magát, de elvétette, súlyosan megsebesült, mindkét szemére megvakult. A hadikórházban letartóztatták, és Berlinbe vitték. 1944. augusztus 30-án a német Népbíróság halálra ítélte, és még aznap a plötzensee-i börtönben felakasztották. Hasonló sorsra jutott Caesar von Hofacker alezredes is, Stülpnagel összekötője az egykori náciellenes mozgalomhoz.

Franciaország német katonai kormányzójává a kivégzett Stülpnagel helyére Karl Kitzinger repülőtábornokot (1886–1962) nevezték ki.

Emlékezete szerkesztés

Mivel holttestét nem találták meg, ezért Frankfurt am Main Központi temetőjében nyugvó édesapjának, Hermann von Stülpnagel altábornagynak síremlékére helyezték el Carl-Heinrich von Stülpnagel emléktábláját. A sírhelyet Frankfurt város magisztrátusa védett díszsírhellyé nyilvánította.

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b BnF források (francia nyelven)
  3. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b c d szerk.: Correlli Barnett: Hitler’s Generals (angol nyelven). Weidenfeld and Nicolson (1989). ISBN 0 297 79462 0 
  5. ↑ (1985) „Adelige Häuser”. Genealogisches Handbuch des Adels (GHdA)., Limburg/Lahn XVIII (A) (87), 429. o, Kiadó: Starke. ISSN 0435-2408.  
  6. ↑ Deutsche Biographie. Stülpnagel, Carl-Heinrich Rudolf Wilhelm von (német nyelven). deutsche-biographie.de. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  7. ↑ Deutsche Biographie. Stülpnagel, Walter von (német nyelven). deutsche-biographie.de. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)
  8. ↑ Ernst Klee. Das Personenlexikon zum Dritten Reich. Wer war was vor und nach 1945 (német nyelven). Frankfurt am Main: Fischer, 612. o. (2005). ISBN 978-3-596-16048-8 
  9. ↑ a b Johannes Hürter. Hitlers Heerführer. Die deutschen Oberbefehlshaber im Krieg gegen die Sowjetunion 1941/42, Online: a Verlag Walter de Gruyter honlapján (német nyelven), München: Oldenbourg, 572-667. o. (2007). ISBN 978-3-486-57982-6 
  10. ↑ (1990) „Memorandum by Carl-Heinrich von Stuelpnagel (1935)”. German Historical Institute London (GHIL) Bulletin 19902, London 12-14, 27. o, Kiadó: GHIL Library. ISSN 0269-8552.  
  11. ↑ Hannes Heer. „Blutige Ouvertüre. Lemberg, 30. Juni 1941: Mit dem Einmarsch der Wehrmachttruppen beginnt der Judenmord” (német nyelven). Die Zeit 2001 (26).  
  12. ↑ szerk.: Klaus-Michael Mallmann: Die „Ereignismeldungen UdSSR” 1941. Dokumente der Einsatzgruppen in der Sowjetunion (német nyelven). Darmstadt: WBG, 64–68. o. (2011) 
  13. ↑ Christian Streit.szerk.: Gerd R. Ueberschär: Angehörige des militärischen Widerstands und der Genozid an den Juden im Südabschnitt der Ostfront, NS-Verbrechen und der militärische Widerstand gegen Hitler (német nyelven). Darmstadt: Primus, 90–103. o. (2000) 
  14. ↑ Manfred Messerschmidt.szerk.: Gerd R. Ueberschär: Motive der militärischen Verschwörer gegen Hitler, NS-Verbrechen und der militärische Widerstand gegen Hitler (német nyelven). Darmstadt: Primus, 107–118. o. (2000) 
  15. ↑ Barbara Koehn. Carl-Heinrich von Stülpnagel. Offizier und Widerstandskämpfer. Eine Verteidigung. Zeitgeschichtliche Forschungen 34. (német nyelven). Berlin: Duncker & Humblot, 143. o. (2008). ISBN 978-3-428-12892-1 
  16. ↑ Gerhard Ringshausen. „Widerstand und Antisemitismus. Der Fall Carl-Heinrich von Stülpnagel” (német nyelven). Kirchliche Zeitgeschichte / Contemporary Church History 2014 (27), 144–162. o.  

Kapcsolódó információk szerkesztés

  • Carl-Heinrich von Stülpnagel. Katalog der Deutschen Nationalbibliothek (portal.dnb.de). (Hozzáférés: 2020. augusztus 27.)
  • Heinrich Bücheler. Carl-Heinrich von Stülpnagel, Soldat – Philosoph – Verschwörer (német nyelven). Berlin: Ullstein (1989). ISBN 3-550-07300-3 
  • Ernst Klee. Das Personenlexikon zum Dritten Reich, Wer war was vor und Nach 1945 (német nyelven). Frankfurt/Main: Fischer Verlag, 612. o. (2005). ISBN 978-3-596-16048-8 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Carl-Heinrich_von_Stülpnagel&oldid=26673997”