Csíky Csaba

magyar zeneszerző, orgonaművész, karnagy

Csíky Csaba (Kassa, 1944. október 26. –) zeneszerző, orgonaművész, karnagy, egyetemi oktató.

Csíky Csaba
Életrajzi adatok
Született1944. október 26. (79 éves)
Kassa
HázastársaBalázs Éva
GyermekeiCsíky Csengele
Pályafutás
Hangszerorgona
Tevékenységzeneszerző,
karnagy,
egyetemi oktató
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Csíky László Antal és Kalas Ilona házasságából született. Atyja zeneszerző, orgonaművész, karnagy volt. Csíky Csaba felsőfokú tanulmányokat a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán (1965), majd a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett (1972). Orgona tanulmányait Benedek Kálmán orgonaművész irányította.1965-től tanított a máramarosszigeti Zeneiskolában, 1970–1992 között a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház zenei vezetőjeként működött.

1992-től karnagy és orgonista lett a marosvásárhelyi Vártemplomban,1994-ben felkérték a Vártemplom Musica Humana női kamarakórusának vezetésére. 1998 és 2002 között a Nemzeti Színház magyar tagozatának zenei vezetője volt.

Közben sikerrel felvételizett a Gh. Dima zeneakadémia doktorátusi képzésére, és 2005-ben megvédte az Orgonaépítészet a mai Románia területén a XIX. században : Kolonics István (1826–1892) című doktori disszertációját. 2002-től a Művészeti Egyetem adjunktusa, zenei ismereteket, éneket tanított, majd 2005-től az egyetem zenetanári tagozatán előadótanár, oktatott témakörei: ellenpont, kamarazene és zeneesztétika. 2000-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanitóképző Főiskola ( a Károli Gáspár Református Egyetem kihelyezett tagozata) zenei tanszékvezetője. Oktatott témakörei: karvezetés, orgona.

Zeneszerzői munkássága a színpadi zene, filmzene, kórusművek és kísérőzene területén bontakozott ki. Orgonaművészként a hazai szereplések mellett hangversenyeket adott Svájcban, Olaszországban, Liechtensteinben, Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában, Spanyolországban, Lengyelországban és Magyarországon.

A Vártemplom Musica Humana női kamarakórussal 1999-ben Rómában Palestrina-fesztiváldíjat nyert, majd 2008-ban ezüstdiplomát a bécsi Franz Schubert kórusfesztiválon, 2011-ben a Riva del Garda-n különdiplomát, 2014-ben Vrnjacka Banjan (Szerbia) Díszoklevelet és ezüstdiplomát nyert, 2016 októberben kórusával részt vett a Toszkánai Nemzetközi Kórusfesztiválon, 2017 november 30- december 2 között a Budapesten rendezett 17. Adventi Nemzetközi Kórusfesztiválon, 2018 október 18-21 között a Krakkó-i Nemzetközi Kórusfesztiválon (MWS), 2019 november 10-14 Prágában az "ON STAGE in Prague" Nemzetközi Kórusfesztiválon. Zenei témájú írásait, kritikáit, esszéit erdélyi lapokban közli. Ezek egy része könyv formájában Opus 100 címen jelent meg. A Seprődi János Kórusszövetség szakmai és hírközlő folyóiratát Erdélyi Kórus, majd Kórus a Kárpát-medencében címmel szerkeszti 1997 óta. Társszerzője a Szabó Csaba erdélyi zeneszerző életéről és munkásságáról kiadott emlékkönyvnek, mely Üvegszilánkok között címmel jelent meg Budapesten, 2013-ban a Cellissimo kiadónál.[1]

Kutatási területe szerkesztés

Kolonics István erdélyi orgonaépítő munkásságának feltérképezése.

A doktori disszertáció internetes elérésének lehetősége: link: s.go.ro/kolonics

https://web.archive.org/web/20160304095214/https://storage.rcs-rds.ro/content/links/1c8eef53-badc-4876-99ed-d5a5aac0449e/files/get/Kolonics.pdf?path=

Családja szerkesztés

Felesége Balázs Éva színésznő, házasságukból Csengele nevű leányuk született, ő is színésznőnek tanult.

Kísérőzenéiből szerkesztés

Zenés játékok szerkesztés

  • Kéz kezet mos (Goethe);
  • Fordított világ (Marton Lili);
  • A fátyol titkai (Vörösmarty)
  • Apellész (Szemlér Ferenc);
  • Többsincs királyfi (Benedek Elek).
  • Szentivánéji álom (Shakespeare)
  • Ludas Matyi (Fazekas Mihály)(bábszínházi előadás)
  • Bajor - est (Nemes Levente előadóestje)
  • Gomolyka és Huncitusz varázsló (Kovács István) (bábszínházi előadás, ősbemutató 2011. május 10., Művészeti Egyetem, Bábstúdió)

Balázs Éva hanglemezen is kiadott előadó estjeinek zenéjét Csíky Csaba szerezte: Apáink arcán (Farkas Árpád); Anyám, anyám, édesanyám (székely népballadák).

Társasági tagság szerkesztés

  • Európai Protestáns Szabadegyetem;
  • Szabó Csaba Nemzetközi Társaság
  • Seprődi János Kórusszövetség
  • Magyar Egyházzene
  • Doktorok Kollégiuma
  • Romániai Hangszeres Szólisták (UCIMR)
  • Romániai Magyar Dalosszövetség

Díjak, elismerések szerkesztés

  • Országos 1. hely (táncjáték, 1976);
  • Zeneszerzői díj (1985);
  • Soros ösztöndíj, Orgona mesterkurzus (Győr, 1996).
  • A III. Református Világtalálkozó aranyérme és oklevele (1996)
  • Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára (2005)
  • Kodály Zoltán emlékdíj (2007).
  • Márkos Albert díj (2009).
  • Kiváló Oktatói Érdemoklevél (2011).
  • Díszoklevél. (2014) Szerbia. Vrnjacka Banja, Kórusfesztivál, INTERKULTUR
  • EMKE Értékteremtő díj (1921)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Az Új Élet lexikona 33. Szerkeszti Katona Szabó István. Új Élet 1971/21
  • László Bakk Anikó: Csíky Csaba válaszol. Új Élet 1989/20
  • XIV. egyházzenei fesztivál. Tiszta, nemes és felemelő gondolatokat ébreszt
  • Romániai magyar ki kicsoda : 1997. Nagyvárad, 1996. Csíky Csaba szócikkét lásd 128. p. ISBN 973 97980 0 4
  • Erdélyi magyar ki kicsoda. 2000.RMDSZ-SCRIPTA KIADÓ Cíky Csaba szócikkét lásd 144. old. ISBN 973-97980-4-7
  • Csíky Boldizsár: Nem csak orgonatörténet. Népújság/Múzsa 2007. március 24.
  • Iskola a magasban, iskola a mélyben. Marosvásárhely, 2010. Mentor Kiadó. (265-266. old.) ISBN 978-973-599-444-0
  • Járay Fekete Katalin - Molnár Tünde: Az orgona bűvöletében. Marosvásárhely, 2013. Garabontzia Kiadó (51. old.) ISBN 978-973-0-15745-1
  • Üvegszilánkok között. Szabó Csaba emlékkönyv.Cellissimo Bt., Budapest, 2013. (521. old.) ISBN 978-963-08-6025-3
  • Who is Who in Romania. 2013. VIII. 456.-old. Hübners Who is Who, Schveiz ISBN 978-3-7290-0125-1
  • Bodolai Gyöngyi : Ezüstdiplomát kapott a Musica Humana női kamarakórus. Népújság, 2014. október 25., LXVI évf. 246 sz.
  • Dancs Árpád: Az én színházam. DANCS ÁRPÁD Sepsiszentgyörgy 2020. 176.-old. ISBN 978-973-0-32740-3

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés