Csapat északi összetett az 1998. évi téli olimpiai játékokon

versenyszám a XVIII. téli olimpiai játékokon

Az 1998. évi téli olimpiai játékokon az északi összetett csapatversenyét február 19-én és 20-án rendezték Hakubában. A versenyt a norvég csapat nyerte meg. Magyar csapat nem vett részt a versenyszámban.

Csapat északi összetett
a XVIII. téli olimpián
Adatok
HelyszínHakuba
Dátumfebruár 1920.
Versenyzők44 résztvevő
11 nemzetből
Csapatok11
Érmesek
Aranyérem 
Ezüstérem 
Bronzérem 

 ← 19942002 → 

Eredmények szerkesztés

A csapatok versenyzői síugrásban normálsáncról két-két ugrást teljesítettek, a kapott pontszámokat csapatonként időhátrányokra számították át. 0,6 pont különbség 1 másodperc hátrányt jelentett. A 4 × 5 km-es sífutásban a csapatok első versenyzői az első helyezetthez viszonyított időhátrányok szerint rajtoltak, a célba érkezés sorrendje határozta meg a végeredményt.

A távolságadatok méterben, az időeredmények másodpercben értendők.

Síugrás, normálsánc szerkesztés

Hely. Nemzet 1. ugrás 2. ugrás Össz.
(pont)
Időhátrány
Táv. Pont Táv. Pont
1.   Finnország (FIN)
Jari Mantila
Hannu Manninen
Tapio Nurmela
Samppa Lajunen

88,0
88,5
84,5
86,5
437,5
112,5
113,0
103,0
109,0

91,0
90,0
86,0
94,5
468,5
119,0
116,0
107,5
126,0
906,0
231,5
229,0
210,5
235,0
2.   Ausztria (AUT)
Mario Stecher
Christoph Bieler
Felix Gottwald
Christoph Eugen

90,5
93,0
84,5
83,0
438,0
117,5
117,5
102,5
100,5

96,5
85,5
90,0
90,0
465,5
131,0
105,5
113,5
115,5
903,5
248,5
223,0
216,0
216,0
+0:04
3.   Norvégia (NOR)
Fred Børre Lundberg
Kenneth Braaten
Halldor Skard
Bjarte Engen Vik

87,0
90,0
87,5
94,5
462,0
109,5
116,5
110
126,0

87,0
77,5
89,0
95,5
439,0
110,0
87,5
112,5
129,0
901,0
219,5
204,0
222,5
255,0
+0:08
4.   Csehország (CZE)
Marek Fiurášek
Ladislav Rygl
Jan Matura
Milan Kučera

81,5
92,0
91,5
91,5
457,5
97,5
120,0
119,0
121,0

79,5
86,5
93,0
92,0
443,0
93,0
107,0
123,0
120,0
900,5
190,5
227,0
242,0
241,0
+0:09
5.   Japán (JPN)
Mori Szatosi
Tomii Gen
Ogivara Cugiharu
Ogivara Kendzsi

90,5
87,5
89,5
89,0
459,5
117,0
111,5
116,0
115,0

85,5
85,0
88,0
86,0
433,5
106,5
105,5
113,5
108,0
893,0
223,5
217,0
229,5
223,0
+0:21
6.   Franciaország (FRA)
Fabrice Guy
Nicolas Bal
Ludovic Roux
Sylvain Guillaume

90,5
87,5
89,5
89,0
459,5
117,0
111,5
116,0
115,0

85,5
85,0
88,0
86,0
433,5
106,5
105,5
113,5
108,0
893,0
223,5
217,0
229,5
223,0
+1:11
7.   Németország (GER)
Jens Deimel
Matthias Looß
Thorsten Schmitt
Ronny Ackermann

91,0
86,5
84,5
85,0
429,0
115,5
107,5
101,0
105,0

91,5
83,0
87,5
85,0
432,0
118,5
100,5
109,0
104,0
861,0
234,0
208,0
210,0
209,0
+1:15
8.   Oroszország (RUS)
Alekszej Fagyejev
Vlagyimir Liszenyin
Dmitrij Szinyicin
Valerij Sztoljarov

86,0
70,0
93,5
88,0
403,0
104,5
68,5
118,0
112,0

84,0
81,5
86,0
91,0
423,0
101,0
96,5
106,5
119,0
826,0
205,5
165,0
224,5
231,0
+2:13
9.   Egyesült Államok (USA)
Bill Demong
Tim Tetreault
Dave Jarrett
Todd Lodwick

87,5
83,0
84,5
91,0
404,0
79,0
102,0
104,0
119,0

84,0
81,0
83,5
87,0
403,0
96,5
95,0
101,0
110,5
807,0
175,5
197,0
205,0
229,5
+2:45
10.   Svájc (SUI)
Marco Zarucchi
Jean-Yves Cuendet
Urs Kunz
Andy Hartmann

81,5
82,5
78,5
89,5
402,5
97,0
100,5
89,0
116,0

79,0
79,5
80,5
89,5
394,5
92,0
93,0
95,0
114,5
797,0
189,0
193,5
184,0
230,5
+3:01
11.   Észtország (EST)
Tambet Pikkor
Ago Markvardt
Jens Salumäe
Magnar Freimuth

78,0
76,0
87,0
77,5
370,5
90,0
84,0
108,5
88,0

80,5
79,5
83,5
79,0
379,0
94,0
92,0
101,0
92,0
749,5
184,0
176,0
209,5
180,0
+4:21

4 × 5 km-es sífutás szerkesztés

Helyezés Nemzet Időh. Sífutás idő Sífutás hely. Összesítés
1  Arany   Norvégia (NOR)
Halldor Skard
Kenneth Braaten
Bjarte Engen Vik
Fred Børre Lundberg
+0:08 54:03,5
13:38,6
13:29,1
13:40,1
13:15,7
2. 54:11,5
2  Ezüst   Finnország (FIN)
Samppa Lajunen
Jari Mantila
Tapio Nurmela
Hannu Manninen
55:30,4
13:58,2
14:21,4
13:53,8
13:17,0
5. 55:30,4
3  Bronz   Franciaország (FRA)
Sylvain Guillaume
Nicolas Bal
Ludovic Roux
Fabrice Guy
+1:11 54:42,4
13:45,3
13:30,4
14:05,2
13:31,5
3. 55:53,4
4.   Ausztria (AUT)
Christoph Eugen
Christoph Bieler
Mario Stecher
Felix Gottwald
+0:04 56:00,6
14:13,6
14:51,9
13:42,3
13:12,8
8. 56:04,6
5.   Japán (JPN)
Ogivara Cugiharu
Mori Szatosi
Tomii Gen
Ogivara Kendzsi
+0:21 55:57,8
13:55,6
14:04,5
14:46,9
13:10,8
7. 56:18,8
6.   Németország (GER)
Matthias Looß
Ronny Ackermann
Thorsten Schmitt
Jens Deimel
+1:15 55:07,0
14:24,3
13:28,3
13:44,7
13:29,7
4. 56:22,0
7.   Svájc (SUI)
Marco Zarucchi
Andy Hartmann
Jean-Yves Cuendet
Urs Kunz
+3:01 53:40,6
13:33,6
13:33,3
13:41,8
12:51,9
1. 56:41,6
8.   Csehország (CZE)
Marek Fiurášek
Milan Kučera
Jan Matura
Ladislav Rygl
+0:09 56:55,7
14:50,5
13:27,6
15:19,3
13:18,3
10. 57:04,7
9.   Oroszország (RUS)
Vlagyimir Liszenyin
Valerij Sztoljarov
Alekszej Fagyejev
Dmitrij Szinyicin
+2:13 56:21,2
13:58,6
14:19,9
14:33,4
13:29,3
9. 58:34,2
10.   Egyesült Államok (USA)
Dave Jarrett
Tim Tetreault
Bill Demong
Todd Lodwick
+2:45 55:53,6
14:23,0
14:07,0
14:18,8
13:04,8
6. 58:38,6
11.   Észtország (EST)
Ago Markvardt
Jens Salumäe
Tambet Pikkor
Magnar Freimuth
+4:21 59:11,9
15:20,1
15:03,5
15:04,5
13:43,8
11. 1:03:32,9

Források szerkesztés