Csillagközi por
A világűr – bár a Földön előállítható legnagyobb vákuumnál is ritkább –, mégis gáz és por anyagot tartalmaz. Galaxisunkban, a Tejútrendszerben a csillagközi térben térfogategységenként többet, míg a galaxisok közötti térben kevesebbet.
A csillagközi por háromféle módon befolyásolja a csillagok áthaladó fényét: részben elnyeli és ezáltal gyengíti, másrészt elvörösíti a fényüket, harmadrészt kis mértékben polarizálja az áthaladó fényt.
Csillagközi por szerkesztés
A Tejútrendszer tömegének kb. 10%-át teszi ki a csillagközi gáz és por, kb. 1%-át a porszemcsék, melyek mérete 0,01–0,1 μm között van. Anyaguk szén, szilikát vagy vas, a hőmérséklettől függően víz-, szén- vagy szén-dioxid-jég köpennyel burkolva. Térbeli eloszlásuk nagyon egyenlőtlen: zömmel galaxisunk korongjában találhatók, azon belül is felhőkbe vagy kisebb, ún. globulákba tömörülve. Egyes sűrűbb felhők a látóirányunkba eső, távolabb levő csillagok fényét teljesen elnyelik, sötét alakzatot rajzolva az égboltra. Ezeket sötét ködnek nevezzük, legismertebb képviselőjük az Orion csillagképben található Lófej-köd.[1]
2016-ban a nemzetközi Cassini űrszonda a csillagközi por gyenge, de jól elkülöníthető nyomait észlelte, amik kétségkívül a Naprendszeren kívülről érkeztek.
A Cassini 2016-ban már 12 éve keringett a Szaturnusz bolygó körül. Elsősorban a gázóriást, annak holdjait és a gyűrűket vizsgálta. Ennek során milliószámra észlelt jégben gazdag porrészecskéket a Cosmic Dust Analyser-rel (=„kozmikus por vizsgáló” nevű műszer), amik túlnyomó része a jeges Enceladus holdról ered, továbbá a Szaturnusz külső gyűrűiből.
Az észlelt porban azonban 36 olyan nyomot találtak, amik a tudósok szerint a Naprendszeren kívüli eredetre utal. Az ilyen külső eredetű por nem ritka a Naprendszerben. Az 1990-es években a ESA/NASA Ulysses küldetése észlelt első ízben a helyszínen csillagközi port, amit később a NASA Galileo űrszondája is megerősített.
A por eredetét vissza tudták követni egy csillagközi porfelhőig, ami egyébként egy majdnem üres gázbuborék, amin a Naprendszer keresztül halad.
Átlagosan évente csak néhány ilyen porszem volt észlelhető. Ezek nagy sebessége és speciális útvonala jól megkülönböztethetővé tette őket a Szaturnusz körül megszokott jégrészecskéktől. A parány porrészecskék sebessége meghaladta a 72 000 km/h-t, ami olyan nagy, hogy a Szaturnusz (vagy akár a Nap) gravitációs ereje sem lassítja le őket számottevő mértékben.
A legfontosabb tényező az, hogy az Ulysses-től és a Galileo-tól eltérően a Cassini első alkalommal elemezni tudta a por kémiai összetételét, ami ásványok speciális keverékének bizonyult, nem pedig jégnek. A por több részecskéjének kémiai összetétele egymáshoz igen hasonló, a fő alkotórészek: magnézium, szilícium, kalcium. Kisebb mértékben előfordul kén és szén.
A csillagközi por a csillagok pusztulásával jön létre. A por korát csillagászati értelemben fiatalnak találták. A kutatók szerint a por anyaga a haldokló csillagból kiáramló anyag lökéshullámai miatt több alkalommal széttöredezik, majd újból összeáll.
Por a galaxisok közötti térben szerkesztés
A csillagközi por a galaxisok közötti világűrben is megtalálható.[2] Már 1949-ben bizonyítékokat találtak a létezésére. Kutatása a 20. század végén felerősödött.[2] A csillagközi por eloszlása nagy változatosságot mutat.[2] Ez a por befolyásolhatja az intergalaktikus távolságméréseket.[3]
A csillagközi por a csillagközi anyag egy részét alkotja. Helyenként a sűrűsége olyan nagy és kiterjedése olyan mértékű, hogy csillagközi porfelhőről beszélhetünk. Ezek kialakulásának lehetőségét már az 1960-as években felvetették.[2] 1980-ra már legalább négy ilyen csillagközi porfelhő vált ismertté néhány megaparsec (Mpc) távolságon belül a Tejútrendszertől.[2] Ezek a Hoffmeister (1962), az Okroy (Murawski, 1983), a Rudnicki-Baranowska (Kwast, 1974), és az Abadi-Edmunds (1977) porfelhő.[2]
2014 februárjában a NASA bejelentette a policiklusos aromás szénhidrogének adatbázisának fejlesztését. A tudósok szerint az Univerzumban létező szén több mint 20%-a ilyen policiklusos vegyületekben található, amik az általunk ismert élet építőköveinek számítanak. Ezek a vegyületek legkorábban az ősrobbanás után 2 milliárd évvel alakultak ki, és az egész univerzumban megtalálhatók.[4]
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
Források szerkesztés
- Interstellar dust intercepted at Saturn - ESA, 2016-04-14
- Donald H. Menzel: Csillagászat, Gondolat kiadó, Budapest, 1980, p. 238, ISBN 963 280 823 1
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Martin Rees szerk.: Univerzum, M-érték kiadó, Banská Bystrica, Szlovákia, 2006, p. 228, ISBN 963 967 800 7
- ↑ a b c d e f M. E. Bailey, David Arnold Williams - Dust in the universe: the proceedings of a conference at the Department of Astronomy, University of Manchester, 14-18 December 1987 - Page 509 (Google Books accessed 2010)
- ↑ Nancy Atkinson - Intergalactic Dust Could Be Messing Up Observations, Calculations (February 26, 2009) - Universe Today
- ↑ Hoover, Rachel: Need to Track Organic Nano-Particles Across the Universe? NASA's Got an App for That. NASA, 2014. február 21. [2015. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 22.)
Külső hivatkozások szerkesztés
- Nasa database A policiklusos aromás szénhidrogének kereshető adatbázisa