Damil

műanyag horgászzsinór

A damil alatt egy műanyag, mesterséges anyagból létrehozott (nejlon– nylon régiesen) zsinórt értünk, amelyet széles körben hasznosítunk. Legfőképp a horgászatban, de használjuk fűnyírásra, sőt kézműves ékszerkészítésre. Hasonló célra korábban selyem-, illetve szövetfonalat használtak.

Eredete szerkesztés

A damilt elsők között az 1875-ben alapított német D.A.M cég kezdte el gyártani. A horgászzsinór újszerű neve, a damyl, ennek a cégnek nevéből alakult ki, a nylonból képzett utótaggal. A damil magyar közismert kifejezés helyett a hivatalos neve horgászzsinór.

Horgászdamil szerkesztés

 
Horgászdamil

A horgászdamil a leginkább elterjedt felhasználása. Feladata, hogy a botot összekösse a horoggal, illetve a hallal; vagyis kapcsolatot teremt. Nemcsak horgászatra, de kézműves munkák készítéséhez, speciális varráshoz és egyéb kellékekhez használjuk. A damil név eredetileg egy zsinórmárka ill. anyagnév, mint az1950-es években a nylon, solin, phönil. Ezt ma átvitt értelemben horgászzsinór szó helyett is használjuk.

A horgászdamilt két fő csoportra osztjuk: sima egyszálas(monofil) és fonott.

  1. A sima az emberek által legismertebb, egységes, egy szálból álló damil.
  2. A fonott damil Amerikából terjedt el, több vékony damilszál szoros összefonása alkotja, így sokkal erősebb zsineget kapunk.


A horgászdamilt az alábbi főbb tulajdonságok alapján jellemezzük:

  • Vastagság – mm-ben meghatározva, leggyakoribb a 0,18-0,35 mm
  • Teherbíró képesség – kg-ban meghatározva
  • Hossz – méterben megadva, kiszereléstől és felhasználási céltól függ. Általában 150 m – 300 m-ig lehet vásárolni.
  • Megkülönböztetünk úszó és elmerülő damilt.

Mellékes tulajdonságként felhívják a figyelmet az UV-sugárzásnak, vegyileg szennyezett víznek való ellenállására. Horgászvíztől, horgászati céltól függően több színben lehet vásárolni, leggyakoribb az átlátszó, de lehet zöld, barnás-arany, sötétbarna, sőt fekete színben is.

 
Különböző előkék, különböző damillal

Összehasonlítás szerkesztés

Sima damil (monofil) szerkesztés

Előnyei:

  • Olcsóbb
  • Könnyebb, egyszerűbb használat

Hátrányai

  • Kisebb teherbírás
  • Fárasztásnál a fékerő optimális beállítására figyelni kell
  • Rövidebb élettartam

Fonott damil (multifil) szerkesztés

Előnyei:

  • Magas teherbíró képesség
  • Hosszabb élettartam
  • Szabadabb csomózási lehetőség

Hátrányai:

  • Vágás, kötés esetén érdemes pillanatragasztóval rögzíteni, nehogy szétfussanak a szálak
  • Nehezebb vele dolgozni

Hátrányai szerkesztés

A horgászdamilnak van egy komoly hátránya: könnyen megtörik, így speciális horgászcsomókra van szükségünk, hogy a damil minél erősebb legyen. A legtöbb damil a csomózásnál szakad el. Egyéb sérülések (pl. meder alján levő éles kövek okozta karcolások) jelentősen ronthatják a tűrőképességét. Idővel a damil elgyengül, ezért néha karbantartást igényel. Az "öreg", pár éves damilt érdemes kidobni, még ha nem használtuk is. A napfény, a szennyezett víz is ronthat a damil állapotán. Ezektől el lehet tekinteni, ha gondos tárolással óvjuk, illetve aktív használat esetén gyakran cseréljük damilunkat. De sokat javíthat az is, ha az orsóról levesszük, majd fordítva csévéljük fel.

Fűnyíródamil szerkesztés

Ezt a fajtát motoros fűnyírókban, motoros kaszákban alkalmazzák. A damilt egy speciális, fedett orsóra tekerik, utána behelyezik a gépbe. A gép elindítása után az orsó a kihúzott damillal elkezd forogni, ennek következtében a centrifugális erő hatására a damil "megmerevedik", és így alkalmassá válik fű, illetve vastagabb cserjék vágására.

Többféle tulajdonsággal jellemezzük:

  • Vastagság – mm-ben, 1mm-től akár a 4mm-ig.
  • Damilágazás – általában két ágú, de létezik egy-, de négyágú is, amelyet csillagdamilnak hívnak.

Teniszütőhúr szerkesztés

A damilt teniszütők húrozására kb. 50 éve használják. Legfontosabb jellemzői:

  • vastagság: 1,1–1,4 mm
  • feszítőerő: 18–30 kg
  • természetes, mesterséges, kevert alapanyagból
  • akár 800–1500 elemi szálból sodorva

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Pintér Károly: Horgászati alapismeretek (Agroinform 2009)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés