Demokrata Liberális Párt (Románia)

A Demokrata Liberális Párt (románul Partidul Democrat Liberal, PDL) egy romániai jobboldali párt volt 2007 és 2014 között.

Demokrata Liberális Párt
Adatok
ElnökEmil Boc
Vasile Blaga
Utolsó vezetőVasile Blaga

Alapítva2007. december
Feloszlatva2014. november
Eredeti névDemokrata-Liberális Párt
ElődpártDemokrata Párt
Liberális Demokrata Párt
UtódpártNemzeti Liberális Párt
SzékházBukarest, Modrogan sétány 10.

Ideológialiberális konzervativizmus
kereszténydemokrácia
Politikai elhelyezkedésjobbközép
Parlamenti jelenlét1993 óta megszakítva, átalakulva, más névvel
Nemzetközi szövetségekEurópai Néppárt
EP-frakcióEurópai Néppárt (Kereszténydemokraták)
Hivatalos színeinarancssárga, kék
(inaktív) Weboldala

Története szerkesztés

2008 januárjában alakult, amikor elődje, a Demokrata Párt összeolvadt a Nemzeti Liberális Pártból kivált Liberális Demokrata Párttal. 2014 novemberében szűnt meg, amikor összeolvadt a Nemzeti Liberális Párttal. A folyamat során alakuló új párt az utóbbi nevét tartotta meg.

Hagyományosan Traian Băsescu román elnökkel kötik össze, aki a Demokrata Párt alapítója és vezetője volt, mielőtt az ország elnökévé választották. 2004 és 2007 közt a Demokrata Párt része volt a kormányzó pártszövetségnek, de kilépett a kormányból. Ezután és a pártegyesülést követően is Băsescu politikáját támogatták és nyilvánosan leszögezték, hogy az elnök újraválasztását szeretnék.

A tágabb értelemben vett párt történetében háromszor „váltott” ideológiát, mindig a legkisebb belső ellenállás, vagy választói szankció nélkül. Először a párt szociáldemokratának vallotta magát, és az Európai Szocialista Pártba jelentkezett (nem vették fel). Majd „áttért” a konzervativizmusra. Végül a Liberális Demokrata Párttal (PLD) való összeolvadás óta „liberális demokrata” pártnak vallja magát.

A 2008-as parlamenti választásokon második lett. Részt vett az első Boc-kormányban, majd a koalíció felbomlása után a második Boc-kormány és az Ungureanu-kabinet fő erejét adta, de a bevezetett megszorító intézkedések miatt lecsökkent a népszerűsége.

A 2012-es önkormányzati választásokon csúfos vereséget szenvedett, valamennyi nagyváros polgármesteri tisztségét elvesztette. A kolozsváriak szociálliberális többségű önkormányzatot választottak ugyan, de megszavazták Emil Boc visszatérését a város élére. A választáson a voksok felét beseprő Szociálliberális Unió (USL) mögött végzett, a szavazatok alig 15 százalékát szerezve meg, így június 14-én a PD-L döntéshozói tanácskozásuk végén arra a következtetésre jutottak, hogy testületileg vállalniuk kell a választási kudarc politikai felelősségét, és így Emil Boc pártelnök és a teljes országos állandó bizottság benyújtotta lemondását. A pártot ügyvivő testület vezette a tisztújító küldöttgyűlésig,[1] ahol is június 30-án Vasile Blagát választották új elnöknek.[2] 2014-ben a párt egyesült a Nemzeti Liberális Párttal, Vasile Blaga 2016 végéig a párt társelnöke volt.

Elnökök:

Választási eredmények szerkesztés

Választások Képviselőház Szenátus Parlamenti szerepe
Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya
2008-as 2 228.860 33,57% 115 34,4% 2 312 358 32,36% 51 37,2% kormánypárt
ellenzék
2012-es 1 223 189 16,51% 52 12,6% 1 239 318 16,71% 22 12,5% ellenzék

2008-as romániai önkormányzati választások szerkesztés

A párt a 2008-as önkormányzati választásokon 13 municípium polgármesteri székét szerezte meg:

2012-es romániai önkormányzati választások szerkesztés

Polgármesteri széket szereztek:

Jegyzetek szerkesztés

  1. Vereség után lemondott Emil Boc és pártja teljes vezérkara[halott link] – Stop.hu, 2012. június 14.
  2. Vasile Blaga a PDL új elnöke – Transindex, 2012. június 30.
  3. Emil Boc Kolozsvár polgármestere Archiválva 2012. június 15-i dátummal a Wayback Machine-ben – Manna.ro, 2012. június 11.

További információk szerkesztés