EDVAC

amerikai elektronikus számítógép neve (1949)


1949-ben jelent meg az EDVAC (Electronic Discrete Variable Automatic Computer, elektronikus diszkrét változós automata számítógép), amely Neumann János (1903–1957) magyar matematikus elvei alapján, az ő közreműködésével készült. Ez volt az első, belső programvezérlésű, elektronikus, digitális, univerzális számítógép. Jelentős újítása, hogy (elődjétől, az ENIAC-tól eltérően) bináris számábrázolást és aritmetikát használt. Tárolt programú számítógép volt.[1]

EDVAC
A Ballisztikai Kutatólaboratórium 328-as épületében felállított EDVAC számítógép
A Ballisztikai Kutatólaboratórium 328-as épületében felállított EDVAC számítógép

A Wikimédia Commons tartalmaz EDVAC témájú médiaállományokat.

Az ENIAC utóda, az EDVAC Mauchly és Eckert vezetésével épült 1944-től 1948-ig (véglegesen csak 1951-ben helyezték üzembe).[2] Ez a gép már Neumann János elvei alapján úgy készült, hogy a programot és az adatokat a memóriában tárolta. Az EDVAC sok fontos vonásban különbözött elődeitől. Sokkal nagyobb memóriája volt: egy elsődleges 1024 szavas higany-késleltetővonalas operatív tár és egy másodlagos, lassabb, mintegy 20 kiloszó kapacitású mágnesdrótos tár. Mivel a késleltetővonalas tár soros (bitenkénti) elérésű volt, ezért az aritmetikai-logikai egység is soros volt, bitenként dolgozta fel az adatokat. A gép négycímes utasításokat használt: aritmetikai utasításoknál ebből kettő volt a két operandus címe, egy az eredmény címe és egy a következőként végrehajtandó utasítás címe. Egy program végrehajtásához előbb az egész programot és az adatokat be kellett táplálni a memóriába. Adatbevitelre egy írógépszerű eszközt használtak, ami közvetlenül a mágnesdrótra írta az információt. Adatkivitelre egy nyomtatót alkalmaztak. "Az EDVAC fizikailag közel 6000 vákuumcsövet és 12.000 diódát tartalmazott."[3]

Ettől kezdve már a papírból készült lyukszalag olvasási sebessége nem korlátozta a számítógép sebességét, és egy új probléma megoldásához nem kellett a gépet áthuzalozni. Több mint 85 négyzetméteres szerkezet volt.

Mivel Neumann a számítógép-készítési elveit és az EDVAC terveit (First Draft of a Report on the EDVAC) széles körben közreadta, az EDVAC üzembe helyezésekor már világszerte rengeteg tárolt programú számítógép működött. (Az első ilyen gép a Cambridge-i Egyetemen épített EDSAC volt.)

Jegyzetek szerkesztés

  1. "A mai értelemben vett számítógépek egyik szokásos működési elveit a haditechnikában megszerzett tapasztalatok felhasználásával Neumann János (1903-1957), magyar származású tudós dolgozta ki. 1945. június 24-re készült el az a kivonat - First Draft of a Report on the EDVAC (Az EDVAC-jelentés első vázlata) címmel -, amely teljes elemzését adta az EDVAC tervezett szerkezetének. Tartalmazta a számítógép javasolt felépítését, a részegységek megépítéséhez szükséges logikai áramköröket és a gép kódját. "Informatika-történet Neumann kivonat, vagy EDVAC-jelentés Archiválva 2019. szeptember 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. Brief Histof Comp Eniac and EDVACfejezet
  3. "Physically EDVAC had almost 6,000 vacuum tubes and 12,000 diodes, it consumed 56 kW of power. It covered 490 ft (45.5 m) of floor and weighed 17,300 lb (7,850 kg). Fordítás: "Az EDVAC fizikailag közel 6000 vákuumcsövet és 12.000 diódát tartalmazott, 56 kW energiát fogyasztott. A burkolat 490 láb (45,5 m hosszú) padlót takart, és tömege 17 300 font, azaz 7850 kg. "EDVAC

Források szerkesztés