Echinocereeae

növény-nemzetségcsoport

Az Echinocereeae tribus a kaktuszformák (Cactoideae) egyik fő fejlődési ágát képviseli, a csoport legjelentősebb fajai Észak- és Közép-Amerika oszlopos termetű kaktuszai, azonban a csoport (főleg ősibb csoportjai) szép számmal képviseltetik magukat Dél-Amerika flórájában is. A tribuson belül két, egymástól függetlenül epifita életmódra áttért csoport is található.

Echinocereeae
Carnegia gigantea
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Core eudicots
Rend: Szegfűvirágúak (Caryophyllales)
Család: Kaktuszfélék (Cactaceae)
Alcsalád: Kaktuszformák (Cactoideae)
Eaton
Nemzetség-
csoport
:
Echinocereeae
(Br. & R.) F. Buxbaum
Szinonimák

Pachycereeae

Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Echinocereeae témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Echinocereeae témájú kategóriát.

A tribusba zömmel észak- és közép-amerikai elterjedésű fajok tartoznak, míg Dél-Amerikában jelentősen kevesebb, alapi helyzetű genusuk fordul csupán elő, mint a Corryocactus, Pfeiffera, Eulychnia nemzetségek, ami utal arra, hogy kialakulásuk a déli kontinensen ment végbe, de diverzitásuk csak északi terjeszkedésük során nőtt jelentősen. Az alapi csoportba tartozó nemzetségek nem szorosabb rokonai egymásnak, mint a másik két (három) kláddal, kialakulásuk korábban ment végbe, mint a tribus más, jobban diverzifikált csoportjainak szétválása. A kloroplasztisz-szekvenciák rokonsága alapján megállapítható, hogy a dél-amerikai elterjedésű Pfeiffera nemzetség legszorosabb rokonságban a nem epifita életmódú Corryocactus nemzetséggel van. A tribus alapi nemzetségei közé tartozik a Neoraimondia nemzetég is, ahová az Andok néhány hatalmas termetű oszlopkaktusza is tartozik.

Az első kládot (egymással szoros rokonságban álló nemzetségek csoportját) főként Közép-Amerika erdeiben előforduló fatermetű vagy kúszó nemzetségek alkotják. Teljesen epifita életmódú a Strophocactus nemzetség, melyet szintén molekuláris adatok alapján választottak le a Selenicereus nemzetségről, és helyeztek ebbe a tribusba. A rendszerezés problémáját ebben az esetbe az adja, hogy a Hylocereeae tribus és az Echinocereeae tribus Acanthocereus és Strophocactus genusa illetve a Peniocereus nemzetség vízraktározó gyökerekkel és dimorf hajtásokkal rendelkező, gumós raktározó gyökerű Pseudacanthocereus-fajcsoportja (melyet néhány taxonómus önállóan kezel, és ebbe a kládba tartozónak vél) sokkal szorosabb rokonságban látszik állni egymással (Arias et al. [2005] J Plant Res 118:317–328), mint az Echinocereeae tribus más oszlopos, észak- és közép-amerikai nemzetségével (ld.: Klád I nemzetségei). Szigorúan véve tehát a Hylocereeae tribus nem tekinthető önállónak, hanem csupán az Echinocereeae csoport epifita életmódra áttért diverz vonalának, mellyel közeli rokonságban áll az epifita életmódra attól függetlenül áttért Strophocactus-, valamint a hemiepifita bokrokat alkotó Acanthocereus-nemzetség.

A tribuson belül egységes csoportot alkotnak (Klád II) Közép- és Észak-Amerika nagy termetű oszlopkaktuszai, mint a Pachycereus, Neobuxbaumia és Carnegiea nemzetségek. A szintén Észak-Amerikában elterjedt Echinocereus nemzetség (a tribus névadó genusa) szervesen ebbe a sorozatba tartozik, a tribus messze fajokban leggazdagabb genusát alkotják, a legkülönbözőbb éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodtak, egyes képviselőik egészen az Amerikai Egyesült Államok északi vidékeiig előforduló (pl. Echinocereus viridiflorus) fagytűrő növényekké alakultak.

Nemzetségek szerkesztés

 
Corryocactus maximus

Alapi nemzetségek:

 
Dendrocereus nudiflorus

Klád I:

 
Echinocereus bonkerae
 
Stenocereus thumberi

Klád II:

Klád IIIHylocereeae

Források szerkesztés

  • Nyffeler R. (2002): Phylogenetic relationships in the cactus family (Cactaceae) based on evidence from trnK/matK and trnL-trnF sequences. American Journal of Botany 89. p. 312
  • Arias S. et al. (2005): Phylogenetic relationships in Peniocereus (Cactaceae) inferred from plastid DNA sequence data. J Plant Res 118. pp. 317–328
  • Hunt D.R. et al. (2006): The new cactus lexikon. DH Books, Miborn Port, England. ISBN 0-9538134-5-2