Wikipédia

Eckhardt Sándor (irodalomtörténész)

(1890–1969) irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja
Ez a szócikk az irodalomtörténészről szól. Hasonló címmel lásd még: Eckhardt Sándor (orvos).

Eckhardt Sándor (Arad, 1890. december 23. – Budapest, 1969. május 16.) irodalomtörténész, nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az irodalomtudományok doktora (1955). Eckhardt Sándor (1927) orvos, onkológus apja. Testvére Eckhart Ferenc jogtörténész.[3]

Eckhardt Sándor
Született1890. december 23.
Arad
Elhunyt1969. május 16. (78 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaHuszár Irén (1900–1987)
GyermekeiEckhardt Sándor
Foglalkozásairodalomtörténész,
nyelvész,
egyetemi tanár
Tisztsége
  • Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1945. október 7. – nem ismert)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1945. november 6.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 6. – 1947. augusztus 31.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1947. augusztus 31. – 1949. március 10.)
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1913, bölcsészettudomány)
KitüntetéseiKossuth-díj (1990)
SírhelyeFarkasréti temető (20/1-1-521)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Pályája szerkesztés

Római katolikus aradi kispolgári értelmiségi családban született. Apja, Eckhart Ede, takarékpénztári igazgató, anyja, Gebhardt Teréz (*1863.–†Budapest, 1939. február 28.) volt.[4][5] Apai nagyszülei Eckhart Ferenc (1810–1885),[6] és Paschinger Márta (1825–1913) voltak.[7] Anyai nagyszülei Gebhart János és Jachini Júlia (1831–1912) voltak.[8]

A budapesti tudományegyetem bölcsészkarát, mint az Eötvös Kollégium tagja végezte el, utána egy évig a párizsi École Normale Supérieure hallgatója volt. Hazatérése után az Eötvös Kollégiumban tanított. 1923-tól 1958-ig a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán a francia nyelv és irodalom tanára volt.

1936-tól 1948-ig az Egyetemes Philologiai Közlöny, 1942–43-ban a Magyarságtudomány társszerkesztője, 1939–44-ben a Magyar Szemle szerkesztőjeként is tevékenykedett, 1945-ben pedig Szekfű Gyula rábeszélésére csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárthoz, majd az abból lett Demokrata Néppárthoz, aminek egyik vezéralakjává vált. Az 1945-ös választásokon az FKGP-vel kötött választási megállapodás alapján a parlamentbe jutott két (K)DNP-s politikus egyike lett Bálint Sándor mellett. Az 1947-es „kékcédulás választásokon” pártja Vas megyei listájáról szerzett mandátumot, ezt azonban már nem töltötte ki; két hónappal az 1949-es választások előtt, március 10-én parlamenti helyéről lemondott és a közélettől visszavonult. Ennek ellenére a Magyar Tudományos Akadémia 1949-es kommunista átszervezésekor rendes tagból tanácskozó taggá minősítették vissza (1989-ben posztumusz rehabilitálták). Az 1956-os forradalom során betegsége miatt már nem vett részt a KDNP újjászervezésében. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

Francia irodalomtörténettel és különösen a francia–magyar kultúrkapcsolatok történetével foglalkozott. Nagy jelentőségű nyelvészeti munkássága is. 1936-ban ő adta ki az első nagy magyar–francia szótárt és ő szerkesztette a legújabb magyar–francia és francia–magyar nagy szótárakat (Bp., 1953 és 1958). Balassi-kutatóként nevéhez fűződik a költő műveinek kritikai kiadása (Bp., 1951 és 1955). Kiadta Balassi Bálint mesterének, Bornemisza Péternek Ördögi kísértetek című művét (Bp., 1955) és Balassi tanítványának, Rimay Jánosnak összes műveit (Bp., 1955).

Válogatott művei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Eckhardt_Sándor_(irodalomtörténész)&oldid=26757810”