Wikipédia

Elias Parish Alvars

Elias Parish Alvars eredeti nevén Eli Parish (Teignmouth, 1808. február 28. – Bécs, 1849. január 25.) angol hárfaművész és zeneszerző. Egyes műveit Albert Alvars név alatt adta ki. Kortársai virtuóz technikája miatt „a hárfa Lisztjének” nevezték.

Elias Parish Alvars
Életrajzi adatok
ÁlnévAlbert Alvars
Született1808. február 28.[1][2][3][4][5]
Teignmouth, Anglia
Származásangol
Elhunyt1849. január 25. (40 évesen)[1][2][3][6][4]
Bécs, Ausztria
SírhelySt. Marx Cemetery
HázastársaMelanie Lewy
Pályafutás
Aktív évek1818-1849
Hangszerhárfa
Tevékenységhárfaművész, zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Elias Parish Alvars témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

Családja Diego Perris (Perez) spanyol bevándorlótól származott, aki 1590-ben telepedett le Plymouthban, Angliában. Apja baptista templomi orgonista, zenetanár, kotta- és könyvkereskedő volt Teignmouthban, a dél-angliai Devonshireben. Tőle kezdett zenei leckéket venni. 1818-ban tízévesen adta első koncertjét Totnesban.

1820-ban családja Londonba küldte, hogy Nicolas-Charles Bochsától, a korszak egyik legnevesebb hárfásától tanuljon. 1822-ben felvételét kérte a Royal Academy of Musicba, ahol Bochsa időközben hárfatanári kinevezést kapott. Elutasították, valószínűleg azért, mert apja tönkrement és a család nem volt képes fizetni a tandíjat. Egy helyi földbirtokos anyagi támogatásának köszönhetően azonban Bochsa folytatta az oktatását, sőt leckéket kapott François-Joseph Dizi (1780-1840) belga és Théodor Labarre (1805-1870) francia hárfásoktól is.

1828-ban fejezte be hárfás tanulmányait, és Firenzébe ment, ahol egy évet töltött. A Guglielmo családnál éneklést, Maximilian Leidesdorfnál pedig zeneszerzést tanult. Ekkoriban kezdte el használni az Albert Alvars művésznevet.

1829 vége és 1830 közepe között visszatért Londonba és a Schweiso és Grosjean hárfakészítő cégnél dolgozott. Júniusban németországi turnéra indult, amely Magdeburgot, Brémát, Hamburgot és Brandenburgot érintette. Az északi körutat 1831 elején folytatta, előbb Koppenhágában és Stockholmban, majd a nyár folyamán Szentpéterváron és Moszkvában járt. 1832 tavaszán II. Mahmud oszmán szultán előtt koncertezett Konstantinápolyban. Az orosz nagykövet marasztalására három hónapot töltött a városban, és népszerű dallamokat gyűjtött. Ennek az évnek a végétől használta az Elias Parish Alvars nevet.

Konstantinápolyi tartózkodásától kezdve korai haláláig folyamatosan hangversenyezett Európában. Megfordult Ausztriában, Csehországban, Svájcban, Franciaországban, Olaszországban, Németországban, és időnként visszatért Angliába is. 1833-ban Magyarországra is ellátogatott.

Ha nem volt úton, Bécsben élt. A koncertezés mellett zeneszerzéssel és tanítással is foglalkozott. Egyik tanítványa a Bécsben élő Esterházy Johanna magyar hárfás és mecénás volt, akinek a támogatásért hálából 27 művét ajánlotta. Szabadságait Nápolyban szerette tölteni. 1844 végén kirándulást tett a Vezúvhoz, ahol baleset érte. Két hónapig kénytelen volt a városban maradni, egy londoni koncertjét is le kellett mondania. Az időt zeneszerzésre használta fel.

1842 októberében feleségül vette egyik tanítványát, a prágai Melanie Lewy zongora- és hárfaművészt. Feleségével és annak francia kürtön játszó testvérével gyakran hangversenyezett együtt. Gyermekeik, Aloisia és Arthur 1843-ban és 1846-ban születtek Bécsben.

1846-ban Bécsben I. Ferdinánd osztrák császár a Virtuoso címmel tüntette ki, és tanítani hívták a Musikvereinbe(wd). A család azonban nem sokáig élvezhette a sikert és a biztonságot. 1848. március 13-án kitört a bécsi forradalom és anyagi helyzetük megrendült. A Musikverein nem folyósította a fizetését, koncerteket nem rendeztek, nemesi származású tanítványai pedig elmenekültek a városból. Európa más városaiban is forradalmak kezdődtek, így továbbutazni sem tudtak. Bécs külvárosában találtak menedéket és Parish Alvars egyik szerkesztő barátja kölcsönzött pénzt nekik. A zeneszerző a tél folyamán tüdőgyulladást kapott és január 25-én elhunyt. Bécsben temették el, Mozart sírjának közelében. A temetést özvegye intézte, akit a tartozások miatt bíróság elé citáltak. Melanie később gyermekeivel együtt visszatért Londonba, ahol folytatta zenei munkáját és kiadta férje műveit.

Munkássága szerkesztés

Elias Parish Alvars korának egyik legkiemelkedőbb hárfása volt, akinek máig hatóan sikerült a hárfajáték technikáját és a hárfazenét megújítania. Az Érard-féle kromatikus, minden hangnemben megszólalni képes dupla pedálhárfa mintha csak rá várt volna, hogy bebizonyítsa, a hárfa a zongorához hasonlóan virtuóz hangszer. Az ő nevéhez fűződik az akkord glisszandó, az enharmonikus effektek, a kettős, hármas és négyes üveghangok technikája és több más újítás. Hárfaiskolái és gyakorlatai ma is használatosak.

Sikerei csúcsán egyik németországi előadásáról Liszt Ferenc írt kritikát:

„A bárd kissé robusztus megjelenésű, hatalmas alakja és szögletes válla a hegyi pásztorokat idézi. Arcvonásai érettnek mutatják, azonban magas homloka és ábrándos tekintete leleplezi azt a tüzesen izzó képzeletet, amelyben művei születnek.”

– Neue Zeitschrift für Musik, 1842. június

Paris Alvars nagy tisztelője volt Lisztnek, g-moll concertóját neki ajánlotta. Liszthez hasonlóan őt is megihlette a népi zene, és az akkoriban nagy fejlődésnek indult magyar zene is. Egyik virtuóz darabjának a címe Magyar induló.

1843-ban Hector Berlioz is írt róla:

„Drezdában találkoztam a csodálatos angol hárfaművésszel, Elias Parish Alvars-szal, aki ma még nem annyira ismert, mint kellene. Ez az ember a hárfa Lisztje.”

– Mémoires de Hector Berlioz, Párizs, 1903

Berlioz később, még ugyanebben az évben újra hallotta őt játszani:

„Ismét találkoztam Parish Alvars-szal. Ez egy varázsló. A hárfa egy szirénné változik a kezei között, kecses nyakkal és vadul lobogó hajzuhataggal, amelyet szenvedélyes ölelése kuszál össze. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a zenéje egy másik világból való.”

– Mémoires de Hector Berlioz, Párizs, 1903

Alvars nemcsak kiemelkedő tudású előadóművész, hanem a romantika korának jelentős zeneszerzője is volt. Már 1833-ban ismeretséget kötött Bécsben – a magyar felmenőktől származó – Sigismund Thalberg(wd) zongoristával, valamint a kor talán legbefolyásosabb zenészével, Carl Czernyvel.

Fontosabb művei szerkesztés

  • Téma és Variációk, PA 1 (München, 1834)
  • Vágyakozás, avagy Melankolikus románc, op. 27 (Milánó, 1835; Albert Alvars néven jegyezte)
  • Téma és Variációk, op. 29 (Bécs, 1836)
  • A Szultán kedvelt indulója, op. 30 (1836)
  • Ifjúságom képei (Bécs, 1837, románcsorozat)
  • Grande Fantasia (Rossini: Mózes), op. 58 (Bécs, 1837)
  • Fantaisie (Weber: Oberon), op. 59 (Bécs, 1837)
  • C-dúr Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 60 (Bécs, 1837; Ricordi 1842-ben adta ki, a művet Viktória brit királynőnek ajánlotta)
  • Egy hárfás utazása az Orienten, op. 62 (1843-1846)
  • Gran Duo hárfára és zongorára (Donizetti: Linda di Chamounix), op. 65
  • Grande Fantaisie (Donizetti: Lucrezia Borgia), op. 78
  • G-moll Gran Concerto hárfára és zenekarra, op. 81 (1842)
  • Szerenád, op. 83 (Nápoly, 1843-1844)
  • Il Mandolino (Gran Studio mandolin imitációval), op. 84 (Nápoly, 1843-1844)
  • A papagáj, op. 85 (Nápoly, 1843-1844)
  • Nyitány a Teignmouth-legendához
  • G-moll Concerto zongorára és zenekarra, op. 90 (Liszt Ferencnek ajánlotta)
  • D-moll Concertino két hárfára, vagy hárfára, zongorára és zenekarra, op. 91
  • E-moll Szimfónia, PA 1 (Nápoly, 1845-ben Lipcsében fejezte be)
  • Esz-dúr Concerto hárfára és zenekarra, op. 98 (Nápoly, 1845; 1846-ban Lipcsében fejezte be)
  • Nyitány (jelenet Byron: Child Harold zarándokútja c. költeményéből)
  • C-moll Gran hárfára és zenekarra, PA 2
  • Grande Fantasia (Bellini: Rómeó és Júlia, Rossini: Szemiramisz), PA 2

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Musicalics (francia, holland, angol, német, olasz és spanyol nyelven)
  5. ↑ Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  6. ↑ Parish-Alvars, Elias (BLKÖ)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Elias_Parish_Alvars&oldid=26082980”