Eszter (Racine)

Jean Racine vallásos drámája (1689)

Eszter (franciául Esther) Jean Racine vallásos drámája, a Saint-Cyr leánynevelő intézetben mutatták be 1689. január 26-án.

Eszter
Eszter (Esther) 1689-es kiadásának címlapja
Eszter (Esther) 1689-es kiadásának címlapja
SzerzőJean Racine
Nyelvfrancia
Műfajtragédia
A Wikimédia Commons tartalmaz Eszter témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A dráma létrejöttének előzményei szerkesztés

A Saint-Cyr leánynevelő intézetet XIV. Lajos francia király második felesége, Madame de Maintenon alapította 1686-ban. Ennek az intézetnek a tanulói a legelőkelőbb családok gyermekeiből kerültek ki. Vallásos és erkölcsös nevelést kaptak, közben legjobb képességeiket is kibontakoztatták, Racine két leánya is odajárt iskolába. Talán Madame de Maintenon kérésére, a tanárok kérésére meg leányai kedvéért írt az iskolának egy drámát Racine, melyet a növendékek adtak elő, a férfiszerepeket is a leányok játszották el leányoknak való illedelmes ruhákban, s ez nem is volt oly nehéz, mivel a perzsák és a zsidók ruhája hosszú, földig érő köntös volt, mondja Racine drámájának bevezetőjében.[1] Hivatásos színészek majd csak Racine halála után, 1721-ben kaptak engedélyt az Eszter előadására. Racine drámájának történetét a bibliai ószövetségből, Eszter könyvéből és Hérodotosztól merítette. Hérodotosz írásaira leginkább Ahasvéros sokoldalú jellemzésének leírásához volt szüksége Racine-nak. Nagy szerepet kap a drámában, mint ahogyan a görög tragédiákban is, a kórus, az ének (szóló ének is van). A Kar mindvégig a színpadon van, s csodálattal adózik az isteni Gondviselésnek, amely a világban és a világon keresztül avatkozik be.[2]

 
Racine ismételteti, gyakoroltatja a Saint-Cyr iskola kisasszonyaival az Eszter előadását[3]

Szereplők szerkesztés

  • Ahasvérus, Perzsia királya
  • Eszter, Perzsia királynője
  • Márdokeus, Eszter nagybátyja
  • Hámán, Ahasvérus kegyence
  • Zéres, Hámán hitvese
  • Hydaspés, tiszt Ahasvérus belső palotájában
  • Azsáf, Ahasvérus másik tisztje
  • Eliza, Eszter bizalmasa
  • Támár, zsidónő Eszter kíséretéből
  • A király őrei
  • Zsidó leányok kara

Szín szerkesztés

Susánban, Ahasvérus palotájában

Prológus szerkesztés

Prológust mond a Jámborság

A drámai cselekmény és a végkifejlet szerkesztés

A perzsa királynak, Ahasvérusnak, Márdokeus saját nevelt leányát, Esztert ajánlotta feleségnek. A darab akkor kezdődik, amikor a frigy már megtörtént. Ahasvérus, a perzsa király elégedett az ő szelíd, erkölcsös és tiszta feleségével, Eszterrel, de nem tudja, hogy Eszter és az ő királyságának hűséges kiszolgálója, Márkokeus a zsidó néphez tartozik. Ahasvérus legfőbb tanácsadója, kegyence, Hámán nagy gazdagságra, sok kincsre tesz szert, s királyát a zsidó nép kiirtására biztatja. Ahasvérus hisz kegyencének, s jóváhagyja Hámán és embereinek kegyetlenkedéseit a zsidó nép körében. Eszter, a zsidó nép leánya szenved saját népének megpróbáltatásai miatt, alig reméli, hogy megfordíthatja férjének nézeteit a zsidó nép kiirtását illetően. A zsidó nép Eszterben reménykedik.

Hogy Eszter népének sorsa jobbra forduljon, ahhoz be kell bizonyosodnia Hámán árulásának, Hámán nemcsak gazdagságra vágyik, hanem a király trónszékébe akar ülni Markokeus és Eszter megölése által. Ahasvérus szemét felnyitja Eszter, s a bűnös Hámán elnyeri méltó büntetését,[4] ezzel Markokeus, Eszter és a zsidó nép megmenekül, mert Ahasvérus visszavonja azokat a parancsokat, amelyeket Hámán kiadott a zsidó nép ellen. Ahasvérus főtanácsadójává Márkokeus lesz, a király Hámán valamennyi kincsét is neki adományozza. A zsidó leányok kara elsiratja az addigi áldozatokat, s hálát zeng a zsidó nép megmenekülése felett.

El lehet gondolni, hogy fiatal, szép francia kiejtéssel[5] és jó énekhanggal megáldott kisasszonyok előadásában, még kosztümök nélkül is, nagyon szép lehetett e vallásos dráma előadása, melyet a hagyomány szerint maga Racine is segített betanítani. Nem csoda, hogy az udvarban híre ment az előadásnak, s maga XIV. Lajos és a köréhez tartozó nemes emberek is megtekintették a darabot, s mint Racine emlegeti, rájöttek arra, hogy egy vallásos dráma is mennyire felemelő tud lenni és egyben szórakoztató is. Az előadás a Saint-Cyr leánynevelő intézetben többször is sikert aratott, ezek a sikerek, s Madame de Maintenon további biztatása vezetett oda, hogy még egy vallásos drámát írt Racine a leánynevelő intézetnek, ez lett majd 1691-ben az Atália (Athalie).

Jegyzetek szerkesztés

  1. Jean Racine összes drámái (1963). 677. p.
  2. Lucien Goldman i. m. 716. p.
  3. Középen Racine, balról az apácák és növendékeik, jobbról ülő alak a király, XIV. Lajos, mellette a királyné, mögöttük udvari emberek; háttérben a falon „Krisztus levétele a keresztről” témájú kép; 1830-ból származó festmény, szerzője ismeretlen.
  4. Csak Hámán bűnhődik a drámában halállal, itt eltér Racine az ószövetségtől, a zsidók bosszúállása Hámán egész nemzetségén (melyre engedélyt kaptak a perzsa királytól) ellenkezett volna a XIV. Lajos korabeli katolikus keresztény megbocsátás eszméjével.
  5. Ne felejtsük el, hogy a francia nyelv egységesítése ekkor folyik a vidéki tájszólások leküzdése érdekében, pl. Molière vándorszínháza is sokat tett ezért.

Források szerkesztés

  • Jean Racine összes drámái (1963). Budapest, Magyar Helikon. Eszter (Esther) Jékely Zoltán fordításában lásd 673–731. p.
  • Lucien Goldmann (1977). A rejtőzködő isten. Budapest, Gondolat. Vallásos drámák (Az Eszter és az Atália) lásd 707–717. p.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés